A tórai hetiszakaszban Korách lázadást forral Mózes ellen. Kifogást keres Mózes vezetői szerepe, valamint a „papi” tisztség Áron és utódainak való odaítélése ellen. Csatlakoznak hozzá között Dátán és Ávirám, akik ketten már névtelenül ugyan, de szerepeltek Mózes második könyvében.
Ők voltak, akik Smot könyvében civakodtak egymással, és akiket a fiatal Mózes szétválasztott Egyiptomban. A békétlenség szelleme már bennük volt, hiszen Mózes békítő felhívására mondták: „talán minket is meg akarsz ölni?” ( II.M. 2/13.). A két békétlen lelkű lázadóhoz 250 előkelő közösségi tag csatlakozott. Mózes Istenre bízta a lázadás elbírálását. Próbára kerül sor, melyben főszerepet kap a szent füstölőszer. Mózes és Áron megerősítést kap a világi, illetve papi hivatásra való érdemességükben. A föld megnyílik, és elnyeli a zendülőket. A vita, békétlenség, háború, héber nyelven „machloket”. A ch.l.k. szótő igeformája: megoszt, feloszt. Derech Eretz 7/37 különös magyarázatot ad a békétlenségre, háborúra:
„Nagyszerű a béke, a vita pedig megvetendő. A város, ahol vita van, pusztulásra van ítélve. Bölcseink mondják: A vita egy városban vérontáshoz vezet. Egy otthon, ahol vita van, a pusztulásba tart. Ha egy bíróság tagjai között vita van, az a világ pusztulása. A békétlen vita, a béke ellentéte, ami megsemmisüléshez vezet.”
„Nagy vita folyt egyszer a szalma, a pelyva és a tarló között: vajon melyikük kedvéért vettetett be termőmaggal a mező, s a vitának a búzaszem vetett véget, mondván: »várjatok a döntéssel addig, míg elérkezik a betakarítás ideje«. Midőn szerűre került a termés, eljött a gazda s megkezdé munkáját a szórólapát, a szalma félredobatott, a pelyvát elvitte a szél, a tarló pedig tűzre került. Miért szántatott hát föl a mező s a termő magnak mi volt a gyümölcse? Bizony csak tiszta búzaszem gyűjtetett a magtárba s jutott a gazdának külön őrizetébe…” (Sir Hásirim Rabba 7/4.)
A Talmud történettel illusztrálja, mivel jár a békétlen vita és mi lesz annak a következménye. A vita a Talmud két illusztris rabbija között folyt. Értelmetlen vita, felesleges és tragikus vita. A vita a halandó ember vélt dicsőségéről szólt… A két fél, Rabbi Jochánán és Rabbi Rés Lákis. Rabbi Jochánán már elismert bölcs, amikor tanítani kezdi Rés Lákist, aki kitűnő tanítványnak bizonyul. Kis idő elteltével hosszú vitákba bonyolódik mesterével. A vita tárgya a gyilkoló fegyver tisztátlansága. Egyikük azt állítja, hogy már kovácsolás pillanatától tisztátlan a kard. Attól a pillanattól, amikor a fém formát ölt, és kiderül, milyen célt szolgál. Társa ragaszkodik ahhoz, hogy csak attól a pillanattól, amikor megedzik a fegyver acélját, amikor az okból okozattá válik. A vita személyeskedésbe csap át, és a két rabbi hosszan sértegeti egymást. Rabbi Jochánán sértő módon azt állítja, hogy csak igaza lehet Rés Lákisnak a kérdésben, hiszen előéletében rablóvezér volt, így jobban ért a kardokhoz és a gyilkoláshoz, melyet a kard „tisztátlanságával” követnek el. Rés Lakis rabbi annyira szívére veszi mestere és rabbitársa sértő kijelentését, hogy abba belehal. Rabbi Jochánán a történtek után súlyos beteg lesz, rémálmok gyötörik. A történet vége az, hogy tanítványai kérik imájukban, hogy a Világ Ura szabadítsa meg rabbi Jochánánt szenvedésétől.
„Marokba szorított kézzel jő világra a gyermek, mintha mondaná: »enyém az egész világ«, de simára van kifeszítve az ember tenyere, ha elhagyja e földi létet, mintha mondaná: »lám minden földi dicsőségből semmit sem viszek, semmit se vihetek magammal«…” ( Kohelet rab. 5/14.)
