Biró József-emlékkiállítás

Orbán Eszter
2022.07.17.

„Biró József Remember 2022” címmel nyílt emlékkiállítás július 10-én a nagyváradi Aachvas Rein zsinagógában. A 115 évvel ezelőtt Nagyváradon született zsidó festőművész és művészettörténész életútjáról és alkotásaiból látható tárlat augusztus 31-ig tekinthető meg a Teleki (Primariei) utca 25. szám alatti Zsidó Történeti Múzeumban.

Biró József (1907-1945)

Biró Márk és Hirschl Mária gyermekeként látta meg a napvilágot 1907. július 8-án. Apja a nagyváradi zsidó líceum igazgatójaként hamar felfigyelt fia tehetségére. Hét évesen már Thorma István festőművésznél tanult. Középiskolai évei alatt a nyári szüneteket Nagybányán töltötte, és később is a nagybányai iskola hatása érződött alkotásain. Képein a szecesszió és az expresszionizmus elemei lelhetők fel.

Biró József: Vásárban I.

Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, Réti István tanítványa volt. Ekkor szerette meg a művészettörténetet, olyannyira, hogy a Bölcsészettudományi Karon művészettörténész diplomát szerzett, és 1932-ben doktorált belőle. Disszertációját Nagyvárad barokk és neoklasszikus művészeti emlékeiről írta. Az erdélyi műemléképületek kutatása töltötte ki idejének nagy részét. Központi szerepet kapott nála az erdélyi kastélyok bemutatása, melyeket gyakran lefotózott vagy le is festett.

Biró József: Nagybánya

Ígéretes jövő várt rá. Kiváló szakmai felkészültsége mellett nagy esztétikai érzékkel és lelkes elköteleződéssel adta közre tanulmányait. 1930 és 1943 között megjelent önálló köteteit, melyek Erdély műemlékeinek részletes bemutatásával foglalkoznak, a pontosság mellett színes, élvezetes stílus jellemzi. Művészete által vált tudóssá. Az Akadémia rendes tagjává választották volna, de útja nem az épület termeibe vezetett. 1945 januárjában az Akadémia előtt édesapjával együtt a Dunába lőtték…

Biró József: Utcarészlet

Emléke előtt tiszteleg a nagyváradi kiállítás, valamint az idén ősszel a Kolozsvári Zsidó Hitközség neológ zsinagógájában megnyíló galéria is, mely Biró József nevét fogja viselni, és hagyatékát őrizni.

Források:

Egy tragikusan félbeszakadt élet és életmű bemutatása. 

Biró József művészettörténész festményei közel nyolc évtized múltán visszatérnek Kolozsvárra.