Tisztelt Rabbi, régóta hallom, hogy azért imádkozunk Őseink érdemeire hivatkozva, hogy az ő érdemeik miatt bánjon velünk jól a Teremtő. Számomra ez nem egészen világos. Csak amiatt, mert Ábrahám, Izsák és Jákob jó és vallásos emberek voltak, különleges bánásmódban részesülünk? Hol itt a személyes énünk, amilyenek mi magunk vagyunk? Ez nem olyan, mint amikor bemegyek valahova, és előnyt élvezek abból, hogy vannak jó kapcsolataim? Szerintem ez nagyon nem jó így. Köszönöm a választ.
A Rabbi válaszol:
Nagyon jó és fontos a kérdés, amelyet feltett, mert így első pillanatra valóban úgy tűnik, hogy előnyt élvezünk Ősapáink érdemei miatt. De valójában egy igazán mély lecke húzódik meg az életről, az életünkről kérdése mögött.
A Tízparancsolatban a Tóra több helyen kijelenti, hogy I-ten elkötelezi magát azok leszármazottjai mellett, akik szeretik és félik Őt. Kétségtelen, hogy Őseink érdemei nagyon jelentősek a számunkra. De hogyan működik ez? Miért lennének jogosultak az utódok évezredekkel később erre az ingyenes ajándékra, miután maguk semmit sem tettek annak kiérdemlése érdekében? – veti fel Ön is ezt a jogos kérdést.
Ha jobban megnézzük, akkor jól látjuk, hogy bizony ez nem automatikus ajándék a részünkre.
A Talmud nem egyszer tesz utalást arra, hogy bizony ,,a nagy elődök érdeme véget ért” – és olyan idők következnek amikor „Őseink érdemei már nem fognak segíteni nekünk”. Így nem kapjuk meg automatikusan azokat, sőt nagyon is meg kell érdemelni.
Hitünk szerint van egy Igaz Bíró, a Jó I-ten, aki nem büntetni akar, hanem sokkal inkább oktatni, és felvilágosítani. És sok esetben elég csupán némi pozitív megerősítés ahhoz, hogy megtegyünk számunkra nehéznek tűnő dolgokat.
Hiszen olyan sok hihetetlen jó tulajdonságot örököltünk Őseinktől – Ábrahám vendégszeretetét, a szeretet és gondoskodás iránti elkötelezettségét, Izrael földjéhez való különleges ragaszkodását, Izsák hajlandóságát arra, hogy képes életét adni a hitéért, Jákob ragaszkodását az igazsághoz, és még sok minden mást ezeken kívül.
De hangsúlyozom ezek nem automatikus dolgok, ha megmutatjuk, hogy a zsidóság jelent számunkra valamit, akkor a jóság hihetetlen örökségét kapjuk cserébe.
A Rabbi