Korábban már többízben benéztünk egy talán nem is oly képzeletbeli órára a ’30-as évekbeli Magyarország egy nyugati határvégen lévő helyi orthodox zsidó tanodába (2.), ahol délutánonként zsidó tárgyakat tanultak a diákok, nem volt kimondottan jesiva (csak vallási tárgyakat oktató iskola), előjesivának lehetne hívni. A tanóra dátuma mostani történetünkkor 1942 kora nyara.
– Gite Woch, Rabbi úr!
– Gite Woch, Szép Hetet Maguknak is, fiúk!
– Rabbi úr! Olyan szép idő van! Nem mehetnénk inkább ki futballozni?
– Zilberstein, magának mindig ezen a felesleges kergetőzésen jár az esze, gondolatai a bőrlabda körül forognak!
– Igen, Rabbi úr, hiszen beválogattak a Pápai Perutz SC ificsapatába, gondolom kell a jövőmre is.
– Zilberstein fiam, a futballista az nem egy szakma, abból nem lehet megélni, még akkor sem, ha a jelenlegi I. osztályú listavezetőnél, a Weisz Manfréd FC Csepelnél kergetné a bőrt. Arról nem is beszélek, hogy a jelenlegi zsidótörvények és háborús helyzet miatt egyelőre nagy sportkarrierről ne is álmodjon. No de térjünk inkább vissza a tananyaghoz. Tisá BeÁv ünnepéről ki mit tud? Látom, Lőwinger jelentkezik, halljam!
– Az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az Áv 9-ei böjt, Tisá BeÁv. Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első – később a második – zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból.
– Remek, Lőwinger! Történt más szomorú esemény is a gyásznapon? Reisz!
– Igen, Rabbi úr! A későbbi századok során többször is történtek Tisá BeÁvkor tragikus események a zsidó nép életében. 1492 Tisá BeÁvján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót, s azok így a száműzetés, a halál vagy a kikeresztelkedés között választhattak.
– Hát igen, zsidónak lenni sohasem volt könnyű, egyszerű az évszázadok során. Ezért kell fegyelmezetten viselnünk a mostani megpróbáltatásainkat is. Vissza az ünnephez, ünnepi szokásokról meséljen valamit, Goldberger fiam!
– A Tisá BeÁv-i gyászt így tartjuk: Nem viselünk bőrcipőt. Nem mosunk, és nem mosdunk. Nem borotválkozunk. Nem tanulunk Tórát, mert a tanulás örömöt okoz a szívnek, ahogyan le van írva: „Az Örökkévaló rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet.” (Zsoltárok 19:9.) Viszont szabad olvasni olyasmit, mint Jeremiás siralmai, Jób könyve, Jeremiás könyvének részletei és a Talmudból a Templom lerombolásával vagy a gyász törvényeivel foglalkozó részek. Nem végzünk semmi munkát – nem a szombati meghatározás szerintit, hanem a szó általános értelmében vettet -, legalábbis este és a böjtnapon délig. Ha lehet, követjük a szokást, hogy legalább délig alacsony zsámolyon ülünk, mint a gyászolók a sivá hetében.
– Kiváló, fiam, megelőzi valamilyen időszak a gyászünnepet? Deutsch, hallgatom!
– Tisá BeÁv tetőzi be a háromhetes félgyász időszakát, amely a támuz 17-ei kisebb böjttel kezdődik az első rés emlékére, amelyet a babilóniaiak törtek Jeruzsálem falain. Ez alatt a háromhetes időszak alatt nem szabad esküvőt vagy más ünnepi összejövetelt rendezni, különösen zenéset nem. Szokás, hogy ez alatt nem vágatnak hajat.
– Remek válasz! Blau, mit szeretne kérdezni?
– Rabbi úr, mondhatjuk azt, hogy Tisá BeÁv a zsidóság Pearl Harbor-i (3.) vereségének napja?
– Blau, mindig csak az a politika, mi? Mit is járat az apja, a tekintetes ügyvéd úr? A Magyar Nemzetet vagy az Esti Kurirt? Tudja mit, jobb, ha nem is tudom. Akkor legalább nem keveredek bajba. Ez egy érdekes párhuzam, de nem értek vele egyet: Pearl Harbor egy háborús csata eredménye, de egy nemzet szétszóratását nem jelenti. Legyen mindig óvatos az aktuálpolitikai hasonlatokkal.
– Tanár úr kérdezhetek?
– Mondja, Zuszmann!
– Ha Palesztinában egyszer a pionírok, tudja, a cionisták létrehozzák a zsidó államot, akkor is tartjuk majd Tisá BeÁv gyászát?
– Micsoda alakok maguk! Mindenképpen a nyakamra akarják hozni a csendőröket? Zsidó államról álmodozni, miközben munkaszolgálat, zsidótörvények és ki tudja, hogy még mi vár ránk! De igyekszem válaszolni, amíg a Szentély nem épül újjá, addig Tisá BeÁvkor a zsidók biztos, hogy gyászolni fognak. (4.)
Jegyzetek
(A magyarázatok Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni című művéből és a Wikipédia szócikkeiből származnak)
(1.) Idén, 2022. évben, augusztus 6-án köszönt ránk a gyászünnep.
(2.) A helyszín valós, mint oly sokszor Deutsch Dezső (1918-2018) nagybátyám visszaemlékezéseiből merítek.
(3.) A Pearl Harbor elleni japán támadás – avagy Pearl Harbor-i csata – a Japán Császári Haditengerészet által végrehajtott rajtaütésszerű légicsapás volt az Egyesült Államok Csendes-óceáni Flottájának Hawaii-szigeteken lévő fő támaszpontja ellen 1941. december 7-én. A japán támadás az amerikai Csendes-óceáni Flotta nagy részét harcképtelenné tette, ami legfőképpen azért történhetett meg, mert a Pearl Harbor-i katonai parancsnokok nem készültek fel egy ilyen támadásra. Válaszul az Egyesült Államok másnap, 1941. december 8-án hadat üzent a Japán Császárságnak. A hasonlat Herman Wouk Én Istenem című könyvében jelent meg.
(4.) Bár 1948-ban újra létrejött a zsidó állam, 1967-ben pedig Jeruzsálem is újraegyesült, és i. sz. 70 óta először zsidó fennhatóság alá került, korunk gondolkodói és tudósai nem látják, hogy Tisá BeÁv jelentősége csökkent volna.
Donin Zsidónak lenni művében így viszonyul a kérdéshez:
Először: maga a Templom – amelynek lerombolása a Tisá BeÁvkor viselt gyász oka – még nem épült újjá. A Templom-hegyet magát kisajátította az iszlám, amely 691-ben a judaizmus legszentebb helyén megépítette egyik fő kegyhelyét. Ez még kiáltóbbá teszi a Templom elvesztésén érzett fájdalmat.
Másodszor: nincs több olyan alkalom a zsidó évben, amelyen felidézhetnénk, meggyászolhatnánk és megsirathatnánk Izrael történetének mindazokat az eseményeit, amelyek sok-sok szerencsétlenséget és szenvedést, halált és kínzatást, kegyetlenséget és elnyomást mértek népünkre, és amelyek az európai Holocaustban kulmináltak, az iszonyatban, amikor a zsidó nép egyharmadát, több mint hatmillió embert – férfiakat, nőket, gyerekeket – a leghihetetlenebb szenvedések árán, szisztematikusan és barbár módon a halálba küldték.