Valljuk be, a kellemesen hűvös zsinagógában vagy a klímával felszerelt imateremben nem egyszerű már a szertartás elején gyászos hangulatba kerülni áv hó 9-én (2.), az Első és Második Szentély lerombolásának emléknapján. Aztán a földön ülve, a Siralmak könyve (Échá) felolvasása alatt lassan átérezhetjük azt a fájdalmat, amely ezen a napon nemzedékeken át betöltötte őseink szívét. Akik rendszeresen gyakorolják hitüket, megérzik ilyenkor a tóratanulás hiányát. „Az Örökkévaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet” (19. zsoltár 9.), ezért – lévén ez gyásznap, amikor nem teszünk olyan dolgokat, amiknek örülni lehet – tilos a tanulás. Amiket mégis szabad tanulmányozni, azok a gyász törvényei.
Vallás
Volt rá példa nem is olyan régen, hogy egy közösség őszinte megdöbbenéssel tapasztalta meg a Szentély lerombolása felett érzett keserűséget, ráadásul nem is a böjtnap alkalmával. A következő eset az 1991-ben végrehajtott Salamon akciót követően történt. Az 1984–85-ös Mózes akció folytatásaként etióp zsidók tömegeit menekítették Izraelbe, köztük olyanokat, akik elszigetelve, kis falvakban éltek. Ennek tulajdoníthatóan hitéleti szokásaik és vallási ismereteik meglehetősen távol álltak a XX. század egyetemes zsidóságától. Nem volt tudomásuk például két posztbiblikus ünnep, a purim és a chanuka létezéséről, s hogy tisa be’ávról miért nem tudtak, az kiderül Gadi Yevarkan Likud párti Kneszet képviselő elbeszéléséből.
Az Etiópiában született, ma 41 éves politikus tízéves volt, amikor Izraelbe került. Este szállt le velük a repülőgép, s mikor megpillantotta a repülőtér fényeit, társaihoz hasonlóan meg volt győződve róla, hogy az elbeszélésekből ismert, hőn vágyott Jeruzsálem ragyog fel a szemük előtt. Hamar kiderült, hogy nem a fővárosba, hanem a Lod melletti Ben-Gurion nemzetközi repülőtérre érkeztek. Néhány nappal később, amikor ideiglenes lakhelyükről elvitték kirándulni a többi gyerekkel együtt Jeruzsálembe, izgatottan kérdezgették, hol van a szentély. Titkon azt is remélték, hogy ott magukhoz hasonló, sötétbőrű zsidókkal találkozhatnak. Aztán amikor megtudták, hogy amit látnak, az mindössze a nyugati oldal csaknem kétezer évvel azelőtti pusztítás után megmaradt támfala, zokogva leborultak a földre. Hazaérve elmesélték a szüleiknek, mit láttak, mire azok is keserves sírásra fakadtak. Bizonyára ez volt a közelmúlt legspontánabb és leghevesebb gyásza a szentély elvesztése fölött.
„Izrael és benne a főváros, Jeruzsálem ma nem római gyarmat, mint a Második Szentély napjaiban, és nem kicsiny, szegényes királyság, mint az első szentély idejében volt. Bár a szentélyek helyén ma mecsetek állnak, mégsem lehet összehasonlítani a mai helyzetet a Siralmak könyve bevezetőjében leírtakkal: ’Mint maradt magányosan a város, a népben bővelkedő! olyan lett, mint özvegy’…”
Így kezdődik dr. Shuki Friedmann, az Izraeli Demokrácia Intézet főmunkatársa néhány évvel ezelőtti publikációja, amelyben körbejárja a mások által is felvetett kérdést: vajon a megváltozott valóság miatt nem érkezett-e el az idő, hogy eltöröljük a böjtnapot? Válasza egyértelmű: tisá be’áv figyelmeztető jelként áll ma is előttünk, mutatván, miféle tragédiához vezethet az egymás ellen táplált oktalan gyűlölet. Csak a nyugati demokrácia eszközeinek és a zsidó vallás hagyományainak ötvözése lehet garancia Izrael egyediségének megőrzésére.
A megilák – tekercsek – nyilvános felolvasása előtt és után áldásokat mondanak, kivéve a Siralmak könyvét. Egyes keleti zsidó közösségekben mégis elhangzik egy áldás, mégpedig az, amelyet halálhír hallatán és a gyászolók ruhájának beszakításakor mondunk: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, az igaz bíró!”
A legtöbb közösségben együtt elismétlik a könyv utolsó előtti mondatát: „Téríts bennünket magadhoz, hogy megtérjünk, újítsd meg napjainkat, mint hajdanta”. (Ez a mondat előzi meg tóraolvasás után, a tekercs visszahelyezésekor az előimádkozó által mondott fél kaddist.) Egy további szefárd szokás szerint a Siralmak könyve felolvasása végeztével az előimádkozó közli a hallgatósággal, hány év telt el a szentély elpusztítása óta, majd hozzáteszi: „Térjen vissza mihamarabb az Örökkévaló az ő hajlékába és vigye vissza népét könyörülettel!”
Úgy legyen, ámen!
Jegyzetek
(1.) Zekarja 7. 5.
(2.) Az idén, mivel a böjtnap szombatra esik, egy nappal később, azaz áv hó 10-én tartjuk.