Az imaházakban, szerte a világon, a Veeszchanan hetiszakasz mindig a Tisa B’Av-ot követő Szombaton kerül felolvasásra. Kiemelt Szombatnak számít Sábbát Náchámunak, a vigasztalás szombatjának nevezik ezt a kiemelt ünnepet. Nevét az ezen a napon felolvasásra kerülő profétai rész kezdő szavaira való hivatkozásból kapta: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Jesájá. 40/1).
Bölcseink azt tanítják, hogy maga a Sábbát vigasztal a Szentély lerombolása gyásza felett érzett fájdalmunkban. A Jeruzsálemi Talmud, Joma traktátus 1/1 azt állítja, hogy ha az adott generáció lélekben nem építi fel a Szentélyt, az olyan, mintha az adott nemzedék idejében rombolták volna le. A koznicsi Rabbi Iszráel szerint ennek az oka abban keresendő, hogy „tilos Tórát tanulni Tisá beÁv gyásznapján (kivéve az Échá midrásait, ill. a Szentély pusztulásáról szóló ággádákat) mivel a tanulás örömet okoz az embernek. Hiszen ez áll „az Örökkévalóvaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet”(19.Zsolt/ 9).
A gyásznapot követő Sábeszkor a Tóra-szakasz, a S’má felolvasása és a Tóra átvétele által nyer értelmet. Ezek tudatosítják a zsidókban azt, hogy a három gyászhét, a drei wochen elmúltával zsidók megújult erővel veszik magukra az „Égi Királyság”, Isten, a zsidóknak megparancsolt 613 parancs „jármát”.
Joszef Beer Soloveitchik rabbi (Briszk, 1903–1993) kérdezte: mi végre gyászolunk a Szentély pusztulása után 1900 évvel? Mit várunk Istentől? A Szentély épületét? A Rabbi szerint a Szentély fontossággal bír, de nem a legfőbb szempont. Valójában ami sokkal fontosabb, az Isten szellemi közelsége. A Bét HáMikdos, a Jeruzsálemi Szentély a Sechinát, az isteni jelenlétet szimbolizálta. Lerombolása óta fal választ el bennünket az Örökkévalótól. A Szentélybeli szolgálatnak sem lenne értelme, ha a Teremtő távol van tőlünk. Áv hó kilencedike a zsidók gyásznapja. Nem is a Szentély lerombolását gyászoljuk e napon, hanem Istentől való elválasztottságunkat… – mondta a briszki rabbi! De azóta a haszid filozófia azt hirdeti, hogy Isten jelenlétéhez már nem is kell a Szentély. Isten ott van, ahova „beengedik”, hiszen maga a Szentítás magyarázza: „Minden helyen, ahol Nevemen neveztettnek, eljövök hozzád, és megáldalak!” (II.M. 20/21)
Napóleon egyszer kíséretével Párizs utcáit járta. Egy házból hangos sírás hallatszott! Napóleon erre megkérdezte szárnysegédjét:
– Mi ez a sírás, amit hallok?
– Ebben a házban zsidók vannak! Azok sírnak! – volt a válasz.
– Mi okból sírnak? – kérdezte a császár?
– Emlékeznek… A zsidók Szentélyüket siratják, amelyet leromboltak! – válaszolta kísérője.
– Melyik a Szentély? – faggatózott tovább Napóleon.
– A Jeruzsálemi szentélyt siratják, amelyet a rómaiak leromboltak.
– Mikor rombolták le?
– Közel kétezer éve!
Tudjátok meg! Az nép örökké élni fog, az a nemzet örökké fennmarad, mely kétezer év után is emlékezni és sírni tud azon, amit elvesztett! A zsidók siratták múltjukat, miközben megtanulták, hogy van élet a rombolás után is…..
Emlékezve és sírva tanultak élni és túlélni…..