Mi késztette Benjámin Ben-Jonát, a XII. századi spanyol zsidó utazót földrészek és országok közötti vándorlására és arra, hogy megírja Benjamin rabbi utazásai című könyvét? A kérdésre maga az ékes középkori héber nyelven megírt könyv sem ad választ. Azt azonban ki kell emelni, hogy az Ebro folyó melletti Tudela városából származó utazó a kereskedelmi útvonalak leírása mellett fontosnak tartotta feljegyezni az útja egyes állomásain élő zsidók számát, közösségük jellemzőit és kiemelkedő alakjait.
Nevén, származási helyén és utazásain túl semmit nem tudunk Benjámin rabbi életéről. Egyes kutatók szerint 1165-ben indult útnak szülővárosából, mások számításai alapján 1159 vagy 1169 az indulás dátuma. Erec Israelbe, ahol egy hónapot töltött el, északról, Libanon felől érkezett, ahol Türosz (más néven Szúr) városában drúzokkal találkozott, és elsőként készített feljegyzést róluk. Onnan egy nap alatt Akkóba ér (akkori nevén Akri), amely Aser törzsének északi határa, egyben Erec Israel kezdete. A tengerparti úton a Kishon folyóig folytatja útját, majd Haifa és a Karmel hegy következik.
Feljegyzéseiben a rövidebb távolságot a „patkónyi” szóval (amely kb. 4,5 kilométert jelöl), a hosszabbat pedig a lovaglással töltött napok számával érzékelteti. Keszária következik 200 zsidó és 200 szamaritánus lakossal, majd Lod, ahol – írd és mondd – egyetlenegy zsidót talál. Innen váratlanul északnak fordul, hogy felkeresse Szamáriát. A logikátlan útvonalmódosítás a kutatók szerint abból adódik, hogy a könyvbe beiktattak néhány oldalt, amelyek az emlékezetre hagyatkozva írt utólagos feljegyzéseket tartalmaznak. Schem (Nablusz) és a Meron-hegy a következő úticél. Utóbbinál olvashatunk Hillel, Samaj és tanítványaik sírjairól, de érdekes módon a Talmudban is említett Simon Bár-Jocháj sírja, amely ma az egyik legfőbb zarándokhelynek számít, nem szerepel a leírásban.
Jeruzsálemmel a többi városhoz viszonyítva nagy terjedelemben, négy oldalon át foglalkozik a szerző. Akkoriban az úgynevezett Jeruzsálemi Királyságot a keresztesek uralták, és mindössze négy zsidóval sikerült találkoznia, akik kelmefestőkként keresték kenyerüket. Jeruzsálem városfalán abban az időben csak négy kapu volt: az Ábrahám vagy más néven Efráim-kapu (a mai Damaszkusz-kapu), a Dávid-kapu (ma Jaffa-kapu), a Jósafát-kapu (ma Oroszlános Kapu) és az egyetlen, amit ma is az akkori a nevén ismerünk: a Cion-kapu. Az Olajfák hegyén fekvő zsidó temető már akkor keserű sorsra jutott: a környék muszlim lakosai a sírkövek egy részét felhasználták házak és kerítések építéséhez.
A hebroni Machpela barlangban tett látogatás után Benjámin rabbi egy nem mindennapi élményét írja le. A szent hely a muszlimok felügyelete alatt állt, ők fogadták a főként keresztény látogatókat, akik az ősatyák és ősanyák sírjaihoz zarándokoltak el. Az Ábrahám és Sára, Jichák és Rivka, Jákob és Lea síremlékéhez érkezők (1.) „belépődíj” ellenében odamehettek hat sírkőhöz. Benjámin rabbi azonnal tudta, hogy csalással áll szemben, ugyanis az eredeti sírok a föld alatti barlangban vannak. Összesúgott az őrökkel, akik tetemes összeg fejében beengedték az eredeti helyszínre, ahol két üres barlangon át eljutott a célig.
Ebben a rövid ismertetőben csak a könyv zsidó emlékeiből adtam ízelítőt, de Benjámin rabbi érdeklődést mutatott a többi vallás iránt is, beleértve a ritkábbakat. Szó esik nesztoriánusokról, jakobitákról és természetesen az iszlám irányzatairól is.
A könyvet, bár kézirata azelőtt is ismert volt, először 1543-ban adták ki Konstantinápolyban, később pedig több fordításban is megjelent. Hitelességét egyesek kétségbe vonták, azt bizonygatva, hogy a több mint 300 helységet érintő út megtétele az akkori időkben nem 8, hanem 12–13 évet vett volna igénybe.
Jelentőségét Mezei Zoltán József kultúratörténész így foglalja össze (2.):
„Az utazások könyve korán elfogadást nyert zsidó és keresztény körökben egyaránt. Több kiadást is megért, de a 17. és 18. század egyes teológusai már azzal támadták, hogy a szerző csupán nagyobbnak akarta láttatni a zsidó közösséget, mint amekkora valójában volt. Bizonyos történészek még azt is cáfolni próbálták, hogy az utazásokra egyáltalán sor került. Tudelai Benjámin életútjának két legnevesebb kutatója, Adolphus Asher és Nathan Marcus Adler rabbi, a kritikai szövegkiadás fordítója és kommentátora nem csak azt kívánták bizonyítani, hogy az európai zsidók kivették a részüket a Nyugat intellektuális életéből, hanem azt is, hogy élen jártak a Kelet felfedezésében.”
Jegyzetek
(1.) A negyedik ősanya, Ráchel sírja Betlehem közelében van: „És meghalt Ráchel és eltemették az Efrát felé való úton, Bét-Léchem az.” Mózes I. 35. 19.
(2.) Tudelai Benjámin egzotikus utazásai. A zsidó diaszpóra nyomában III. rész