A szeretet szavával köszöntöm minden Kedves Hitsorsosomat Röé hetiszakasz szombatjára készülve!

Sábosz Rajs Chajdes, újhold szombatja jön be ma este, mert idén Röé szombatja egybeesik az újhold (első) napjával, Rajs Chajdes-sel. Ezért a Röé hetiszakaszon kívül egy másik Tórából felolvassuk még Bámidbór, a Számok Könyve, Mózes negyedik könyve (28, 9–15.)Rajs Chajdes-re rendelt verseit is. E versek a szombati és az újhold napi áldozati szertartásokat ismertetik.

A Szentély idején Újhold napja, Rajs Chajdes hasonló volt a szombat napjához, beleértve a munkavégzés tilalmát is. Sok vallásos családban napjainkban sem varrnak az asszonyok, és egyéb munkát sem végeznek újholdkor. Manapság Rajs Chajdes elsősorban a templomi imarendben érzékelhető, a mindennapi életben nem számít ünnepnek. Ezért is különleges alkalom a mai, amikor Rajs Chajdes egybeesik a szombattal.  A prófétai szakasz ilyenkor Jesájahu prófétánk könyvének 66. fejezete.

Ebben a háftoróban Jesájahu a Babilóniából haza készülődőkhöz beszél, akik csak arra gondolnak, hogy a Szentélyt felépítsék, holott nem ez a fontos a próféta szerint, hiszen az Ö – valót az egész világ nem tudja befogadni, hát még egy ház! Ö–való I–tenünk az őszinte, alázatos szívet kívánja. Aki nem tiszta lélekkel áldoz, az olyan, mintha embert ölne. Ezután azokhoz fordul a próféta, akik a hazatérőket gúnnyal illetik, ezek megszégyenülnek és meglakolnak.

​,,Örvendjetek tehát Jeruzsálemmel és élvezzétek dicsőségét!” (Jes. 66. 10–11.)

 

„Jeruzsálemben pedig minden halandó hódol majd Ö–valónak újhold és szombat ünnepén. (Jes. 66. 23.)

A prófétai szakasz az utolsó előtti versében egymás mellett említi a szombat és az újhold ünnepét, ezért olvassuk ezt a háftórót olyan szombaton, amely egyúttal újhold is. Szokásaink szerint ezt az utolsó előtti verset megismételjük az utolsó után a prófétai szakasz olvasásakor.

Szeretett Zsidó Testvéreim!

Az Ö–való szívet kíván! Népe minden egyes tagjától, minden Hitsorsosunktól! Jesájahu prófétánk szerint: Híveit szétküldi a népek közé, hogy hirdessék Ö–való dicsőségét, a népek pedig tiszteletben visszahozzák a köztük szétszórtan élő zsidókat hazájukba.

„Mert ahogyan a világ, mint Ö–való teremtése, örökké fennáll, úgy marad meg Izráel ivadéka.” (Jes. 66. 22.)

 

„Íme, lásd, én elétek helyezek a mai napon áldást és átkot.

Az áldást, ha hallgattok az Ö–való, a ti I– tenetek parancsolataira, amelyeket meghagyok nektek a mai napon; és az átkot, ha nem hallgattok az Ö–való, a ti I–tenetek parancsolataira, és eltértek az útról, amelyet a mai napon meghagyok nektek, és jártok más istenek után, amelyeket nem ismertetek.” (5M:11, 26–28.) A valódi és teljes szabadság az, amelyet Ö–való kiváltságos teremtményének, az embernek biztosít.  A szabad akaratát sem az egyénnek, sem a közösségnek nem gyakorolhatja más: sem vezető, sem képviselő. Ezért nekik kell választani a két út között!

Mózes mesterünknek az a feladata, hogy Izráel fiai elé tárja a két lehetőséget, és rámutasson arra, hogy melyik választásának mi lesz a következménye. A nem ismert istenek olyanok, akiket nem féltek az atyák. Olyanok, akik nem bizonyították hatalmukat, és nem is bizonyíthatták be hatalmukat, hiszen ezek az istenek nem mások, mint élettelen tárgyak.

 

„Ezek a törvények és rendeletek, amelyeket meg kell tartanotok, hogy teljesítsétek az országban, amelyet adott neked az Ö–való, őseid I–tene, hogy elfoglaljad, minden időben, amíg éltek a földön.” (5M: 12, 1.)

Ezzel a pószukkal kezdődik a törvénykönyv. Mózes második beszédének a folytatása nem más, mint a törvénykönyv ismétlése. Röé szentírási szakasz a vallásos intézményekkel és az istentisztelettel foglalkozik. A központi szentélyről szóló törvénnyel kezdődik, amelyből idéztünk.  Lényege, ha majd Izráel letelepszik az országban, csak azon a helyen szabad áldozatot bemutatni, amelyet Ö–való erre a célra kijelöl. Az országra vonatkozó törvények, pedig csak az országban kötelezők. Minden más törvényt azonban meg kell tartanunk Erecen kívül is.

„Ha majd támad közötted próféta vagy álomlátó, és mutat neked jelet vagy csodát, és bekövetkezik a jel és a csoda, amelyről szólt neked, mondván: járjunk más istenek után, amelyeket nem ismersz és szolgáljuk őket, ne hallgass e prófétának szavára vagy az álomlátóra, mert próbára tesz benneteket az Ö–való, a ti I–tenetek, hogy tudva legyen, vajon szeretitek-e az Ö–valót, a ti I–teneteket egész szívetekkel és egész lelketekkel.” (5M: 13, 2–4.)

A hamis próféták jövendölésének teljesülése nem bizonyíték az ember állítása mellett, hanem Ö–való próbára akarja tenni az embert, hogy ellent tud-e állni a legaljasabb csábításnak, és képes-e szembeszállni ismeretlen istenek kinyilatkoztatott akaratával. A próba nem arra irányul, hogy szeretik-e Ö–valót, hanem arra, hogy ha Izráel fiai bírják a próbát, akkor az megerősíti hitüket. Ellenben, ha nem bírják a próbát, akkor az Ö–való iránti ragaszkodásuk gyengeségét bizonyítaná.

„Mindazt a dolgot, amit parancsolok nektek, tartsátok meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle.” (5M: 13, 1.)

Azok a kísérletek, hogy a zsidóságot az éppen aktuális viszonyokhoz hozzáidomítsák: gyökeres eltávolodást okoznak a zsidó vallás alapelveitől. Hetiszakaszunkban Mózes Mesterünk tanítja népünket, hogy a bálványimádás nemcsak idegen kultusz, de Ö–való törvényeivel ellenkező erkölcstan is.

„Még fiaikat és lányaikat is tűzben égetik el isteneik tiszteletére.” (5M: 12,31.)

Már csak ezért sem szabad követni idegen szokásokat.

„Ne kövessétek e népek szokásait.” (3M: 20, 23.)

Hanem „legyetek szentek, mert szent vagyok én, az Ö–való I–tenetek!” (3M: 19, 2)

Mózes óva intette a népet a hamis prófétáktól. Mózes mesterünk szavainak lényege: a monoteizmus „szigetét” meg kell óvni a bálványok szennyes árjától. A mi monoteizmusunk nem egyszerűen Ö–való egységét hangsúlyozza, hanem inkább Ö– való egyedülvalóságát, azaz abszolút különbözőségét minden teremtettől.

A mi isteneszménk a mi etikánk is, amelynek központja a Világ Teremtője. Ez indokolja a szombat kiemelkedő fontosságát. A judaizmus az egyedül igaz létezőben való hit számunkra, amely az egyetlen lehetőséget kínálja egy emberközpontú világ eljövetelére. Emberközpontú világról pedig akkor beszélhetünk, amikor az emberiség egyesül Ö–való erkölcsi törvénykezésében, a Tórában. Úgy hisszük, ha a Törvény áthathatja az egész emberiséget, akkor megvalósul az emberek erkölcsi közössége, az emberi testvériség. A mi I – tenünk szereti az idegent. A választott népen keresztül szólal meg, de mindenki felé. Az Ember felé, az egységes emberiség felé. A mi emberszeretetünk és I–tenünk szeretete egy tőről való, hiszen a zsidó nép küldetése az, hogy a Törvényt elterjessze a világban. A Messiás eljövetele tehát a zsidó nép különleges terhének, felelősségének végét jelzi.

A Messiás az egész emberiségnek jön el, és az emberi nem Tórában való egyesülésével ér véget Izráel küldetése és kiválasztottsága. Választottságunk tehát teher és felelősség, amely elől – úgy vélem – nem helyes, nem szabad kitérnünk.

Ugyanakkor az önként vállalt zsidóságunk önként vállalt igánk is, amelyet nap nap után viselnünk kell, és amelyért nem jár jutalom. Kivívhatjuk viszont – példamutatásunkkal – hitsorsosaink szeretetét, megbecsülését, embertársaink elismerését, tiszteletét.  Választottságunkból adódó és önként vállalt terheinket nem oszthatjuk meg embertársainkkal; éppen ezért nem vagyunk térítő vallás.

Judaizmusunk vállalásával és megélésével terjesztettük eddig, s terjesztjük tovább a Törvényt. A Tórát fölvállaló, és azt a közösségi élete modelljének tekintő zsidó közösséget tartjuk követendő, vagy inkább elérendő célnak. Fizikailag létező közösségét olyan zsidó embereknek, akik nem térnek ki választottságuk felelőssége, zsidóságuk terheinek viselése elől, és ezzel a példamutatásukkal ösztönzik hitsorsosaink szélesebb körét arra, hogy ők is hasonló példaadással terjesszék a Tórát az őket körülvevő emberek felé.

Úgy vélem, minden zsidóban benne él a messianizmus gondolata, és azt semmiféle pesszimizmus, túlvilági elgondolás, vagy az ismét divatba jött ezoterizmus nem képes lerombolni. Ezért célunk nem is lehet más, mint a színtiszta monoteizmus érvényre juttatása, a bizonytalanok, a kérdezők, a tévelygők útbaigazítása. Az individuális szabadság és a morális felelősség hangsúlyozása, illetve az eredeti bűn koncepciójának elutasítása.

A zsidó gondolkodásban a történelemnek iránya és célja van, ami nem más, mint az emberiség messianisztikus egysége.  Napjainkban számos lehetőség van ismeretszerzésre: hitbéli tudás, filozófia, metafizika, ezotéria, természettudományok. Továbbá az emberek és gyermekeik figyelmét különböző okokból felkelteni akarók átláthatatlan áradatát tapasztaljuk meg nap, mint nap. Kell, hogy valakihez fordulhassunk, aki eligazít bennünket, aki – mert a tanulás szent kötelessége – utána tud nézni, és meg tudja válaszolni kérdéseinket.

A judaizmusban feloldhatatlan kapcsolat van a tudás és a hit között, ezért a rabbi feladata, hogy feloldja a látszólagos konfliktust hit és tudás között. Ehhez élő kapcsolat kell a rabbi és a közösség tagjai között. Fontos számunkra a történelem szeretete és tisztelete.

Ö–való a történelemből szól hozzánk, és a történelem által. Ezt képviselik, ezt hordozzák a hagyományaink, valamint a tradícióinkon alapuló vallásos érzületünk is. Ezért a hitéletben minden lehetséges eszközt és módszert fel kell használni a hagyomány tiszteletére, szeretetére és megkedveltetésére.

Mi zsidók nemcsak történelmet imádkozunk, mert imáink egyben lírai pátosszal telített fohászok is, amelyekben a mondanivalón túl a tartalommal való érzelmi azonosuláson van a hangsúly. Imáink dallamvilága csakúgy, mint lejnolásunk intonációja, imáink és szent szövegeink értelmének érzelmi megfelelői.

Ezért is tulajdonítunk kiemelt jelentőséget a közösségben történő imádkozásnak, a közösség hagyományainak megfelelő dallamvilág nap nap után történő megszólaltatásának csakúgy, mint a Tóra-olvasáshoz kapcsolódó valamennyi hagyomány fenntartásának és folytatásának.

 

Kén jöhi rócajn!

Omén!

Gut Sábesz!