A Horthy-korszak és a második világháború a náci és nyilas eszmékkel szemben álló, vagy származásilag üldözött újságírók körében is pusztított, eleinte egzisztenciális szinten, majd mártíromságot követelve. Kolosváry-Borcsa Mihály (1.) és bűntársai a Sajtókamarában tartott egyik titkos ülésükön 1944 április 2-án 120 névből álló listát állítottak össze, amelyet a Gestaponak (2.) átadtak. Ezeket az újságírókat másnap a Gestapo parancsára felszólították, hogy kis csomaggal jelentkezzenek a rabbiszemináriumban berendezett kisegítő toloncházban.
A Gestapo emberei azonban nem is vártak minden esetben a Sajtókamara denunciálására, mert a magukkal hozott lista lapján már március 19-én, a német megszállás első napján, több újságírót elhurcoltak. Az első áldozatok között voltak Parraghy György, Mónus Illés, Szakasits Antal, Bálint Imre és a németek elleni önvédelmi harc legendás alakja, Bajcsy-Zsilinszky Endre. Az április 25-én behívóparanccsal a toloncházba rendelt újságírók közül Elek Arthur, az Ujság műkritikusa, a Nyugat egyik volt szerkesztője, a behívó kikézbesítésekor lakásán agyonlőtte magát.
Az elhurcoltak közül valószínűleg az alábbi újságírók haltak mártírhalált: dr. Ágai Béla, az Ujság volt felelős szerkesztője, a 73 éves Szomory Emil, az Ujság „Sórry” néven ismert szinkritikusa, Radvány Ernő, Ligeti Ernő, dr. Kemény Ferenc, dr. Simonyi Sándor, dr. Barabás Béla, Barabás Ernő, Bisinger József, Sugár Péter, Keller István, Graetzer József, Kardos István, Győri Imre, dr. Gál László, Fodor Tibor, Ligeti Jenő (Szeged), Rácz Géza, dr. Kecskeméthy György, Farkas István, Vecsey Miklós, Benedek Aladár, György Endre, Farkas Lajos, Réthy Lajos, Gesringer Ernő, Morgenstern Gyula, Mohácsi Jenő (az Ember tragédiája fordítója) és Tábori Kornél.
Azon demokratikus szellemiségű újságírók, írók, akik meg is úszták az 1944 áprilisi „sajtókamarai akciót”, később kerültek a Gestapo hálójába. Ezek között az egyik legnagyobb érték Szerb Antal, az ismert irodalomtörténész.
Kemény Simont, Az Est szerkesztőjét, az ostrom utolsó napjaiban gyilkolták meg az SS-katonák. Megdöbbentő tragédia bontakozik ki Aranyi Lipót (3.), az Ujság több évtizedes munkatársának alakja körül. A 82 éves Aranyi bácsit a Szálasi-uralom idején az utcán lőtte agyon egy nyilas suhanc. A népszerű Aranyi bácsi feleségének szeme láttára vágódott végig a körút aszfaltján. Jelen összeállítás készítőjének Aranyi Lipót a dédapja.
A politikai riporterek közül Kiss Dezsőt Németországba deportálták, sorsáról semmit sem tudunk. Fodor Pált, a Kis Ujság politikai rovatvezetőjét a pestvidéki ügyészség fogházának ötödik emeletéről dobták le az SS-vérebek. Nyilas suhancok elhurcolták, és agyonlőtték dr. Kósa Miklós közgazdasági szerkesztőt, Boross Mihályt, Vághidi Ferencet, Székely Józsefet, Bálint Arturt. Nyomtalanul eltűnt a Gestapo nagy süllyesztőjében Siró György, Ormos Ede, Kiss József, dr. Lengyel Ernő, dr. Csergő Hugó, Lukács Gyula, Komlós Jenő, Gellért Andor, Hajós Zoltán, Gosztonyi Lajos, dr. Pártos Szilárd, dr. Fodor Miklós, Potmai Jenő.
A bori rézbányába deportálták Lippai Imre, Somogyi Vilmos, dr. Szalai Sándor újságírókat, valamint dr. Mária Béla és Jusztusz Pál szocialista írókat. A budapesti ellenállási mozgalomban való részvétele miatt a nyilasok meggyilkolták Kóródy Bélát, az Esti Kurir politikai rovatvezetőjét, nyomtalanul eltüntették dr. Stollár Bélát, a kitűnő fiatal újságírót és Ábrahám Ferencet, a Kis Ujság munkatársát.
Az ostrom idején életét vesztette Harasztos Albert, a Kis Ujság, Z. Szabó Béla a Friss Ujság és dr. Gáspár Zoltán az Esti Kurir volt munkatársa.
A sportszakírók közül az ukrajnai halálszázadokból megmenekült Kabos Endre olimpiai bajnok, aki később a Margit-híd felrobbantásakor életét vesztette.
Az újságírók közül időrendben Gergely Győző, a Népszava veterán munkatársa az országos hírű Zola fordító tűnt el utoljára a nagy süllyesztőben. A Szálasi-terror alatt a Szent István körúton 1945. január 4-én látták utoljára.
A sopronkőhidai fegyházban hurcolták a Szálasi-banditák Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt Zimmer Ferencet, a Magyar Távirati Iroda főszerkesztőjét is, akinek sorsa teljesen bizonytalan. Mint minden totalitárius (korlátlan hatalmon alapuló; az önkényuralom eszközeit, módszereit alkalmazó állam, rendszer) politikai berendezkedés, a fasizmus is állandó célkeresztben tartotta a véleményformálókat, írókat, újságírókat.
Ez itt említettek és a helyhiány miatt most név szerint nem hivatkozott, továbbá az ismeretlen mártírok emlékéből fakadjon Áldás, nyugodjanak Békében!
Források
Magyar Életrajzi Lexikon
A fasiszta terror újságíróvértanúi
Kántás Balázs: Milicisták, puccsisták, terrorfiúk, Budapest, Művészeti és Irodalmi Jelen Kft., 2021.
„Egyetlen udvariatlan szóval nem bántottam a zsidókat” – Kolosváry-Borcsa Mihály, a „könyvégető”
Jegyzetek
(1.) Kolosváry-Borcsa Mihály (Kolozsvár, 1896. június 27. – Budapest, 1946. december 6.) magyar újságíró, politikus, katona, háborús bűnös.
1920 után újságíró lett, a Szózat című fajvédő lap belső munkatársa, később a Magyar Távirati Iroda vidéki osztályának helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1922-től a Debreceni Újság – Hajdúföld című napilapot igazgatta. Később Gömbös Gyula híveként bekapcsolódott a politikai közéletbe is. Azt nem tudni, hogy Kolosváry-Borcsa miért kötött ki éppen a sajtónál, ám az bizonyos, hogy valójában Gömbös Gyula bizalmi embereként végezte a dolgát, egyúttal olyan társaságok tagjaként szolgálta a „fajvédelem” ügyét, mint a Magyar Országos Véderő Egylet, vagy az Etelközi Szövetség (4.) nevű politizáló titkos társaság. Horthy kormányzótól 1935-ben miniszteri tanácsosi kinevezést kapott, és a miniszterelnökség sajtóosztályára került. 1937 májusában megbízást kapott az erősen nacionalista hangvételű Függetlenség című napilap főszerkesztői állásának betöltésére. 1938-tól az Imrédy-kormány sajtóosztályát vezette. 1939-ben a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője lett. 1939 júniusától már az Országos Magyar Sajtókamara elnöke volt. Az 1939-ben megalakult Országos Magyar Sajtókamarát (OMS) Kolosváry-Borcsa „saját gyermekének” tekintette. Működését már az 1939-es második zsidótörvény szellemében kezdte, amely a korábbi húsz százalék helyett csak hat százalékban engedélyezte a zsidó származásúak szabadfoglalkozású munkavállalását. Aki viszont nem volt tagja a kamarának, az Magyarországon nem dolgozhatott újságíróként. Az OMS hivatalosan 1939. június 25-én, 1232 taggal kezdte működését, ám előtte több mint 1800 felvételi kérelmet utasítottak el. Ráadásul a hivatalos megalakulást megelőzte az 1938/XVIII. törvény „az állami rend megóvása végett szükséges sajtórendészeti rendelkezésekről”, melynek megalkotásában komoly szerepe volt Kolosváry-Borcsának, s amelynek során 411 lap szűnt meg. „Mint az Imrédy-kormány sajtófőnöke a hetilapok revíziója során múlhatatlan érdemeket szerzett a zugsajtó kiirtásában és a sajtókamara előkészítésében” – írták róla annak alkalmából, hogy 1939-ben immár országgyűlési képviselőként is bemutatkozhatott a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja színeiben. A zsidókérdés magyarországi irodalmáról című könyvében nemcsak elvakult meggyőződését hirdette, de a kérdésben a korábbiaknál lényegesen visszafogottabb Kállay-kormánynak is üzent, amely már nem tartott igényt sajtófőnöki szolgálataira. „Ebben a könyvben a magyar szellemi élet rétegeit igyekeztünk felásni s megkeresni, milyen nyomokat hagyott a zsidó a múltunkban s mi volt a hatásuk a magyarságra” – olvashatjuk a könyv I. fejezetében. A szerző a továbbiakban számtalan példával igyekszik bebizonyítani, hogy „a bölcselet mélységeit feltáró germán szellem, a transcendentális magasságokban otthonos turáni lélek megérthetetlen és megközelíthetetlen idegenség ennek a fürge, csiszolt, de formalisztikus korlátok közé zárt zsidó elmének” A zsidókérdés magyarországi irodalmáról lényegében bő lére eresztett áltudományos szöveg. A Sztójay-kormány idején 1944. április 15-én Horthy Miklós kormányzó Sztójay Döme miniszterelnök előterjesztése alapján államtitkár-kormánybiztos hatáskörbe nevezte ki. Kinevezése gyakorlatilag korlátlan hatalmat jelentett a sajtó, a rádió, a könyvkiadás és a külföldi hírszolgálat működése felett. Feladata volt, hogy megakadályozza a zsidó írók műveinek megjelenését, valamint egy kézben összpontosítsa a hazai és a külföld felé irányuló híreket, vagyis a kormányzat akaratának megfelelően befolyásolja a közvéleményt. 1944. június 16-án elnökként részt vett meg a zsidó szerzők könyveinek nagyszabású megsemmisítési akcióján. Hivatalos jelentések szerint a szertartáson 120 zsidó származású magyar és 130 külföldi szerző művét zúzták be. A propagandacéllal lefilmezett ünnepség során 447 627 könyvet, 22 teljesen megrakott tehervagon rakományát semmisítették meg. 1944. augusztus 29-én Horthy Sztójay helyére Lakatos Gézát nevezte ki miniszterelnöknek, Kolosváry-Borcsát is menesztették. (Lakatos feladata a háborúból való kilépés és a fegyverszünet előkészítése volt, és mint tudjuk, a kezdeményezés nem járt sikerrel). Az októberi nyilas puccs után Szálasi Ferenc ismét sajtófőnökké és kormánybiztossá nevezte ki Kolosváry-Borcsát. Valószínűleg semmi mást nem várt tőle, mint hogy ugyanazt csinálja, amit korábban. Arra ugyan már nem volt lehetősége, hogy a könyvmegsemmisítéshez hasonló akciókat levezényeljen, de még 1945 elején is olyan cikkei jelentek meg, amelyek a végső győzelemmel hitegették az olvasót. Németországba menekült, 1945. október 9-én szállították haza, s a Népbíróság golyó általi halálra ítélte. 1946. december 6-án végezték ki.
„Egyetlen udvariatlan szóval nem bántottam a zsidókat, számtalan tanúm van, hogy hány zsidón segítettem. Persze a kormány álláspontját a zsidókérdésben osztottam. De a Sztójay-kormány idején már éles harcban álltam a németekkel. Semmi esetre sem az volt a felfogásom, hogy nyolcvan embert kell egy vagonba gyömöszölni” – mondta a börtönben Szirmai Rezsőnek, akinek szintén a zúzdába küldte a könyveit.
(2.) A Gestapo (Geheime Staatspolizei, magyarul „titkos államrendőrség” rövidítése) a Harmadik Birodalom politikai titkosrendőrsége volt 1934-től. Feladata a náci Németország államrendjének védelme volt. Az 1940-es évekre az összes német rendészeti szervvel együtt a Harmadik Birodalom párthadserege, az SS irányítása alá tartozott. A második világháború után a Nemzetközi Katonai Törvényszék háborús bűnös szervezetnek nyilvánította.
(3.) Aranyi (született: Goldman) Lipót (Miskolc, 1855. szept. 20. – Bp., 1945. jan.): újságíró, lapszerkesztő. Iskolái befejeztével kereskedő tanonc, 1876-tól a Miskolcz c. lap belső munkatársa s a fővárosi politikai napilapok levelezője. 1882-ben a Miskolcz szerkesztője. Miskolcon megalapította a Borsod-Miskolczi Közlöny c. társadalmi, gazdasági és szépirodalmi lapot, amelynek kiadótulajdonos szerkesztője volt (1883–91). Bp.-re költözött, a Pesti Naplóba (1892, 1895) s a Fővárosi Lapokba írt cikkeket, tárcákat. A Nemzet (1892–99), a Magyar Újság, a Magyar Nemzet (1899–1903) s alapításától Az Újság (1903–34) belső munkatársa, az utóbbi törvényszéki rovatvezetője. Tagja volt a Borsszem Jankó c. humoros hetilap szerkesztőségének. Első felesége Gasser Mária, aki harminchárom éves korában tüdővészben elhunyt. 1902. október 28-án ismét megházasodott, második felesége a Londonból származó Weinmann Katalin (1870–1964) fővárosi tanítónő volt.
Gyermekei (első feleségétől):
• Aranyi Géza (1895–1944)
• Aranyi Márta (1897–1945).Férje Rosta (Reisz) Ernő magánhivatalnok.
