Amikor jiddis csevegést hall valaki az utcán Izraelben, oda se kell néznie, szinte biztosra veheti, hogy (ultra)ortodox zsidók beszélgetnek. Otthonaikban ez az anyanyelv, azaz a „mamelósn”, mert a bibliai héber számukra szent nyelv (lósnkojdes), amelyet sokan közülük kizárólag Tóraolvasásra és imádkozásra használnak. Beszélt nyelvvé akkor válik majd ismét, állítják, ha megérkezik a Messiás.
Főként a vallásos zsidók azok, akik a mai napig életben tartották a jiddist, amelyet nem is olyan régen még ki akartak szorítani az erec israeli hétköznapokból. Nem mások, mint a cionista zsidó vezetők, akik már az államalapítás előtt kizárólag az ivrit nyelvet akarták elfogadtatni a lakossággal, mégpedig a származási országukból magukkal hozott mindenféle más nyelv, többek között a jiddis és a ladino elhagyása árán. Félig-meddig sikerült a terv, hiszen az ivrit lett Izrael Állam hivatalos nyelve, de a jiddis ma is ott él nemcsak beszélt, de irodalmi nyelvként is. Él és virul annak ellenére, hogy az egyik legismertebb cionista, Achad Ha’am már a XX. század elején a nyelv teljes eltűnését jósolta. A Jeruzsálemi Héber Egyetem a Tel-Avivi Egyetemmel együttműködve ma is lehetőséget nyújt a jiddis kultúra, történelem, irodalom, nyelvészet, színház és folklór tanulására. Ehhez persze nem árt előbb magát a nyelvet elsajátítani, amihez akár ingyenes nyári kurzusokat is biztosítanak.
1908-ban az akkor még a Bukovinai Hercegség székhelyeként ismert Csernovic volt a helyszíne annak a konferenciának, amelyen a jiddist nemzeti nyelvvé nyilvánították. Akkor már hivatalos keretek között is tanították az óvodáktól kezdve a tanítóképzőkig. A két világháború között nem csak vallási ismereteket, de világi tantárgyakat is oktattak jiddisül Kelet-Európában és a Szovjetunióban, Birobidzsánban pedig az orosz mellett hivatalos nyelvként ismerték el. Ugyanezekben az években az erec israeli jisuv vezetői mindent elkövettek, hogy meggátolják az elterjedését, még jiddis nyelvű állandó színház létrehozását sem engedélyezték.
A második világháború előtt becslések szerint mintegy tízmillió ember beszélte a jiddist, amelyet Uri Zvi Greenberg izraeli költő 1956-ban a mártírok nyelvének nevezett el. Raj Tamás 100+1 jiddis szó című könyvében olvashatunk erről, és sok érdekesség mellett arról is, hogy Magyarországon kétféle jiddis alapdialektus létezett: az oberlandi és az unterlandi, azaz a nyugat- és a kelet-magyarországi zsidók nyelve. Emellett másként beszéltek az asszonyok és a férfiak, az öregek és a fiatalok; másként szólaltak meg hétköznap és másként ünnepeken, amikor több héber szóval fűszerezve, magasztosabb stílusban társalogtak. Különbözött a fővárosi kiejtés a vidékitől, az utóbbin belül a nagyvárosi a falusitól.
1272-ben íródott az a Wormsi machzor néven ismert imakönyv, amely az első, héber betűkkel írt jiddis nyelvű emléknek bizonyult. A mai napig héber betűkkel jegyzik le a jiddist, bár egyidőben voltak próbálkozások a latin betűs átírásra, éppúgy, mint a héber írásnál – és éppúgy sikertelennek bizonyultak. Érdekes fejtegetéseket olvashatunk Grózinger M. Józseftől a Libanon című folyóirat 1936/4. számában. A jiddis nyelv pszichológiája című írásában a híres költőre, Chaim Nachman Bialikra hivatkozik, aki szerint a jiddis azért jött létre, hogy a héber nyelv tisztasága megmaradjon. Ugyanis, ha a galut zsidó közösségei a hébert beszélték volna, akkor egyúttal, mivel egymástól elszigetelve éltek, mindenki a saját országának megfelelő dialektussal torzítja azt el. Bialik, aki maga is tevékenyen részt vett az Eliézer Ben-Jehuda által kezdeményezett nyelvújító mozgalomban, szorgalmazta, hogy hagyják el a jiddisből azt a kb. 5.000 héber szót, amelyeket beszélői használnak, függetlenül attól, hogy vallásosok-e, vagy sem. Mindezt a nyelvek tisztasága, de főként az ivrit védelme érdekében vetette fel.
Írása befejezéseként Grózinger jövendölésbe bocsátkozik. Amint a Szentföldön legalább egymillióan fogják beszélni a hébert, a jiddis létjogosultsága megszűnik, „lemond a vezetésről, és mint egykoron Mózes, ő is megelégszik avval, hogy csak messziről szemlélhesse a héber nyelv reneszánszát.”
Mint tudjuk, nem egészen így történt. Igaz ugyan, hogy a megújított héber nyelvet ma jóval több, mint egymillió izraeli beszéli (a zsidó lakosok száma mintegy hétmillió, emellett az arab állampolgárok is használják a nyelvet), de emellett a jiddis továbbra is szerves része maradt az izraeli életnek.