Debóra, Jób felesége és Salamon király első felesége bibliai példái
Prof. dr. Róna Tamás főrabbi a Kiskunhalasi Zsidó Fesztivál kerekasztal-beszélgetésén vett részt, melynek témája a nők, mint vezetők volt. A beszélgetésben a főrabbi mellett Honti Irén evangélikus lelkész és Ritter Nándorné Babi zsidó vallástanár, a Kiskunhalasi Zsidó Hitközség elnöke, illetve Schnider Angelika nővér, aki Franciaországban folytatta tanulmányait, vettek részt. Róna Tamás előadásának tanulmánnyá szerkesztett változatát az alábbiakban közöljük.
A téma, amelyről felvezetőként röviden beszélni fogok, mindenekelőtt a mai nap, Elul hónap első napja, amelyet úgy nevezünk, hogy Ros Chodes Elul.(1.) Ez azért kiemelten fontos, mert Elul hónapban minden napon felhangzik a sófár hangja a zsinagógánkban. Hoztam én is sófárt, majd az előadás végén meg lehet hallgatni. A sófárnak négyféle hangja van, mindegyik hang tórai, szentírási hagyománnyal és tartalommal bír. (2.) Van olyan, amely felhívja a figyelmet, hogy a közösségnek találkoznia kell a zsinagógánál, egykor a találkozás sátránál. Van olyan, ahol meg kell védeni a tábort. És van a riadójel, amelyre mindenkinek fel kell, hogy kapja a fejét. És végezetül van egy olyan hang, ami mindig a böjtök kimenetelét jelöli. A zsidó hagyomány azt mondja, hogy ez a mostani időszak héberül Jemé ha’racon, az emberi akaraterő ideje. Lehetőségünk van mindig megtérni. Mind keresztény, mind zsidó testvéreimnél az év során vannak kiemelkedő alkalmak, amikor egy tükröt tartunk magunk elé. Végiggondoljuk, hogy mi minden történt az elmúlt esztendőben, mi volt, amit akaratunk ellenére elkövettünk, és mi volt az, amit sajnos akarattal követtünk el. Hibák, ne adj I–ten, bűnök. Ezekkel szembe kell tudnunk nézni. Azért teremtett az Ö–való embernek bennünket, hogy minden nap újra emberré tudjunk válni. Ehhez pedig nekünk is kell dolgozni ezen. Elul hónapja a megtérés időszaka a zsidó hagyomány szerint. (3.) A sófár hangja, az imádságok és a közös együttlét nem más, mint egy grádics sor, amelynek az első lépését tesszük meg. És akkor innen érkezünk el a nőkhöz, a teremtés piedesztáljának legmagasabb csúcsán állóhoz, a férfi társához. Mit is jelent a nő, mit is jelent a női vezető? A nőnek három archetípusa létezik a Szentírásban, és az elsővel szeretném kezdeni, a másodikról, illetve a harmadikról pedig majd az előadás végén fogok röviden gondolatokat fölvetni.
Akiről beszélni fogok, az Debóra lesz.
Mózes háromszor negyven évben végigjárta a teremtett életút, az emberi életút teljességét. Az első negyven év a tanulásról szólt, méghozzá a fáraó udvarában. Megtanult írni, olvasni, zenét hallgatni műértő módon, sőt zenélni is. (4.) Megtanult idegen nyelveket, kultúrákat, jól ismerjük azt az alapvető gondolatot, hogy annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz. Ne felejtsük el, hogy az ókorban vagyunk, ahol az írás művészete csupán keveseknek adatott meg. A beszédkészség képzése, ahol a más kultúráját megismerve hidat tudok építeni, és az ő saját nyelvén tudom megszólítani, van-e annál nagyobb csoda, ha ajtót tudok nyitni egy másik világba, és oda ő is át tud lépni és én is be tudok lépni az övébe. Mózes első negyven éve a tanulásról, második negyven éve a pásztor feladatköréről szólt. Az utolsó negyven pedig… nagyon sok emberrel találkozom, aki nyolcvan év körül van, és azt mondja, jaj, I–tenem, milyen nehéz már az élet, nincs mit tennem. Mindig vegyük elő a Szentírást, nézzük meg Mózest. Igazán 80 éves kortól kezdődik az élet, azt kell, hogy mondjam, nyolcvantól százhúszig, és ezt ne engedjük el, ne akarjuk elengedni, mert nyolcvantól százhúszig vezette ki a rabságból a szabadság felé vezető úton Mózes a zsidóságot. (5.) Mit gondolnak ez könnyű út, a rabságból a szabadságba? Nagyon nehéz. Mindent meg kell találni és tanulni. Egy teljesen új szabályrendszer. Ennek a vége, hogy Mózes megáldja Józsuét, és ráhelyezi az Ö-való áldását. (6.) Józsué lesz az, aki nihel et maszát ha’kibus, azaz ékes magyarságunkkal a honfoglalást vezeti. (7.) Ebben az időben nem történik más, minthogy a tizenkét törzs elfoglalja a nekik szánt földrajzi területet. Van két és fél törzs, akik a Jordántól keletre telepszenek le, a többi törzs pedig mind nyugatra. Valahogy ezt az egész teret össze kellene tartani, és nem megy. Józsué története véget ér a honfoglalással és azzal, hogy a törzsek megkapják a nekik szánt területet. (8.)
Ezután indul az a könyv, amely Debóra történetéről is szólni fog. A bírák kora nem szól másról, minthogy a még nem létező társadalmakat megtartó elméleti törvényt, amely a Tóra, a gyakorlati-, stratégiai- és operatív térben gyakorlattá kell változtatni. Például nem voltak abban az időben olyan bíróságok, amelyeket mind a tizenkét törzs elfogadott volna. Ellenben voltak sófetek, vagyis bírók, akiket bizonyos zsidó törzsek elfogadtak. Egyetlenegy olyan ember lesz a bírák közül, akit majd minden törzs elfogad, de ehhez kétszáz évnek kell eltelnie. Ő Sámuel próféta lesz. (9.) Erre a korra vonatkozóan, amikor Debóra él, több dolgot le kell szögezzünk. Ő az egyedüli olyan női bíró, aki egyúttal prófétanő is, prófétanője egész Izraelnek, de bírája Naftali és Zebulon törzsének. Tehát nem mind a tizenkét törzs fogadta el bírói ítéletét, de prófétanőként mindenki elfogadta. Ha irodalmilag nézzük meg ezt a teret, a teljes Tórában három helyen találunk verses szöveget. Ilyen például Mirjam diadaléneke. (10.) Mirjam Mózes nővére, aki maga is prófétanő volt, de ilyen Debóra éneke is, amely a Szefer Softím, a Bírák könyve ötödik fejezete. (11.) Képzeljük el, hogy a héber szentírási nyelvben a támárt, amely annyit jelent, hogy datolyapálma, azt Debóra után nevezik el, mert Debóra pálmafája a datolyapálma. Tehát amikor az ő személyiségét akarjuk megérteni, akkor lingvisztikailag, azaz nyelvészetileg a Szentírás legkorábbi időszakába érkezünk el, és nézzük magát a történetet. Ki is volt Debóra? Azzal kezdődik a Bírák könyvének negyedik fejezete, hogy Ehúd halála után vagyunk, ő volt a Debórát megelőző utolsó bíró, és a zsidó nép a bálványimádás felé fordult. (12.) Mint ahogy oly sokszor a zsidóság történetében elengedtük a tórai parancsolatokat, és a bálványimádás bűvöletébe süllyedt a nép. Kánaán egy úgynevezett városállam volt. Az ókori görög birodalomban látunk bőségesen ilyeneket, de most a Közel-Keleten vagyunk. Kánaán országának Jabin volt a királya, és Jabin húsz éven keresztül nyomta el bálványimádó eleinket. És húsz éven keresztül hangzott a zsidóság kiáltása az Ö–való magassága felé, hogy szabadítsa meg őket, bennünket Jabintól és Jabin hadvezérétől, Siserától. (13.)
Ismerjük ugye ezt a kifejezést, hogy Sisera, illetve siserahad. Ennek az oka nem más, minthogy gondoljunk bele, ebben az időben az ókori zsidó hadsereg könnyűgyalogosokból állt, egy harcos 80–85 kiló volt, bőrvérttel, bronzkarddal, esetleg fémkarddal, fapáncéllal, esetleg rajta bőrborítással. Ellenben azt írja a szöveg, hogy Siserának kilencszáz harci szekere volt, (14.) ezeket két vagy négy ló húzta, nehéz fa, fémmel szegecselt, a lovakon vért volt, négy ember volt a szekereken: egy hajtó, egy íjász és két közelharcos katona. A kerekekre fémszegecsek, vágóélek voltak fölfüggesztve, a jármű pedig összesen 3–3,5 tonnát nyomhatott. Ez volt a harckocsi ókori elődje – noha csak 1915-ben jelent meg az első tank. E tankszerű harcjárművekkel szemben nem lehetett mit csinálni, nem volt erő, amely megállítsa őket, a könnyűgyalogság, a lovasság, senki nem tudott velük szembeszállni. Tehát kilencszáz harci szekérrel húsz éven keresztül nyomta el a zsidóságot Jábin, Kánaán királya, (15.) ekkor kerül a képbe Debóra. Magához hívja Bárákot, a hadvezért, aki rögtön azzal kezdi, hogy csak akkor megy, ha a nő is megy vele. Próbálja sarokba szorítani a nőt, próbálja sarokba szorítani a prófétát és a bírót. És azt mondja erre neki Debóra: „Az Ö–való nem a te kezedbe, hanem akkor az én kezembe fogja adni Siserát. És neked itt nem lesz dicsőség.” És azt mondja Bárák, hogy akkor megy, ha a nő is jön vele. Debóra elindul hát vele a csatába. (16.)
A Tábor-hegynél egy különleges dolog történik. Azt írja a könyv, hogy odavonta a Zebulon és Naftali törzséből érkező tízezer harcos Bárákkal és Debórával az élen Siserát. Odahúzta, odavonta, azaz egyfajta csalit helyeztek Sisera elé. Odahúzta, odavonta, azt úgy mondjuk héberül, hogy masach. Ismerős, mert hogy ebből a szóból származik egy ismert személynév. Ismerős név a Mózes? Hát persze, hogy ismerős. Mózest kihúzták a Nílusból, a sereg pedig egy trükkel odahúzta magához a Tábor-hegyhez Siserát, ott pedig az Ö–való összezavarta a seregét, legyőzték őket, és Sisera menekül, otthagy mindent. (17.) Sisera a kenita Héber felesége, Jáel sátráig menekül, és mivel Héber és Jábin háza között béke volt, Jáel behívja, és azt kéri tőle Sisera, hogy őrködjön. (18.) Íme, egy újabb nagyon fontos női szereplő a történetünkben. Sisera azt kérte Jáeltől, hogy ha üldözik, ébressze őt föl, és kért vizet, de Jáel nem vizet vitt neki, hanem meleg tejet, amelytől szívesen elaludt. (19.) Itt pedig nem a gyerekeknek szóló történet következik, hiszen Jáel megfogta a sátorrudat, és átütötte Sisera halántékán. (20.) Amikor megérkezik Bárák, és kérdezi, hogy hol van Sisera, – ne felejtsük el, hogy 20 év fájdalom, gyötrelem, elnyomás után könnyek és véres harc után, úgy tűnik, hogy a zsidóság visszanyeri megint a szabadságát-, akkor Jáel azt mondja, hogy lépjen be a sátorba, ott találja. (21.) Debóra tehát a zsidó hagyományban egy olyan női archetípus megtestesítője, aki nemcsak erős, hanem bölcs, okos és magasztos.
A női vezetőkről való elmélkedést onnan folytatnám, hogy milyen összetevőkre is van szükség, hogy a lányunk boldog legyen ebben a teremtett életben, és ne adj I–ten sikeres is. Először is a szülőnek meg kell, hogy ismerje a feltétel nélküli szeretetet, amely egy csodálatos fogalom, de ezt tanulni kell és gyakorolni. Másodszor nem magunkat kell megvalósítani a gyerekben, hanem hagyni, hogy a gyermek bontsa ki a szárnyait, és a szülő alázatosan le kell, hogy tegye a kezét a földre, a gyereknek rá kell, hogy álljon, a szülőknek pedig fel kell emelnie olyan magasra, amennyire csak tudjuk, hogy onnan kezdjen el szárnyalni. Ez egy gyönyörű feladat, elhívás, feltétel nélküli szeretetnek nevezzük. A Szefer Softim negyedik fejezetének a szövegét nézzük meg egy kicsit belülről. Így hangzik egy részlet: „Küldött, és hívatta Bárákot, Abinoám fiát, a Naftali-beli Kedesből”. (22.) Itt minden szónak, tehát a településeknek is jelentése van, de most héber szavak jelentésárnyalataiba nem mennék bele, csak magát a szöveget nézném meg. Tudniillik nem nagyon volt bevett szokás, hogy valaki egy hadvezért, még ha bíró is volt az illető, csak úgy maga elé rendeljen. A szöveg így folytatódik:
„Nemde, ezt parancsolta az Ö–való, Izrael I–tene: Menj, húzódjatok a Tábor hegyére, és végy magaddal tízezer embert Naftaliból és Zebulon fiai közül. Én meg feléd húzom a Kishon patakjához Siserát, Jabin hadvezérét, szekér hadát és népsokaságát, s majd kezedbe adom őt. Szólt hozzá Bárák: Ha velem jössz, megyek, de ha nem jössz velem, nem megyek. És mondta: menni fogok veled, csakhogy nem lesz dicsőséged az úton, amelyre menni készülsz, mert asszony kezébe adja majd az örökkévaló Siserát. Erre felkelt Debóra, és elment Bárákkal Kédesbe.” (23.)
Vannak egyszerű válaszok és vannak összetett, komplikáltabb válaszok. Egyes kommentárírók szerint Bárák valójában Debóra férje volt. És akkor megint ez a konstelláció egészen másképpen is értelmezhető. Úgy is másképpen értelmezhető, hogy Naftali törzséből volt való Bárák, és Debóra nemcsak Naftalinak volt a döntésbírája, hanem az Efráim törzsének is. És ugye jön tízezer ember Naftali és Zabulon törzséből, tehát itt egy olyan tér nyílik meg, amelyet egyszer kultúrtörténetileg, egyszer családteológiailag, és harmadszor pedig hatalomstratégiailag is lehet értelmezni…
Mint korábban mondottam, a nőnek három archetípusa van a Szentírásban. Ebből az egyik archetípusról beszéltem, Debóráról. Ez azt jelenti, hogy még van kettő, amiről nagyon röviden szeretnék szólni. Számomra a legcsodálatosabb társaság, amit a Szentírás hoz férj és feleség, feleség és férj között, az Jób felesége.
Bár nem ismerjük a nevét, nagyon keveset tudunk róla, de tudjuk azt, hogy Jób végtelen kegyelemben részesül az Ö–valótól, mert teljes szívével hisz a Jóteremtőben, a Mindenség Urában, gyönyörű családja, gyermekei, szép háza van, gazdagság veszi körül, elsősorban lélekben és szellemben, de matériában is egyaránt. (24.) És aztán jön a vádlóangyal, aki próbatétel elé akarja vetni, és követeli a Világ Alkotójától, hogy márpedig tegye próbára Jóbot. (25.) És a Jóteremtő csak azt kéri, hogy az életéhez a vádló angyal, a sátán ne nyúljon, minden mást elvehet. Elveszíti a gyermekeit, a fiait és a lányait. (26.) Elveszíti az egészségét. (27.) Elveszíti kényelmes életét. Mindent elveszít. A hitén kívül valakit, az életében a legfontosabb emberi lényt viszont nem veszíti el, a feleségét, aki a legnagyobb kínokban is fogja a kezét, aki lélekből – lélekbe, szívből – szívbe adja át éltető erejét. Aki olyan társ, akivel, mert ki kell, hogy mondjuk, az életünk tele van tragédiával. És amikor tragédia történik, akkor az Ö–való felé kell, hogy fordítsuk az orcánkat, és az ő irgalmát és kegyelmét kérjük. És Jób felesége a legnagyobb fájdalomban is kitart férje mellett. Ott van élete minden egyes pillanatában. Ez a másik archetípus.
A harmadik archetípust pedig a híres angol író, Joseph Rudyard Kipling bibliai alapokon nyugvó történetén keresztül szeretném megidézni, amely egy bizonyos Szulejman-bin-Daud királyról szól. Ismerős a név? Vagy talán mondjam úgy, hogy Salamonról, Dávid király fiáról szól a történet? A történet arról szól, hogy Salamonnak volt egy felesége, akit Kipling úgy nevez, hogy Bekri. (28.) Azt írja a szöveg, hogy a bölcsek bölcse volt a felesége, majdnem, vagy talán olyan bölcs volt, mint maga Salamon király. Egymásnak édesítették és színezték az életet azért, hogy boldogok legyenek. Salamon király beszélte az állatok nyelvét, a vízben élő halak nyelvét, az égben repülő madarak nyelvét, a vadállatok és háziállatok nyelvét, a növények, a föld, a mélység, a vizek nyelvét. Volt egy varázsgyűrűje, amelyet, ha megforgatott, akkor csodalények és manók özönlötték el a környékét. Ha megforgatta kétszer ezt a gyűrűt- írja Kipling, akkor a tündérek jöttek, és ha háromszor forgatta meg, akkor Azrael arkangyal jött, aki ennek a glóbusznak a teremtését végző arkangyal volt.
Szóval úgy szól a történet, hogy egyik alkalommal a nagy király, Salamon úgy döntött, hogy minden állatnak óriási lakomát fog adni, mert van számos olyan állat, amelyik nem jut élelemhez. Hosszú időn keresztül készült erre az étkezésre, megterített egy óriási teret, és meghívott minden állatot, és mielőtt az összes állat odaért volna, egyszer csak a vízből egy irdatlan lény emelkedett ki, és két harapásra eltüntette az összes élelmiszert. És kérdezi Salamon király, hogy hát te ki vagy? De ne felejtsük el, hogy a harmadik női archetípust fogjuk keresni. Azt mondja tehát ez a leviatán, hogy „nyolcszáz testvéremmel élek a tenger mélyén, én vagyok a legkisebb, és eljutott hozzám, hogy milyen bőkezű étkezésre vársz bennünket”. Salamon nagyon elszégyellte magát, hogy olyat ígért, amiről azt gondolta tudása és bölcsessége alapján, hogy a hatalmában áll, és el tudja készíteni, de be kellett látnia, hogy a világ összetettebb és bonyolultabb, mint ahogy ő azt valaha is gondolta volna. Az egyik alkalommal, miután megbánta ezt a bűnét, nagyon szomorúan jött ki a palotából, merthogy 999 másodfelesége volt, akik folyamatosan perlekedtek, veszekedtek vele, és a lelkét nyomasztó szomorúságban járta a palota kertjét, hogy ezt a fájdalmat, ezt a nyomorúságot egy kicsit le tudja vetkőzni magáról. Elmegy hát a kedvenc helyéhez, a kámforfához, és Bekri, az ő szeretetteljes első felesége, akit talán úgy ismerünk jobban a Szentírásból, mint Sába királynőjét, elbújt a kámforfa mögött lévő liliomok közé.
A király egyszer csak azt látja, hogy két pillangó mintha nagyon veszekedne, és kiderült, hogy az egyik pillangó a férj, a másik a feleség, és a feleség perlekedett a férjjel, és a férj nagyon szomorú. Erre odahívja magához Salamon, rászáll a kis pillangó Salamon kezére, és kérdezi a nagy király, hogy min is veszekednek. Akkor a pillangó megfogja a kis fejét, és elkezd jajongani, hogy mindig számon kéri a felesége, és mindig milyen perlekedés van, hogy ő hol volt, és mit csinált. Erre azt mondja Salamon király, hogy mondja azt a feleségének, hogy ha egyet dobbant, eltűnik az egész palota és a hatalmas csodálatos kert. Erre azt feleli a pillangó, hogy rendben van. Visszarepül a feleségéhez, és elmondja neki, hogy ha ezt tovább folytatja, és folyton perlekedik, akkor egyet dobbant, és eltűnik az egész hatalmas palota és a csodálatos kert. A kis pillangó felesége erre megijed, és gondolkodik, mit csináljon? Ekkor Bekri, Salamon király fő felesége, azaz Sába királynője magához inti, és az ő kezére száll rá a pillangófeleség. Azt mondja neki Bekri, hogy igenis követelje meg, hogy a férje dobbantson, és megakarja nézni, mi történik a palotával és a kerttel. A pillangóasszony visszamegy tehát, és elkezd perlekedni a férjével, hogy márpedig ő meg akarja nézni, ahogy dobbant. Hát a mi kis pillangónk visszaszáll Salamon király kezére, és kérdezi, hogy jaj, hát mit csináljon? Erre azt mondja a király, hogy ad majd egy jelet, és akkor dobbantson. Visszaszáll a pillangó a feleségéhez, a király megforgatja a varázsgyűrűjét, előjön minden csodalény, manó, és a király int, a pillangó dobbant, a palota pedig erre ezer mérföld magasságába emelkedik föl egy szempillantás alatt a kerttel együtt. Erre nagyon megijed a pillangó felesége, hogy hova tűnhetett a palota? Hova tűnt a csodálatos kert? Mindenhol sötétség van. Most mit csináljon? Elkezd jajongani, és kéri a férjét, hogy tegye vissza a palotát és ezt a csodálatos kertet az eredeti helyére, és Salamon megint int, megint forgat, a pillangónk megint dobbant, és láss csodát, a palota visszakerül a helyére a kerttel együtt. Ekkor a palotából kisereglik jajveszékelve a király mind a 999 felesége, hogy eltűnt a palota, eltűnt minden, csak sötétség volt, most mi lesz velük? Persze Salamon király végig kacagva hallgatja végig a történetet, és Bekri már várja a feleségeket, és azt mondja nekik, hogy tartsanak vele csendben, és járuljanak a királyhoz. Látják, hogy a király kezén két pillangó van. A király épp arról beszél, hogy jöhetnek nehéz pillanatok, hiszen látják, a pillangó egyet dobbantott, és eltűnt a kastély, eltűnt a csodálatos kert. Ne veszekedjenek hát egymással, maradjon meg minden, mert ha nincs harag, nincs perlekedés, a kastélyban és csodálatos kertben béke honol. Ott van az otthon békéje. Hallja ezt mind a 999 feleség, és valamennyien leborulnak, – írja Kipling története, és csöndben, áldást kérve a királyra, visszatérnek a palotába. Bekri erre megcsókolja a férjét, és huncutan elmondja, hogy ő volt az, aki a pillangó feleségét arra buzdította, hogy igenis csalja ki férjéből a dobbantást, mert Salamon király nem kérkedett, és ezt nem akarta volna a feleségeivel szemben alkalmazni. Így született meg a történet arról, hogy mi történik akkor, ha a pillangó dobbant…
Jegyzetek:
(1.) Ros Chodes: az újhold héber neve. A hónap első napja a zsinagógai évben ünnepnap számba megy. Munkaszüneti jelentősége nincsen, de a nap liturgiája ünnepi jellegű. Van egy- és kétnapos Ros Chodes, a kétnapos Ros Chodes esetében az első nap az előző hónap 30. napjának számít. Elul hónap utolsó napja Ros Chodes, és a Ros Hasana ünnep első napja. Lásd bővebben: Oláh János: Judaisztika, Budapest, Bookmaker Kiadó, 2005, 23.
(2.) A sófárt alapvetően háromféleképpen szólaltatják meg, ezek a hangjelzések a tkiá, a svárim és a truá.
Tkiá (fúvás, áskenáz kiejtéssel Tökió) – egyetlen éles, egyenes kürtszó a sófár első hangja. Ez volt a nép összehívására szolgáló hang, erre a hangra vertek vagy bontottak tábort a pusztában vándorló zsidók. Amikor már nem vándorolt a nép, ez jelezte a szombat és az ünnepek kezdetét és végét. Ide tartozik a tkiá gdolá (tökió gödajló), egy nagy hosszú fúvás, amit például a jom kippuri böjt kimenetelekor lehet hallani.
Svarim (törések, áskenáz kiejtéssel Sövórim) – három elcsukló, sóhajtáshoz hasonló hang. Ezzel hívták össze a halott házához a rokonokat, barátokat, ismerősöket.
Truá (riadó, áskenáz kiejtéssel Töruó) – kilenc apró, szaggatott hang. Ez a hang arra emlékezteti a zsidóságot, hogy Isten mellette áll, és megsegíti a bajban. Ezt a hangot háborúban és veszélyben is használták.
(3.)Elul hónap a zsidó vallási naptár hatodik hónapja, és a tizenkettedik hónap a polgári zsidó naptár szerint, amely Tisri hónappal kezdődik. A neve az akkád Elulu szóból származik, általában 29-napból áll. Elult csak egyszer említi a Biblia, és még egyszer a Makkabeusok könyve. Az Elul szó az aratás rokonértelmű szava. Ebben a hónapban nincsenek ünnepek – bár Elul hónap utolsó napján köszönt be Ros Hasana – sem böjtnapok, ez hozzásegít bennünket, ahhoz, hogy felkészüljünk Tisri hónapra, a Nagyünnepekre. Elul hónap a megtérés, a bűnbánat és az irgalom hónapja. Az ókorban küldöncöket küldtek Jeruzsálemből az ország távoli részeire és a szomszédos országokba, hogy tudassák Rosh Chodes Elul (az Újhold) napját, és megállapíthassák az ünnepek időpontját.
(4.) 2 Mózes 2–5.
(5.) 2 Mózes 15:22–18:27.
(6.) Józsué 1,1–18.
(7.) Józsué 2–8.
(8.) Józsué 13–22.
(9.) Lásd a héber Bibliában Sámuel I. és II. könyvét.
(10.) 2 Mózes 15:20–15:21.
(12.) Bírák könyve 4:1.
(14.) Bírák könyve 4:13.
(15.) Bírák könyve 4:2.
(17.) Bírák könyve 4:12–4:16.
(18.) Bírák könyve 4:19.
(19.) Bírák könyve 4:18–4:20.
(20.) Bírák könyve 4:21.
(21.) Bírák könyve 4:22.
(22.) Bírák könyve 4:6.
(24.) Jób 1:1–1:22.
(25.) Jób 1:6–1:12.
(26.) Jób 1:13–1:22.
(27.) Jób 2:7–2:10.
(28.) Joseph Rudyard Kipling: A pillangó, ford. Czobor Géza, Budapest, Lantos Kiadása, 1920. – Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtár. Letöltés ideje: 2022. augusztus 12.
