A Tóra után a Zsoltárok könyve a legismertebb ószövetségi alkotás. Ennek okát abban látják, hogy minden hívő talál a zsoltárok között olyat, amelyről úgy érzi, egyenesen hozzá szól, amely megfelel aktuális lelkiállapotának, vagy éppen ellenkezőleg: átsegíti a gondokon-bajokon, a rossz hangulaton. Egyes zsoltárok alkalmakhoz kötődnek, így rendszeresen elhangzanak pl. a hétköznapi reggeli imában, a szombat fogadásakor, a tóratekercs visszahelyezésekor, a szombat kimenetelekor vagy éppen temetésen.
Fordításban nem könnyű hűen visszaadni az eredeti szöveget, de egyéb nyelvi problémák is felmerülhetnek. Így pl. a 119. zsoltárban, amely a leghosszabb, eredetileg egy-egy nyolcsoros szakasz minden sora a héber alef-bét soron következő betűjével kezdődik, éppen ezért halotti évfordulókon olvassák fel, mégpedig oly módon, hogy a szakaszokat az elhunyt neve betűinek megfelelő sorrendjében recitálják. A héber nyelven kívül, amelyben az ábécét 22 mássalhangzó alkotja (köztük két „néma betű”, amelyek alá/fölé/mellé a szó elején magánhangzó kerül), más nyelv nem képes ezt visszaadni. Kísérletek persze voltak, így meg kell említenünk Telekes Béla munkáját, aki a magyar ábécét 22 betűre szűkítve fordította le ezt a zsoltárt. A 111. zsoltárnál, amely szintén az alef-bétet követi, már ő sem vette figyelembe az eredeti szöveg jellegzetességét.
Imádkozni, éppúgy, mint zsoltárt mondani, bármilyen nyelven lehet. Nem véletlen, hogy számtalan módon magyarázzák az olykor az eredetitől eltérően rímekbe szedve, olykor akár egymástól különböző terjedelemben megjelenő fordításokat. Példaként a legrövidebbet, a 117. zsoltárt választottam ki. Először nézzük eredetiben:
הַלְלוּ אֶת-יְהוָה כָּל-גּוֹיִם שַׁבְּחוּהוּ כָּל-הָאֻמִּים׃ כִּי גָבַר עָלֵינוּ חַסְדּוֹ וֶאֱמֶת-יְהוָה לְעוֹלָם הַלְלוּיָהּ
Károli Gáspár (1.) fordításában:
Dicsérjétek az Urat mind ti pogányok; magasztalják őt mind a népek! Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökre. Dicsérjétek az Urat!
Szenczi Molnár Alberttől (2.):
Az Urat minden nemzetek / Dicsérjétek minden népnek; / Mert nagy azt ő kegyessége, / Kit rajtunk megerősíte, / És megmarad igazsága / Mind örökké, Alleluja.
Az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) kiadásában, dr. Perls Ármin (3.) fordításában:
Dicsérjétek az Örökkévalót, ti nemzetek mind, magasztaljátok őt, ti népek mind! Mert hatalmas volt felettünk az ő szeretete, s az Örökkévaló hűsége örökké tart. Hallelúja!
A Tóra elsőként Káin és Ábel áldozatát említi (Mózes I. 4. 3-4): „Káin hozott a föld gyümölcséből áldozatot az Örökkévalónak, Ábel szintén hozott, juhai elsőszülöttjeiből…” Noé a következő, aki a vízözön elmúltával oltárt épített és áldozatot mutatott be, de a három ősatya – Ávrahám, Jichák és Jákov – is áldozott az Örökkévalónak. A Szentély lerombolása után megszűnt a lehetőség az áldozatbemutatásra, helyébe a közösségi istentisztelet lépett; ekkor alakult ki az imarend. A főima, az Ámidá azzal a zsoltáridézettel kezdődik, amely ennek az ismertetőnek a címét adta (51:17): „Uram, ajkaimat nyisd meg, hogy szájam hirdesse dicséretedet”.
A hagyomány Dávid királyt tekinti a zsoltárok szerzőjének, de miután több más név is szerepel a bevezető sorokban, ez a megállapítás nem pontos. Dávid kizárólagos szerzősége ellen szól az is, hogy egyes zsoltárok olyan történelmi korszakokról tanúskodnak, amelyeket a nagy király nem élt meg. A 137. zsoltár például az első Szentély elpusztítása, i. e. 586. után, a babiloni fogság idején született, azaz mintegy 400 évvel Dávid halála után. A hitre persze nem mindig hatnak a rideg adatok. Akik az egész könyvet az ő érdemének tulajdonítják, azzal érvelnek, hogy Dávid nem csak király, de próféta is volt, így megjövendölhette a babiloni fogságot, sőt, akár még az azt követő, Cionba való visszatérést is.
Nyelvtani elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy egyes zsoltárokat átdolgoztak (feltehetőleg többször is), mégpedig különböző korokban, így kerülhettek be itt-ott anakronisztikus elemek. Abban nagyjából megegyeznek az elemzők, hogy az első 41 zsoltár Dávid király műve. Ehhez további 32, a könyv további részében szétszórva megjelenő Dávid-zsoltárt számolnak hozzá általában, úgyhogy a teljes könyv csaknem felét mondhatjuk bizonyosan a király szerzeményének.
Jegyzetek
(1.) Református lelkipásztor (kb. 1529-1592), aki először fordította magyarra a teljes Bibliát.
(2.) Református lelkész (1574-1634), akinek zsoltárfordításait először 1607-ben adták ki.
