„Trombitákkal és harsonaszóval riadjatok a király, az Örökkévaló előtt!” (98. zsoltár 6.) Ez az egyik ószövetségi idézet a több mind félszáz közül, amelyben a sófár szó (fenti fordításban: harsona) szerepel. Ennek a zsinagóga teljes terét betöltő, az emberi hangzavart tiszteletparancsolóan túlszárnyaló hangszernek napjainkban – bár elul hónap reggelein (kivéve a sabatokat és a hónap utolsó napját) és jom kippur végén is megszólaltatják – ros ha’sanakor jut a hitéletben betöltött legfontosabb szerep.
Azt, hogy hangszer-e a sófár vagy egyszerű, jeladásra szolgáló eszköz (Oláh János frappáns meghatározása szerint: hangszerszám (1.)), sokszor vitatták. Az bizonyos, hogy nem képes mindenki az előírt fúvásmódokkal vagy akár a legegyszerűbb hangon megszólaltatni.
Tanulmányok különbséget tesznek a bibliai és a ma használatos, úgynevezett zsinagógai sófár között, mivel mindkettőnek más a feladata. A bibliai sófár megszólalt az egyiptomi kivonuláskor, később a Szináj hegyi kinyilatkoztatáskor, nem is akármilyen hatással: „És az egész nép látta a mennydörgést, a lángokat és a harsona szavát…” (Mózes II.20.18). Szerepel az 50. év, a jovel megszentelésénél: „Számlálj magadnak hét évhetet; hét évet hétszer… Akkor szólaltasd meg a harsona riadását…” (Mózes III. 25.8-9). A sófár hangjaira dőltek le Jerikó falai, de megjelenik a jövőre vonatkozó próféciákban is: „És lészen ama napon, megfuvatik a nagy harsona és jönnek, akik bujdostak Assúr országában és akik elszéledtek Egyiptom országában…” (Jesája 27.13). Zekarja (Zakariás) próféta látomásában (9.14.) maga az Örökkévaló szólaltatja meg: „…s az Úr, az Örökkévaló megfújja a harsonát és jár a délnek viharaiban.”
A mai zsinagógai sófárok többnyire kosszarvból készülnek, de méretük és formájuk nem egységes, így hangerejük és hangszínük sem. A lengyel zsidók például lefelé vagy oldalra hajlított sófárt használtak, amely fojtott, sírós hangot adott ki, és ennek megvan a történelmi magyarázata. Lengyelországban ugyanis az ugyancsak szarvakból készült tülkök valaha háborúba szólították a lakosságot, s mivel a zsinagógából kihallatszó hang megtévesztésig hasonlított a harci riadóra, a zsidók kénytelenek voltak más hangszínt találni. Holland, német és olasz közösségekben elterjedtebb volt a házikecske szarvának sófárrá alakítása, ez ugyanis jóval könnyebben formálható, mint a kosszarv. A jemeni és az iraki zsidók az afrikai nagytestű kudu antilop hosszú és csavart fejdíszét részesítették előnyben, de használták a kőszáli kecske szarvát is. Spanyolországban a zsidók kiűzése előtt a laposra formált, mély hangú sófár járta, mert a vallásgyakorlás betiltása idején azt könnyebb volt a ruha alá rejteni. Érdemes megjegyezni, hogy szarvasmarha szarvát tilos sófárnak használni, mert az az aranyborjú készítésének bűnét idézné fel.
A hangszer – maradjunk ennél a megnevezésnél – elkészítése több szakaszból áll. Amelyik szarv csorba vagy repedt, az eleve alkalmatlan a feldolgozásra. A szaruréteget leválasztják a csontról, majd hőkezelésnek vetik alá, hogy az esetleg benne lévő apró élősködők elpusztuljanak. Ezután következik a legnagyobb szakértelmet igénylő művelet: a szarv kiegyenesítése és formázása. Ez is melegítéssel történik, de ha a hőmérséklet a kelleténél magasabb, akkor a szaru megég vagy deformálódik, ha pedig alacsonyabb, akkor kemény marad és nem hajlítható. Következik a fúvónyílás kialakítása, végül a csiszolás és a fényezés. Szokás az elkészült darabot valamilyen szimbólummal – általában Dávid csillaggal vagy menórával – díszíteni, egyedi darabokra akár tórai idézeteket is vésnek. Egyes nézetek szerint csak a szaruba karcolt motívumok megengedettek, fémrátéteket nem szabad használni.
Mose Avigdor Amiel (1882-1945) volt tel-avivi főrabbi szép példázatát hagytam az írás végére. Vannak egyszerű órák, amelyek pontosan mutatják az időt, nincs is más feladatuk. Vannak azonban olyan órák, amelyeknek emellett még egy további szerepük van: az ébresztés. Ros ha’sana ilyen ébresztőórához hasonlít: nem csak a dátumra, az új év kezdetére hívja fel a figyelmet (amelynek megállapításához a naptárra vetett pillantás is elegendő), hanem a sófár hangja segítségével felébreszti az alvókat és felrázza a szunnyadókat. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha figyelünk; ha meghalljuk és felismerjük az ébresztő hangját. Ahogy a 89. zsoltár 16. sora írja: „Boldog a nép, mely ismeri a riadást; Örökkévaló, arcod világosságában járnak.”
Jegyzet
(1.) Prof. Dr. Oláh János, Phd. (1959-2020): Adalékok a sófár tárgytörténetéhez