Méz

Shana Tová Umetuka, boldog és édes új évet kívánunk egymásnak, és mi lehetne édesebb, mint a természet egyik legnagyobb ajándéka, a tiszta, aranyló méz. Askenázi szokás szerint almával a legismertebb újévi szokás. Az iskolában a gyerekek már a nyári szünet előtt emlékeztetnek, hogy járvány ide, lezárás oda, az alma-méz kombóról semmiképpen nem mondanak le. Az elmúlt tanévben közösen kifejlesztettük az érintkezésmentes mézes almát, ami két dekagrammonként csomagolt mézet és zárható zacskókba adagolt, kesztyűben darabolt almát jelentett. Soha még egyetlen évben sem sikerült annyira összekenniük magukat és az osztálytermeket, mint akkor.

 

Gránátalma

A rimon egyike a hét szent növénynek, mely Izrael földjén terem és hagyományosan Újévkor esszük először, így alkalmunk van “sehehejánu” áldást mondani. A magjainak száma akár meg is egyezhetne a parancsolatok számával, de mindenesetre egészen sok, így remélhetőleg legalább annyi áldás lesz a következő évünkön. Minden évben megszámoljuk egy gránátalma magjait, a most kapható közepesen kicsi gyümölcsben négyszáz egynéhány mag volt.

 

Répa

A “gezer” szó a vágyunkat fejezi ki, hogy az Ö.való eltöröl minden ellenünk szóló negatív rendeletet. A másik jelentés a jiddis nyelvben a “répa” és a “több” szavak hasonlatosságából ered, mehre és mer. Tehát a répa duplán is remek újévi fogás, bűntelenebbek és gazdagabbak lehetünk tőle az új évben.

 

Spenót, cékla

Szelek, szilka, a héber illetve az arámi szavak jelentése az ellenségeink eltűnésével kapcsolatos vágyunkat fejezi ki. Korábban a spenót volt jellegzetes, mára az édes és gyönyörű színű cékla lett népszerűbb újévi fogás.

 

Halfej, káposzta, kelbimbó

Ros Hásáná szó szerint fordítva az év feje, így érdemes néhány fejet elfogyasztani, a biztonság kedvéért, hogy a következő évben is a fejünkkel gondolkodjunk. Néhány közösség a kicsit rémisztő halfej helyett egészen ijesztő bárány fejet tálal fel az újévi vacsorával, nálunk a kelbimbó a hagyományos fogás.

 

Hal, mint olyan

A hal csak előre képes haladni, hátrafelé nem, és magunknak is ezt az irányt kívánjuk az új évre. Minden évben etettem halat a gyerekeimmel, akik szerencsére nagyon szeretik, de azoknak, akik kevésbé, lentebb lesz egy recept, hogy a tradíciót betartva mégse stresszeljük a gyermeket.

 

Fekete bab, póréhagyma, görögszéna, zöldbab, tök

A héber neveik miatt kerültek az újévi asztalra, jólétet, boldogságot és ellenségeink eltűnését várjuk a fogyasztásától. Ha másért nem is, de mivel szezonjuk van és zöldségek, együk őket bátran.

 

Datolya

Szintén az Izraelben termő növények egyike. Mostanában kezdődik a szezonja, egyre többféle datolyával találkozhatunk az üzletekben. Tudományosan bizonyított, hogy superfood, azaz szinte mindenre jó. A “tejjel -mézzel folyó ország” kifejezésben a méz a datolya, egyrészt, mert elképesztően édes, másrészt, mert nem találtak bizonyítékot méhészkedő őseinkre Izrael területén. A datolyaszirup, azaz a szilán napjaink vegán méze.

 

Újévi receptek az egész családnak Ros Hásáná napjaira

 

Mézes, fügés, körtés hálá

Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz és valamiért idén rengeteg füge termett, zöldek és lilák, kicsik és egészen nagyok is. A hagyományosan kerek, édes kalácsot megpakoltam velük és némi mézes körtével, így egy kimondottan ünnepi különlegesség készült, nagyjából húsz perc munkával.

Hozzávalók: (egy nagy, vagy két kisebb hálához)

A fügés rátéthez

 

Az élesztőt a cukros vízben felfuttatjuk, majd mindent beleborítunk a robotgépbe, összedolgozzuk és nagyjából 10 percen át dagasztjuk. Rugalmas, közepesen fényes tésztát kapunk. A tésztát kivesszük, megkenjük olajjal és duplájára kelesztjük, nagyjából egy óra alatt. Átgyúrjuk, annyi részre szedjük, ahány kalácsot szeretnénk, szorozva a fonás számával. Megfonjuk, kerek formára illesztjük és hagyjuk kelni. Közben egy lábasban a feldarabolt fügét, körtét, mézet és balzsamecetet feltesszük lassú tűzön redukálni. Mire kihűl, megkel a kalács. A maradék tojásfehérjével megkenjük a kalácsot és a kihűlt gyümölcsökkel megpakoljuk. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük egy nedvesített sütőpapírral letakarva 20 percig, majd fedetlenül további 20 percig. Ha két kisebb kalácsunk van, akkor a sütési idő összesen 35 perc körül van. Melegen tálaljuk, nálunk kézzel szakított vajas -mézes lett belőle, gyönyörűen foszlik és két napig friss marad.

 

 

Kelbimbó mézzel/datolyasziruppal 

Én valamiért nagyon szeretem a kelbimbót, a kelkáposztát és általában az összes kissé keserű zöldséget. A gyerekekről azt gondoltam, hogy biztosan utálják, egyrészt, mert keserű, másrészt, mert a kelbimbó evés közismerten rémisztően borzalmas, így nem is próbálkoztam a megszerettetésével. Egyszer csináltam magamnak egy kisebb adag csípős, fűszeres kelbimbót, gondoltam, megeszem vacsorára. A gyerekek kérdezték, hogy mi az, mondtam, kelbimbó, keserű, nem biztos, hogy ízleni fog. Ennyiben maradtunk, pár óra múlva a lábosban nem volt semmi, néhány árva kis levélkén kívül. Kérdeztem az aprónépet, hogy mi lett a kelbimbóval, megettétek? Erre az én kicsikéim: “Viccelsz, anya, azok kis agyacskák voltak, tök menő, csinálj máskor is!” Attól a pillanattól fogva a kelbimbó fogyasztás közös buli volt, mert ugye mindenki utálja, a filmekben is, így mi őrült vagányok vagyunk, hogy nem csak megesszük, de ráadásul szeretjük is. Újévre az alábbi módon készítem, még azok is vidáman megeszik, akik amúgy hallani sem akarnak szegény kelbimbóról.

 

Hozzávalók:

 

A kelbimbók megkeményedett alját levágjuk és hideg sós vízben áztatjuk negyed órát és félig megfőzzük, forrástól számítva 6 perc alatt. Minimális olajon karamellizáljuk a cukrot, beletesszük a hagymát, majd a kelbimbót és tíz percig sűrű kevergetés mellett aranyszínűre sütjük. Ekkor mehet rá a zúzott fokhagyma, a füge, a méz és az áfonya. Pár perc alatt össze pároljuk és tálaljuk. A leesett levelek külön karamellizálódnak, ropogósak és nagyon finomak.

Halfasírt

A gyerekek közül sokan kimondott ellenszenvvel viseltetnek a hal fogyasztása iránt. Nekik is szól az alábbi recept, egyszerű, gyors és “újévi”. Meglepően sok lesz, egészen kevés alapanyagból.

Hozzávalók:

A halfilét natúrban megsütjük és darabjaira szedjük, kihűtjük. Ha konzervvel dolgozunk, annak a levét leöntjük. A hozzávalókat összekeverjük és formázzuk. Oldalanként 3 percig sütjük közepes lángon. Tartárral, vagy ketchuppal tálaljuk.

Fűszeres, répa-csicseri-gránátalma saláta

Az utóbbi évtizedben nagyot megy a csicseriborsó, nem kizárólag humusz formájában. Ennek köszönhetően könnyen hozzá lehet jutni szárítva, vagy konzervként és még a legolcsóbb is egészen jó minőségű. Újévkor hagyományosan eszünk répát és gránátalmát, ebben a melegen és hidegen egyaránt fogyasztható ételben megtaláljuk mindkettőt.

Hozzávalók:

Az olívaolajat hevítjük, a mézzel és a szójaszósszal összeforraljuk, a répát és a csicserit barnítjuk 10 percig, kis lángon. Rászórjuk a chilit, egy tálban összekeverjük a maradék hozzávalókkal és langyosan tálaljuk. Másnap, hűtőből kivéve is remek.

Quinoa-gránátalma-spenót saláta

A quinoa egy magas fehérjetartalmú mag, mely nem gabona, így tökéletesen illeszkedik gluténmentes étrendbe is. A gyerekek nagyon szeretik, mert vicces a formája a főtt magoknak és kimondottan finom. Annyi a titka, hogy sokszor át kell mosni főzés előtt, hogy ne legyen keserű. Amikor a víz már nem habzik, jók vagyunk. Melegen zöldségekkel összefőzve, köretként magában, vagy hidegen salátának is remek.

 

Hozzávalók:

A spenót leveleket megfonnyasztjuk, majd a kihűlt quinoával és a többi hozzávalóval elkeverjük. Leöntjük a citromlével és ízlés szerint olívaolajjal.

Jó étvágyat!

 

Újévi pro tipp: gránátalma pucolás

Korábban a gránátalmából kinyerni a magjait egyet jelentett néhány óra helyszíneléshez hasonló alaposságú takarítással, mert a piros lé a legváratlanabb helyekre is fröccsent. Próbálkoztam különféle módszerekkel, végül az itt bemutatott bizonyult a leggyorsabbnak és a legtisztábbnak is.

Egy hegyes késsel vágjunk egy szabályos kört a gyümölcs koronája köré. Távolítsuk el az így keletkezett kupakot. Vágjuk ki a közepét. A kés hegyével metsszük meg a látható vonalak mentén. Hüvelykujjunkkal nyissuk szét a gyümölcsöt, távolítsuk el a hártyákat és szedjük le a magokat.

Újévi mézesüveg

Kedves ajándék a személyre szóló mézesüveg, főleg, ha meg is töltjük jóféle akácmézzel. Szükségünk van egy befőttes üvegre, táblafestékre, vagy fekete temperára, krétafilcre, sárga vízfestékre, fekete filcre és színes papírra a tetejéhez.

A méhecskékhez a gyermek nedves ujját különböző árnyalatú sárga vízfestékbe mártja és elhelyezi az üvegen a méhecskéket. A kisujjával felteszi a fejüket és halványabb színnel a szárnyaikat. Pár perc száradás után írhatunk a fekete felületre és megrajzolhatjuk a méhecskék arcát és csíkjait. Az ujjlenyomat – méhecskékkel beboríthatjuk az üveget teljesen, mindegyiknek külön arckifejezése van, nagyon kedves ajándék például a nagyszülőknek.

Gyermeksarok

Készülődés az őszi ünnepekre II.

Orbán Anna