A Tóra törvényei számunkra nem utolérhetetlenek és tőlünk nem távolesők

2022.09.23.
A szeretet szavával köszöntöm Testvéreimet a zsinagógai esztendő végéhez, illetve az új zsinagógai év legszentebb napjaihoz közeledve! Kedves Hitsorsosaim! A mai napon Nicóvim szentírási szakasz szombatját köszöntjük.
“Mert ez a parancsolat, amelyet neked a mai napon parancsolok, nem utolérhetetlen neked és nem távoleső.” (5M: 30, 11)
A Misne Torában megismételt törvényekről van szó, amelyek nincsenek elrejtve előlünk és nem múlják felül erőnket a teljesítésük során.
Nem az égben van, hogy mondanád: Ki száll föl számunkra az égbe, hogy elhozza nekünk és hirdesse nekünk, hogy megtegyük.” (5M: 30, 12)
A Misne Torában megismételt törvények nem természetfölöttiek és emberi ésszel felfoghatóak.
“És nem a tengeren túl van, hogy mondanád: Ki megy át számunkra a tengeren túlra, hogy elhozza nekünk és hirdesse nekünk, hogy megtegyük?” (5M: 30, 13)
Tehát nem idegen népek között, valamely távoli országban kell keresnünk az igét.
“Hanem nagyon közel van hozzád az ige, szájadban és szívedben van, hogy megtegyed.” (5M: 30, 14)
Az Ö – való szava ott van az apáink és a gyermekeink, a tanítóink és a tanítványaink ajkán.
A szentély kijelölt helyen van, a Tórát azonban magával viheti az ember és ahogyan a Példabeszédekben (6, 22) olvashatjuk: “Mikor jársz, vezetni fog téged, mikor lefekszel őrködik feletted és mikor felébredtél, beszélget veled.”
Izráelnek könnyű visszatérni Ö – valóhoz, mert Ö – való parancsa nem megvalósíthatatlan, hanem érthető, világos és megvalósítható.
“Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat,” (5M: 30, 15)
Mózes mesterünk beszédeinek a végén egy befejező figyelmeztetést olvashatunk: Két út van előttünk; az egyik az élethez és a jóhoz vezet, a másik a halálhoz és a rosszhoz. A választás tőlünk függ csakúgy, mint a honfoglalás előestéjén, Mózes búcsúbeszéde idején.  Izráel bölcsen választott, ezért hosszú életet és jólétet élveztek a honfoglalók az országban, amely örökségül jutott nekik. Az ember szabad akaratát a zsidó gondolkodás az emberi felelősség alapjának tekinti.
Erkölcsi belátásunk követése és lelki erőnk érvényesítése által képesek vagyunk a jó hajlam győzelmét biztosítani a rossz felett. Hitünk erő: A vallásgyakorlás építi és erősíti erkölcsi ítélőképességünket és lelki erőnket.
Erkölcsi belátása követésében és lelki erejének érvényesítésében leginkább a kinyilatkoztatás ereje segíti az embert.
Amennyiben az I – ten – i kinyilatkoztatás az akaratszabadság tudatát oltja belénk és feltárja lelkületünk eme titkos erejét.
Nem annyira törvényeink kényszerítő ereje, mint inkább a szabad akaratra törekvő emberi lény öntudatos felelősségvállalása az, ami erkölcsi lénnyé tette az embert.
Az erkölcsi lénnyé váló ember elsősorban akaratszabadságának tudatosságával tartja be a Törvényt és csak másodsorban a Törvény szankcióinak kényszerítő ereje miatt.
“Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Ö – való, a ti I – tenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek és tiszttartóitok, Izráel minden férfia; gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágótól a vízmerítődig;” (5M: 29, 9 – 10)
Mózes mesterünk szavai ezek Izráel egész népéhez, akiket azért gyűjtött össze, hogy halála napján álljanak Ö – való elé.
A jövevények Egyiptomból jöttek Izráéllel és kézimunkát végeztek egyes zsidó vállalkozók, tiszttartók, törzsi vezetők vagy módosabb családok számára. Jellemző Mózes mesterünkre, hogy őket is, azaz a lakosság minden rétegét befoglalja a szövetségbe.
“De nemcsak veletek kötöm ezt a szövetséget és ezt az esküt, hanem azzal, aki itt van, itt állva velünk ma az Ö – való, a mi I – tenünk színe előtt és azzal is, aki nincs itt ma velünk.” (5M: 29, 13 – 14)
Mózes mesterünk gondol azokra is, akik majd később vesznek részt ilyen ünnepélyes gyülekezéseken: A szövetségnek nemcsak azokat kell összekapcsolni, akik jelen vannak, hanem a jelenlévők későbbi utódait is.
Mózes mesterünk figyelmeztet minden férfit és nőt, minden családot és törzset, hogy ne térjenek le az Ö – való által kijelölt útról abban bízva, hogy majd megmenekülnek a többiek hithű igazságossága által.
Nem hajlandó az Ö – való annak megbocsátani, mert akkor füstölögni fog az Ö – való haragja és fölgerjedése az ellen a férfi ellen, és rászáll minden átok, amely írva van e könyvben és kitörli az Ö – való az ő nevét az ég alól.
És elkülöníti őt az Ö – való az összes törzsei közül Izráelnek; balsorsra, a szövetségnek minden átka szerint, amely írva van a tannak e könyvében.” (5M: 29, 19 – 20)
Mózes mesterünk kijelenti, hogy nemcsak a bűnös egyén és a bűnös törzs nyeri el mindig a büntetését; hanem az egész ország és az egész nép fog szenvedni a hitehagyás miatt. Mindezt látni fogják az országon mind az eljövendő nemzedékek, mind a távoli népek és borzalommal fogják látni Ö – való büntetését a kipusztított országon.
“És lesz, hogy midőn reád jönnek mindezek a dolgok, az áldás meg az átok, amelyeket eléd tettem, és szívedre veszed mind a népek között, ahova eltaszított téged az Ö – való, a te I – tened,”
“és megtérsz az Ö – valóhoz, a te I – tenedhez és hallgatsz szavára, mind aszerint, amint neked a mai napon parancsolom, te és gyermekeid, egész szíveddel és egész lelkeddel.” (5M: 30, 1 – 2)
A vigasztaló jövendölést bölcseink úgy magyarázzák, hogy Izráel szenvedései előkészítik Izráel jobb sorsát: Izráelt szenvedései egy magasabb és szentebb életmódra nevelik. Megszívleli a kemény leckét, amelyre a számkivetés tanította és őszinte megbánással tér vissza Ö – valóhoz!
“akkor visszahozza az Ö – való, a te I – tened fogságban levőidet és irgalmaz neked; újra összegyűjt téged mind a népek közül, ahova elszórt az Ö – való, a te I – tened.” (5M: 30, 3)
Bölcseink egy része a későbbi időkben ezt így olvasta: “és visszatér az Ö – való, a te I – tened fogságban levőiddel”.
Ebben pedig az a gondolat rejlik, hogy Ö – való is számüzetésben volt Izráellel egyidejűleg, de nyilván nem Babilónia felett.
Az egyistenhit ügye el volt hanyagolva, amíg Izráel távol volt hazájától, ezért Izráel hazatérése a számüzetésből egyben az I – teni gondolat újjáéledését jelentené. A 19. századi bibliamagyarázóink körében elterjedt nézet volt ez. Mi a klasszikus magyarázatát fogadjuk el a vígasztaló jövendölésnek:  E szerint a büntetés még nem jelenti Izráel sorsának betetőzését.
Ha Izráel keresi I – tenét, akkor kegyelmet fog kapni az Ö – való kezéből, és Ö – való visszahozza Izráelt atyáinak országába.
” Nem hallgathatok Ción miatt, nem nyughatom Jeruzsálem miatt, míg nem ragyog igazsága, mint hajnalfény, és szabadulása, mint az égő fáklya …
Nem mondanak többé elhagyottnak, országodat sem mondják pusztaságnak … ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked I – tened.” (Jesájáhu 62, 1 – 5)
A Jesájahu prófétánktól vett idézettel elérkeztünk a zsidó újév előtti szombathoz. A vigasztalás hetedik háftoróját mindig Rajs HáSónó előtti szombaton olvassuk, mégpedig, azért, mert ebben fordul elő az a kifejezés, hogy “megváltásom ideje elérkezett”. Jesája azon metafórája, miszerint Ö – való úgy fog örülni Izráel fiainak, mint vőlegény a mennyasszonyának – mindnyájunk számára ismerős a “Löchó dajdi…” kezdetű, gyönyörű szombatfogadó énekből. Miként Jesájáhu prófétánál is kifejezésre jut Jeruzsálem központisága a zsidó vallás filozófiájában és a próféták vígaszaiban.
” Ki az, aki Edómból jő Bocra felől vérpiros ruhákban, ki az, aki pompás ruházatában lépdel nagy erejében? Én vagyok az, aki igazságban beszél, aki nagy a segítségben.” (Jesájáhu 63, 1)
Egy csodálatos erővel megrajzolt drámai jelenetben látjuk, hogy egy megrettent őr észreveszi a Cijón felé közeledő isteni lény fejedelmi alakját. Elérkezett az isteni felszabadulás éve, és a helyzet úgy hozza, hogy Ö – való maga fog közbelépni kiválasztott népéért. A próféta Edómot, Izráel fajrokonát, de régi elkeseredett ellenségét, aki részt vett Jeruzsálem elpusztításában, választja ki és mutatja be mint az ellenség példaképét, aki nem ismert sem igazságosságot, sem részvétet, midőn Izráellel volt dolga.
“Miért vörös a te ruházatod és miért olyanok az öltönyeid, mint aki a borsajtót tiporta?” (Jesájáhu 63, 2)
A kérdésre, hogy mit jelent a vértől szennyes ruházat, a válasz az: Ez maga az Ö – való, aki visszatér a harcból, miután bosszút állt Edómon. Rási magyarázata szerint Jesájáhu próféta emberközelbe hozza I – tent azzal, hogy véres ruhába öltözteti. Az emberi ruha azért kell, hogy fokozza Jesájáhu antropomorf ábrázolási módját, melynek révén érthetővé akarja tenni a véges emberi felfogás számára érthetetlent. Az ókori és középkori zsidó felfogás szerint Edóm, tulajdonképpen Róma, melynek hanyatlása, így Ízráel megváltásának előfeltételévé vált.
A zsidóság puszta léte, fennmaradásának ténye más vallások dogmáit sérti, ami a zsidóság még ádázabb ellenségeivé teszik a más vallásúakat. Ezért Jichak Abarbanel az Edómon állt isteni bosszút a hitek, vallások harcának következményeként fogja fel. Abarbanel véleménye – a Spanyolországból való kiűzetés szenvedő alanyaként átélt iszonytató élmények hatásaként – érthető.
“Föltekintettem, de nem volt segítőm, csodálkoztam, mert nem volt támogatóm.” (Jesájáhu 63, 5)
Jesájáhu szavai végig kísérik történelmünket, és a körünkben élő sokat tapasztalt hitsorsosaink is alátámasztják e háftórói idézet helytállóságát.
“Ha nem lett volna velünk az Ö – való…
akkor elevenen nyeltek volna el bennünket…”
A Zsoltárokból vett verssorok felelnek Jesájáhu keserű szavaira, de nem mondanak azoknak ellent.
” Nem fog itt neki Ö – való megbocsátani… és különválasztja őt az Ö – való Izráel összes törzsei közül, hogy megtorolja vétkeit.” (5M: 29, 19 – 20)
Nicóvim hetiszakaszból kiemeltük a vezetők felelősségét, az ember szabad akaratát. Most az egyén és a közösség kapcsolatát hangsúlyozó idézetet veszünk szemügyre.
Az egyén és a közösség kapcsolatában Mózes mesterünk kiemeli az egyén felelősségét: Ha az egyén, aki rossz útra tér, azt gondolja, hogy büntetlen marad majd a közösség érdemei miatt, téved. Mózes tanítása különösen időszerű Jámim Norájim közeledtével.
Kedves Hitsorsosaim, vasárnap este 5783. Rajs HáSónó előestéje lesz.
Fejezzük be tanításunkat azzal, hogy amikor újra találkozunk hetiszakasz magyarázattal, Rajs HáSónó és Jankiper között, már így köszönthetjük egymást: Gmór Chaszime Tajvó! Legyen jó a végső megpecsételés! Addig is: Gut Sábesz!