„Itt álltok a mai napon ti mindnyájan az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek, tiszttartóitok, Izrael minden férfija, gyermekeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki táborodban van a favágóidtól a vízmerítődig.” (V.M.29/9-10.)
Jelen mondat „ti ma álltok” megszólítás, attól válik hangsúlyozottá, hogy a Tóra előző XXVII-XXVIII fejezete félelmetes átkok sorozatát (összesen 98) tartalmaz. Rabbi Johanán szerint, amikor őseink hallották az átkokat és a feddésekben kifejtett szörnyűségeket, arcuk elfehéredett, mert érezték, képtelenek lesznek ennyit elviselni, végül feltették a fájdalmas egyben reménytelenségről árulkodó kérdést: „hogyan lehet mindezt kibírni”?
Erre válaszul Mózes tanítómesterünk nyugtatta népét:
„…hányszor provokáltátok és hányszor gerjedt haragra viselkedésetek miatt az Örökkévaló! Ennek ellenére itt álltok mindnyájan, nem hagyott el benneteket, nem pusztított el titeket, hanem továbbra is itt vagytok, közel az Isteni Jelenléthez……. mindig van remény.” (Ros Hasono 17b)
Simon rabbi szokta mondani:….. „ne tartsd magad javíthatatlanul rossznak” (Ávot 2/13.)
Mestereink azt a következtetést vonják le, hogy minden ember egyenlő I-sten előtt. Függetlenül attól, hogy valaki élete rossz ciklusába került, adott a lehetőség mindenki számára, hogy változtasson életmódján, hogy megtérést gyakoroljon és ezzel a spirituális szentség csúcsára emelkedhet. Senki, semmilyen helyzetben ne tekintse magát elveszettnek, tekintse magát, I-stennel kötött szövetség aktív részesének. (uo. Ros Hasono)
Miért nevezi az angyalokat a hagyományos irodalom “álló”-nak (omdim) az ezzel szemben emberek “haladó”-nak (holhim)? Mestereink úgy magyarázzák, hogy az angyalok változatlanok. Olyanok maradnak amilyenek teremtve lettek. Nincsen módjuk változtatni, „javítani” magukon, hogy jobb angyalokká válhassanak. Az ember ezzel szemben az önfejlesztés lehetőségével rendelkezik, csak törekednie kell a jobbá válásra, a tökéletesedésre.
„ …..a te jövevényed, aki táborodban van a favágóidtól a vízmerítődig”-el kapcsolatban Józsuá könyvében találunk tanulságos történelmi példát.
A zsidó nép átlépte az „Igéret Földje” határait, nehéz harccal foglalta el Jerikó és Áj városokat. „Gibeon lakói – nem akartak harcba szállni a zsidókkal, ezért-……cselekedek tehát ők is ravaszsággal…..” (Józsua 9.) Messzi földről jötteknek adták ki magukat. Kopott zsákokat szereztek és tettek szamaraikra. Repedezett és összefoltozott borostömlőket választottak. Mutatták kopott és foldozott ruháikat és saruikat, száraz és morzsává lett kenyereiket és mondták: „Messze földről jöttünk, most pedig kössetek velünk szövetséget.” Józsua kételkedett bennük és kérdezte: „Kik vagytok és honnan jöttök?” Gibeon lakói mondták erre: „Nagyon messze földről jöttek a te szolgáid, az Örökkévalónak Istenednek nevéért, mert hallottuk hírét és mindent, amit tett Egyiptomban.” Ezután „…és kötött velük Józsua békét, kötött felük szövetséget, hogy életbe hagyja őket, és erre megesküdtek nekik…..” Három nap múlva kiderült a turpisság: „Meghallották, hogy közelből valók és közepedte laknak.” Nem volt választása Józsuának: „Ezt tesszük majd velük, és életben hagyjuk őket, hogy ne legyen harag rajtunk az eskü miatt melyet esküdtünk nekik.”
…”És lettek (büntetésül) favágók, és vízmerítők, az egész közösség számára.”
Gibeon lakóin és leszármazottjaikon, ragadt e negatív megkülönböztetés! Ez ellentmond az előbbi kijelentésnek: Simon rabbi szokta mondani:….. „ne tartsd magad javíthatatlanul rossznak” (Ávot 2/13.)
Az idő helyrehozta a dolgokat! I.e. 536-ban a zsidók ötven év babilóniai fogság után visszatérhettek hazájukban. Megindult az élet, felépítették a második Szentélyt és sor került a felavatásra. Minden szolgálatra találtak és kineveztek arra hivatott és alkalmas személyt. Csak favágónak és vízmerítőnek nem találtak jelentkezőt! Felkérték az egykori gibeoniták leszármazottjait, akik örömmel tettek eleget a felkérésnek. A Szentély rituális működésében a favágók és vízmerítők ezek után tisztelettel és megbecsüléssel járó hivatássá vált. Igazolva az idézett talmudi tételt:
„Senki, semmilyen helyzetben ne tekintse magát elveszettnek, tekintsen magára, Isten közötti szövetség aktív részesének.” (uo. Ros Hasono)