Ros hásáná, az év feje, az új év napja több elnevezéssel is bír a zsidó hagyományban. A Talmud ítélkezés napjának (jom hádin) hívja, és így ír róla: „ros hásánákor minden élőlény elvonul I-ten előtt…” (Talmud, Ros hásáná, 16a). Ugyanakkor ez az ünnep a harsogás napja (jom truá) is, mert a Tórában ez áll: „A hetedik hónap első napja legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető kürtharsogással…” (Mózes harmadik könyve 23:24). A kürtharsogás, vagyis a sófár fújása és hangjának hallgatása tehát Tórai parancs.
A szokások szerint ros hásáná két napja alatt 100 + 100 sófárhangot kell hallgatni, melyek különböző jelzésekből tevődnek össze. A sófár hangja sok mindent jelképez, többféle értelmezése is ismert: emlékeztet a Szinaj-hegyi kinyilatkoztatásra, ösztökél minket a bűnbánatra, önvizsgálatra. E hangra megnyílik az ég és imáink közvetlenül eljutnak az Örökkévaló elé, valamint utal a hang Izrael népének a szétszóratásból való összegyűjtésére is.
Ros hásáná magasztossága megihlette a hazai költészet zsidó lírikusait is, köztük Kiss Józsefet, aki az emancipáció első zsidó költőjeként jelentős szerepet töltött be a magyar irodalomtörténetben. Apja, Klein István szegény zsidó boltos volt, anyja litvániai kántor lányaként menekült Magyarországra a pogromok elől. Fiúkat rabbinak szánták. Kiss József tanult Bécsben, majd a Debreceni Református Kollégiumban, tevékenykedett vándortanítóként, a temesvári hitközség jegyzőjeként és a magyar–francia biztosítótársulat tisztviselőjeként is. Tagja volt a Petőfi és Kisfaludy Társaságnak egyaránt. Alapító szerkesztője A Hét című folyóiratnak, mely a Nyugat előfutára volt, és amely a modern magyar irodalomtörténet kezdetének tekinthető. Kiss József országszerte ismertté vált költeményeivel, balladáival, melyek a vidéki zsidó életet kívánták bemutatni a nagyközönségnek.
Kiss József (1843-1921)
1888-ban jelent meg Ünnepnapok című kötete, amiben a zsidó ünnepek jeles napjairól írt szívmelengető költeményeket. Ros hásánához kapcsolódó egyik verse a Kürtszó címet viseli, amiben jól érzékelhető az ünnep emelkedett hangulata. Leírást kapunk benne az ünnep menetéről, jellegzetes pillanatairól. Arról, ahogyan minden teremtmény elvonul az Örökkévaló előtt; ahogyan beíratik a jók vagy rosszak könyvébe; ahogyan megtapasztalja ilyenkor az ember önmaga kicsiségét és I-ten végtelenségét; s ahogy mégis, talán ezeken a napokon érzi magát legközelebb Teremtőjéhez, és embertársaihoz.
KÜRTSZÓ
A búgó kürt felharsan,
Miként te rendeléd,
És hangjai malasztod
Hirdetik szerteszét.
A búgó kürt rialma
Dicsének feltörő,
Hozzád, jók diadalma!
Isten! Jóság! Erő!
Te látsz az őshomályba
Idő és tér előtt,
S belátod az elrejtett
Titokzatos jövőt.
Te szabsz határt az évnek
Te vég- s határtalan:
Védszárnyaiddal néped
Fedezzed, ó uram!
Te írsz a sors könyvébe,
Megírod, hogy mi vár:
Egyikre üdv és élet,
A másikra halál.
Ó forditsd el mirólunk
Ha balsors fenyeget,
Ó mennyei jóvoltunk!
Súlyos végzésedet.
Jusson, urunk, eszedbe
Az első ifjú láng,
Midőn sivár pusztákra
Utánad indulánk.
Az égető homokba
Süllyedt lábunk nyoma,
S előttünk járt borongva
Felhődnek oszlopa.
Ifjonti szerelmünkre,
Mit igéd emleget,
Fordítsd felénk a béke
Szent zálogát: kegyed.
Légy közel ma imánkhoz,
Ó urunk, légy közel,
Midőn Izrael áldoz
Fohászszal, könnyivel.
Források:
Oláh János: Judaisztika, Bookmaker, Budapest, 2005.