?הוּא הָיָה אוֹמֵר: אִם אֵין אֲנִי לִי, מִי לִי? וּכְשֶׁאֲנִי לְעַצְמִי, מָה אֲנִי? וְאִם לֹא עַכְשָׁיו, אֵימָתַי
Hillél[1] mondja: “Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem? És ha csak magamért vagyok, akkor mi vagyok én? És ha nem most, hát mikor?” [2]
A zsinagógai újesztendő kapujában mi, a közösségünk valamennyi tagja, számot vetünk, átgondolva tetteink súlyát, azok következményeit, megtisztulni kívánó lélekkel fogadva az 5783. zsinagógai esztendőt. Hogyan lehet, hogyan érdemes hát átlépnünk az előttünk álló ajtó küszöbét?[3]
Aggodalom van mindnyájunk szívében, hiszen fenyegetően érezzük, hogy ma két lehetősége van az emberiségnek; vagy békességben együtt élni, vagy egy soha nem látott katasztrófában együtt elpusztulni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a legsürgetőbb felekezeti, társadalmi és általános emberi feladat ma minden hívő ember számára: törekedni a békességre, munkálkodni a békességért.
Hillél, az iskolaalapító rabbi fényes csillaga a zsidó szellemtörténetnek. Utat kínál a számunkra évezredek távlatából, segítő kezet nyújtva a kései leszármazottaknak. Ha mi nem vagyunk magunkért, akkor ki van értünk? Ha csak magunkért vagyunk, akkor mik vagyunk? És ha nem most, akkor mikor?
Mindez nemcsak jól felfogott érdekünkből, hanem egyszerűen zsidó mivoltunkból is következik. Az a kötelességünk, hogy a békességen munkálkodjunk, hiszen mi mindnyájan egy nagy békekötés által lettünk a Világ Alkotójának szövetségeseivé.[4] Hiszen a Szövetség őrzőjének lenni éppen azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, elfogadjuk, hogy Jóteremtő békét kötött velem, veled, velünk. Velem, aki az idegen voltam, idegenből jöttem, hogy idegenből a barátjává, ismeretlenből a szövetségesévé tett…
„גֵּר הָיִיתִי בְּאֶרֶץ נָכְרִיָּה” – „Jövevény voltam idegen földön” – tanítja a Tóra.[5] Békekötés történt a föld és az ég között Ábrahám örök szövetségével az ember és az Világ Alkotója között, és ebben a békekötésben Ö–való volt a kezdeményező.
Erről beszél Jesája próféta:
לֹא יִהְיֶה לָּךְ עוֹד הַשֶּׁמֶשׁ לְאוֹר יוֹמָם וּלְנֹגַהּ הַיָּרֵחַ לֹא יָאִיר לָךְ וְהָיָה לָךְ יְהוָה לְאוֹר עוֹלָם וֵאלֹהַיִךְ לְתִפְאַרְתֵּךְ
„Nem a nap lesz többé világosságod, és nem a hold fénye világít neked, hanem a Világ Alkotója lesz örök világosságod, és a Jóteremtő lesz ékességed. Nem megy le többé a napod, és a holdad sem fogy el, mert az Ő lesz örök világosságod, letelnek a gyászod napjai. Egész néped igaz lesz, örökre birtokában marad az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely dicsőségemet hirdeti. A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Ö–való nem tétovázom, véghez viszem ezt a maga idejében!”[6]
Nekünk zsidóknak egy egészen speciális feladatunk van a békére való törekvésben, hogy szívből imádkozzunk érte. Hogy komolyan fohászkodjunk azért, hogy ez a sok ember, milliók által hangoztatott szó, hogy béke, telítődjék azzal a Tórai tartalommal, azzal az energiával, amely valóban megteremti majd a nemzetek közötti feszültségek megoldásának a lehetőségét. Nekünk nagyon elmélyülten kell imádkoznunk, és könyörögnünk együtt azért, hogy legyen ez a szó olyan igaz, tiszta, olyan hatalmas szó, mint amilyen igaz, tiszta és hatalmas a Világ Alkotójának békességet hirdető szava a világhoz…
Van egy szép történet a Szóbeli Szentírásban, amely Mózes idejéből származik. A Talmud leírja, hogy Káleb, a Kánaán földjének kémkedésére küldött tizenkét kém egyike[7] kitérőt tett Hebronba. Miért? Azért, mert imádkozni akart a barlangnál, ott, ahol Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, Jákób és Lea van eltemetve – azokkal, akik ott voltak. Ott imádkozott irgalomért a lelkében, és ezzel megmenekült a többi kém végzetes döntésétől…[8]
Ez a történet is jól mutatja, hogy sokszor az ilyen imák, amelyeket közösen mondunk el, még nagyobb csodával bírnak, mintha egyedül mondtuk volna el őket.
Az imádkozni tudó embernek nem magánügye az imádság, hanem érezze át, hogy ez országos jelentőségű, világméretű ügy. A Világ Alkotója a világ kormányzásába mindig belekalkulálja az övéinek az imádságát, a gyermekeinek a könyörgését, és vannak dolgok, amelyeket csak akkor cselekszik meg, ha kérik Tőle, ha kérjük Tőle. Vannak az Ö–valónak olyan ajándékai, amelyeket csak imádkozó kezekbe tesz le, és amelyeket csak imádkozó szíveken keresztül ad oda ennek a világnak. Világviszonylatban is ilyen sok függ a hívő ember imádságától!
Újra felteszem a kérdéseket: ha mi nem vagyunk magunkért, akkor ki van értünk? Ha csak magunkért vagyunk, akkor mik vagyunk? És ha nem most, akkor mikor?
A Talmud egy helyen azt mondja nekünk:
„Ha valaki beteg a házadban, menj a város bölcs emberéhez, és kérd, hogy imádkozzon érte.”[9]
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy neked nem kell imádkoznod, hanem azt, hogy neki veled együtt kell imádkoznia…Amikor egy zsidó ember imádkozik, akkor nincs szükség közvetítőre, de mivel minden zsidó ember szoros kapcsolatban áll egymással, és felelősséggel tartoznak egymásért, amikor ez a másik ember imádkozik érted, azzal önmagáért is imádkozik. Az egész zsidó nép valóban egy, és bármi is történik egyikünkkel, az mindannyiunkra hatással van.
Amikor egy hívő ember imádkozik, az olyan, mintha odaállna, odaemelkedne az Jóteremtő trónja elé, és amikor felállunk onnan az imádságból, akkor mintegy visszatérünk erre a földre és soha nem jövünk ide üres kézzel vissza. Ott van a tökéletes béke és harmónia. Amikor imádkozunk, ezzel a békességgel telítődik a szívünk. Ez az, amit magunkkal hozhatunk, és ezt hozzuk a házunkba, a családunkba, a közösségünkbe, a társadalmunkba…
Igazán ne maradjon a lelke mélyén senkinek egyetlen kicsi zug sem, ahol megfér a békétlen indulat, a sértődés, a harag vagy a mások iránti neheztelés. Előbb mindenki maga béküljön meg az embertársaival, majd az Ö–valóval!
Ez a békesség, ez nem csak egy bizonyos belső, itt a saját szívünk mélyén meglévő békesség, hanem egy produktív erőhatás, kisugárzás, megbékülést akaró és munkáló lelkiség.
Miként azt RAMBAM,[10] a nagy zsidó vallásfilozófus azt mondja:
„Ébredjetek álmotokból, kivonultságotokból, ti, halandó emberek! Gondoljatok Teremtőtökre, vizsgáljátok meg magatokat, és térjetek meg, mert haszontalan semmiségekkel tékozoljátok el az esztendőt, és megfeledkeztek az igazságról! Tekintsetek lelketekbe, változtassátok meg életmódotokat, térjetek le a bűn útjáról, és hagyjatok fel vétkes szándékaitokkal!”[11]
[1] I. Hillél (i. e. 110 körül – i. sz. 10) Iskolaalapító zsidó vallásfilozófus, a zsidó történelem fontos alakja. Neve jelentése magyarul „az öreg”. Ő alapította és vezette a nagy Erec Jiszráél-i iskolát, valamint a Bét-Hilélt (Hillél háza). Lefektette a Talmud törvényrendszereinek alapját. Tanításaival ellentétben állt a másik nagy zsidó vallási gondolkodó, Samáj által alapított Bét-Samájjal (Samáj Háza), mely szigorúságot és istenfélelmet hirdetett, és a Szentírás szó szerinti értelmezésére helyezte a hangsúlyt. A Talmud ma is ismert didaktikus rendszere többek között e két nagy zsidó vallástanító és tanítványaik, követőik állandó vitáinak köszönhetően alakult ki. Hillél életéről lásd bővebben: Naftali Kraus: A Talmud bölcsei, Budapest, Ulpius-ház Kiadó. Elektronikusan a vonatkozó fejezetet lásd: https://zsido.com/fejezetek/hilel-a-nagy-oreg/ Letöltés ideje: 2022. szeptember 25.
[2] Talmud, Misna, Pirké Ávot, 1.
[3] Rós Hásáná ünnepéről a zsidó hagyományban lásd bővebben: Oláh János: Judaisztika 1. Ünnepek, emléknapok, gyász- és böjtnapok, nevezetes napok, Budapest, Filum Kiadó, 1999, 40–46.
[4] I–ten és ember szövetségének zsidó teológiai aspektusairól bővebben lásd: Róna Tamás: A bizonyosság ládája, in Uő: Kiáltó folyam, avagy a hullámtörés analógiája. Róna Tamás főrabbi egybegyűjtött írásai, Budapest, Magyarhoni Zsidó Imaegylet, 2022. https://zsima.hu/wp-content/uploads/2022/08/rt-05-kialto-folyam-1.pdf
[5] 2 Mózes 18:3.
[6] Jesája 60:19–60:22.
[7] Káleb történetét lásd bővebben: 4 Mózes 13:1–14:32.
[8] 4 Mózes 14:30.
[9] Talmud, Misna, Bava Batra 116a.
[10] Moses Maimonidész vagy Majmonidész, teljes nevén Mose ben Maimon (1138–1204), arabul alkotó zsidó rabbi, orvos, vallásfilozófus, az egyik legnagyobb hatású középkori zsidó tudós. Közkeletű rövidített neve RAMBAM. Többek között az ő nevéhez fűződik a zsidó vallásjog, a háláchá törvényeinek a rendszerbe foglalása Misné Tórá címen, valamint a zsidó vallás tizenhárom alapvető hittételének megfogalmazása is. Munkásságáról magyarul bővebben lásd: Maimonidész – zsidó filozófia. Zsidó és skolasztikus filozófusok a középkorban, szerk. Babits Antal, ford. Schmelowszky Ágoston–Tatár György, Logos Kiadó, Budapest, 1995. Magyarul elérhető művei többek között: Maimonidész. Válogatott fejezetek. Első magyar fordítás. I. kötet, Budapest, Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, 2007.; Maimonidész: A tévelygők útmutatója, szerk. Babits Antal, ford. Klein Mór, Budapest, Logos Kiadó, 1997.; Értekezések az isteni igazságosságról, üldöztetésről, megtérésről és feltámadásról; szerk. Babits Antal, ford., jegyz. Dobos Károly Dániel, Budapest, Logos Kiadó, 2011.
[11] Misné Torá, Hilhot Tsuvá III, 4. Idézi: Oláh János, Judaisztika 1., 45.
