A zsinagógai újév és az engesztelés ünnepét követő napokban  a Tórai tanítást egy humoros történettel kezdem. Ezt teszem azért is mert bízom abban, hogy a Teremtő meghallgatta imáinkat és a béke, egészség és a jó élet könyvébe írta és pecsételte be szövetségének gyermekeit és velünk együtt a világ népeit. Az ismert anekdota szól egy hajótöröttről, akit a tenger lakatlan szigetre vetett ki. Amikor megmentői hosszú évek múlva rátalálnak, büszkén vezeti körbe őket a szigetén. A jövevények ámultak a szerencsétlenül járt férfi leleményességén . Azt azért nem értették, miért épített két hasonlóan diszes épületet és ezek milyen célt szolgáltak. Kérdezték is a férfit mi volt ezeknek a házaknak a funkciója. Tudják az  egyik az a templom amibe jártam és a másik amibe a lábamat sem tettem be soha. Persze, ha egyáltalán humoros ez a történet csak azért lehet az, mert magában hordja az igazság magvát.

Ezen a  héten  Háázinu hetiszakaszában, Mózes hattyúdalában többek között olvasunk Izrael  és a világ többi nemzete örökségének összehasonlításáról.

„Amikor a Magasságos a nemzeteknek adta örökségüket… Meghatározta a nemzetek határait, Izrael fiai számának megfelelően.” (5 Mózes 32:8.)

Mik ezek a „nemzethatárok”? És miben felelnek meg Izrael fiai „számának”?

Minden államnak egyedi nemzeti vonásai vannak. Minden nép különleges tehetségekkel rendelkezik, és egyedülálló módon járul hozzá az emberiség mozaikokból kirakott képéhez. Ezek az egyedi jellemzők lehetnek a művészetben,  a tudományokban, vagy az élet más területein is  és ezeket a sajátosságok a „határok”.

A világ nemzetei között fellelhető összes tehetség a zsidó nép „számában” – vagyis sokféleségében – is megvan. A történelemben azt láttuk, hogy a zsidók mindig  az élen jártak a rendkívül sokféle szakmában és  a tudományban.

A Hetven lélek

Egy Midrás összehasonlítja Izrael sokszínűségét  Jákob ősatyánk és családjának lélekszámával, akik Egyiptomba mentek ők hetvenen voltak, mint az akkori világ hetven nemzete. Ez a szám a hetven archetipikus lelket képviseli, mindegyiket a maga egyedi tulajdonságával és tehetségével.

“És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Gyűjts egybe nekem hetven férfiút Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy ők a nép vénei és felügyelői; vidd őket a gyülekezés sátorához, hogy ott álljanak veled együtt.” (4Mózes 11:16 )

Innen kezdve a Mózes  által kiválasztott sokféle  nézetet valló és különböző természeti adottságú erényes férfiakkal  együtt vezette Izrael népét.

A zsidó nép sokoldalú tehetségének azonban van egy árnyoldala is, mert így hajlamosabbak ők a belső súrlódásra és konfliktusokra. Minden tehetség arra törekszik, hogy teljes mértékben kifejezze magát, gyakran más tehetségek rovására. A bölcsek megjegyezték, hogy „minél nagyobb az ember, annál nagyobb a gonosz hajlam”. Ez a felismerés nemcsak az egyénre, hanem a nemzetre is igaz. Ha egy nemzet nagy tehetségekkel van megáldva, nagyobb lehetősége van a belső viszályra.

Az úszó palota

A Midrás meglepő képet használ a zsidó nép metaforájaként. A nemzetet egy sok csónak tetejére épített palotához hasonlítja. Megjegyzi, amíg a csónakok össze vannak fűzve, a palota biztonságban marad. Természetes minden csónak a saját útját próbálja járni a tengeren. Csak a tetején lévő palota tartja egyben a hajóflottát, és biztosítja, hogy együtt vitorlázzanak ugyanabban az irányban. Mi ez a palota? Ez az az erő, amely megóv a belső viszályoktól és egyesíti a zsidó népet és ez nem más, mint maga Mózes öt könyve – a Tóra, amelyben a tudás minden területét megtaláljuk. A hetven vén, egész  Izraelt képviselte és egy zászló alá gyűjtötte Izrael tizenkét törzsét, hogy I’sten uralma alatt tökéletesebbé tegyék a világot.