Kedves Barátaim, drága Hittestvéreim!

 

Zsidó hagyományunkban a mindenkori életünkben feladatunk, hogy újra és újra tanuljuk és egy bonyolult összefüggés-rendszerben ismerjük meg a ma beköszöntött ünnepünket, a Jom Kippurt, az Engesztelés Napját.[1]

A Frigyládát lezáró, kerubokat formázó fedelet nevezi a Tóra kápóretnek, (כַּפֹּֽרֶת) vagyis engesztelésnek.[2] De miért is nevezi a tízparancsolatot, a két kőtáblát őrző, zsidóságunkat meghatározó ereklyénk egy részét engesztelésnek a Tóra?

A Midrás Rábá[3] tanítja, hogy a kerubok arca vagy kifelé nézett, vagy befelé nézett, de amikor a két kerub arccal egymás felé tekintett, akkor mindig megjelent a két arc között az Ö–való dicsfénye, a Sechiná,[4] és akkor a zsidóság engesztelődött.

Rási[5] azt mondja, hogy a két kerub a két ember közötti magatartásra figyelmeztet bennünket. Mert hogyha egymás felé fordítjuk arcunkat, meghallgatva, figyelemmel kísérve, gondoskodva a másikról, és ő ugyanígy fordul felénk, akkor a kapcsolat megszületésén keresztül engesztelődik a teremtmények világa.

Jesája próféta számonkérő beszédében idézi a nép panaszát:

לָמָּה צַּמְנוּ וְלֹא רָאִיתָ עִנִּינוּ נַפְשֵׁנוּ וְלֹא תֵדָע

„Lámá cámnu völo ráitá ininu náfsénu ve’lo tedá” – „Miért nem látod, hogy böjtöltünk, sanyargattuk testünket és nem veszed tudomásul?”[6]

 

A próféta feddő válaszában pedig így szól:

 

„Hiszen perlekedés közepette böjtöltök és veritek melleteket… Hát ilyen böjtöt kívánok én?! Testi sanyargatást, hajlongásokat, gyászruhát? Ezt nevezitek böjtnek és Isten napjának? Olyan böjtöt követelek én, melyben megszűnik a gonosztevés és mások leigázása. Szegd meg kenyered az éhezővel, adj otthont a hajléktalannak, öltöztesd fel a ruhátlant. Csak ekkor lesz számodra hajnalhasadás és sebek gyógyulása”[7]

 

Jom Kippur része a megtérés 10 napjának záróállomása. Ekképpen is látnunk kell az ünnepet.[8]

 

Ros Hásáná az „év feje”, ahogy ezt az ünnep nevének jelentése is kifejezi. Azonban ez nem csak egy elnevezése az ünnepnek. Ros Hásáná szó szerint az egész év „feje”. Ahogyan a hagyomány szerint az ember intellektusa, elméje is a fejében található, és ez irányítja a cselekedeteit, ugyanígy a ros hásánái történések is befolyásolják az egész év sikerét vagy sikertelenségét. Ros Hásánákor a nap középpontjában az áll, hogy mi, emberek elfogadjuk az Ö–való uralkodói szerepét az egész világon. Így Ros Hásáná nem más, mint egy lehetőség a közösségeink számára, hogy felülvizsgáljuk a gondolkodásunkat, és az Ö–való szolgálatába állítsuk a saját elménket, intellektusunkat.[9]

 

Végül az előkészületek után készek vagyunk a fizikai részünk, a testünk megtisztítására is az evés által. Nem vehetünk magunkhoz ételt Jom Kippur napján, ezért eszünk röviddel a böjt kezdete előtt. Ez egy micva étkezés, mellyel demonstráljuk, hogy az ételt nem csupán önmagunk életben tartására, hanem szent célra is tudjuk használni, ebben az esetben arra, hogy előre megerősítsük a testünket a böjt idejére. Így, hogy lényünk minden alkotórészén dolgoztunk a megelőző napokban, a zsidó ember végül beléphet a különleges erőkkel bíró Jom Kippur napjába.

 

Ahogy korábban láttuk, az Ö–való megígérte:

„Mert ezen a napon szerez engesztelést értetek, hogy megtisztítson benneteket minden vétkeitektől, az Ö–való színe előtt tisztultok meg.”[10]

Ennek a szakasznak három „szólama” van, melyek magukban foglalják a megtisztulás előbb említett három fajtáját. A szent nap megtisztító folyamata csak akkor tud megkezdődni, ha az ember a lehető legjobban kifinomította a fizikai, intellektuális és érzelmi képességeit. Ha megtisztítottuk magunkat, amennyire csak tudtuk, beléphetünk Jom Kippurba, melynek során az Ö–való garantálja, hogy Ő befejezi a feladatot. Ez a lehetőség egy évben csak egyszer áll rendelkezésre. Ha a képességeink szerint jól kihasználjuk, akkor biztosítva lesz számunkra az új év kellemes és „tiszta” kezdése.

A nap során meg kell, hogy emlékezzünk a halottainkról is (jizkor יִזְכֹּר). Ez a szokás még örömünnepeink alkalmával is fennáll, hát még ezen a napon, amikor az élők is halotti ruhába öltöznek (kitli). A halottakra való emlékezés nem csupán a múlt és az egykor élt emberek tiszteletét jelenti, hanem az ősök örökségének folytatását is. Külön fejezetet szentelünk a régmúlt és a közelmúlt vértanúiról való megemlékezésnek. E napon felsoroljuk a Bár Kochba-lázadás tíz vértanújának (ászéret hárugé málchut עֲשֶׂרֶת הֲרוּגֵי מַלְכוּת) neveit, akiket a rómaiak kivégeztek a lázadás leverésekor.[11] Élükön a legendás Rabbi Akiva[12] állt. Ilyenkor ugyancsak külön imát mondunk az Országért elesett katonák és ezrek emlékéért. Külön emlékezünk a 49 évvel ezelőtt kitört jom kippuri háború (1973) számos áldozatára…[13]

 

Ászeret Jöméj tsuvá עֲשֶׂרֶת יְמֵי תְּשׁוּבָה – Az imák feldarabolása

Egy fontos történetben meséli zsidó hagyományunk, hogy a megtérés 10 napjában, azaz a mai napon is a vádló angyal azt kérte az Ö–valótól, hogy nézze meg, miről is imádkoznak, imádkozunk mi zsidók. Vágja össze apró részekre az imáinkat…

Miután ezt a kérést a Világ Alkotója elfogadta, feldarabolja az imákat, majd meghallgatják, s az imákban egymás után olvassák a kéréseket: pénz, pénz, pénz. Erre mondja a vádló angyal, hogy eltévedtek, rossz úton járnak, méltatlanok az Ö–való szeretetére.

Ekkor azt mondja a jó angyal, hogy várj, vágjuk még apróbb részekre az imákat. Majd miután még apróbb részekre vágták az imákat, szintén meghallgatják.

• –Adj pénz Jóteremtő, hogy a gyermekemet tudjam taníttatni jiddiskájtra, a zsidóságra.
• –Adj pénzt, hogy hüpe kidusimban méltó módon tudjam kiházasítani a lányomat.
• –Adj pénz, hogy tfilint, vagy mezuzát tudjak használni.

S miután meghallgatják az apróra vágott imákat, azt mondja a Mindenség Ura: – Látjátok, minden kérésüknek a lényege én vagyok! – olvashatjuk mindezt egyébként a Midrás Rabában…

 

A tisztátalanság rétegei

Még egy része van a vallomásnak, amely a bűn természetével kapcsolatos. A Máhárál, vagyis Jehuda Lőw ben Becálél rabbi,[14]  a prágai gólem[15] megalkotója szerint a bűn mellékes a zsidó lélek számára, a léleknek magának nem tud ártani. Ehelyett a bűn a tisztátalanság rétegeit teríti a lélekre, és ezek választják el az embert saját esszenciájától. Mivel a zsidó emberek kapcsolata az Ö–valóval ettől a tiszta esszenciától függ, amikor a saját lényegétől távolodik el, akkor a Jóteremtő is eltávolodik.

 

A tesuvá tehát a zsidóság visszatérése önmagához, és az Ö–valótól őt elválasztó gátak áttörése. A Jóteremtő nem hagyja el a zsidó embereket, minket, amikor bűnt követünk el, hanem mi veszítjük el a kapcsolatot Vele, aki ennek ellenére megmarad számunkra.

 

Ahogyan Bölcseink mondják az „alszom én, de szívem ébren van”[16] kezdetű mondatra, a „szívem” a Jóteremtőre vonatkozik.

 

Vizsgáljuk meg Jom Kippur fő elemeinek, a tesuvának, az Örökkévalóhoz való visszatérésnek két formáját.

 

Rabbi Chanina bar Pappa[17] azt kérdezte Rabbi Smuel bar Nachmantól,[18] mit is jelent a következő idézet: „És én, imádkozom hozzád Ö–való, kegyességnek idején”.[19]

 

A felelet ez volt: „Az imák kapui időnként nyitva vannak és időnként zárva, de a tesuvá kapui mindig nyitva állnak.”

 

Rabbi Chanina azt válaszolta: „Honnan tudjuk ezt?” A válasz: „Az idézet szerint: félelmetes dolgokat művelve igazságban, hallgass meg bennünket, üdvünk Istene, bizodalma a föld minden szélének és messze tengereknek”.[20]

 

Miként előfordul, hogy van, amikor a mikve megtisztít, és van, amikor nem, ugyanígy az imák kapui is időnként nyitva állnak, de van, amikor bezárulnak. Mégis, ahogy a tenger mindig képes megtisztítani a földet, ugyanígy az Ö–való mindig tárt karokkal várja a bűnbánó, életükön változtatni kész embereket.[21]

 

A bűnbánat tíz napja során, és különösen Jom Kippur napján sokkal könnyebb elérni ezt a kapcsolatot az Ö–valóval. Ahogyan bölcseink mondják:

 

„Keresd az Örökkévalót, mikor meg lehet Őt találni”[22] – ez a Ros Hásáná és Jom kippur közötti tíz nap.[23] 

 

Zöldellő cédrus – Áni kivros reánán, mimeni pérchá nimcá אֲנִי֙ כִּבְר֣וֹשׁ רַֽעֲנָ֔ן מִמֶּ֖נִּי פֶּרְיְךָ֥ נִמְצָֽא׃ [24]

Mivel a cédrusfa ága lelóg, így közel van a földhöz, és még egy gyerek is el tudja érni azt erőfeszítés nélkül, vagy csekély erőfeszítéssel. Ugyanígy az Ö–való Jom Kippurkor, mint a zöld cédrus, az imádkozó, megtérni kívánó, bűneit megbánó ember számára ugyanolyan könnyedén elérhető.

 

„Mert ezen a napon szerez engesztelést értetek, hogy megtisztítson benneteket minden vétkeitektől, az Örökkévaló színe előtt tisztultok meg.”[25]  

 

Imával zárom gondolataimat:

אָבִינוּ שֶׁבַּשָּׁמַיִם, צוּר יִשְׂרָאֵל וְגוֹאֲלוֹ – Avínu se’bá’sámájim, cur Jiszráél ve’goalo! Égi Atyánk, Izrael szirtje és megváltója!

 

[1] Az Engesztelés Napjának Tórai forrásairól lásd bővebben: Dan Cohn-Sherbok–Lavinia Cohn-Sherbook: A judaizmus rövid története, Budapest, Akkord Kiadó, 2001, 34–35.

[2] Lásd: Róna Tamás: A bizonyosság ládája, in Uő: Kiáltó folyam, avagy a hullámtörés analógiája. Róna Tamás főrabbi egybegyűjtött írásai, Budapest, Magyarhoni Zsidó Imaegylet, 2022. 10. 01. https://zsima.hu/wp-content/uploads/2022/08/rt-05-kialto-folyam-1.pdf

[3] A Midrás Rábá a zsidó Biblia különböző könyveihez fűződő, a szóbeli hagyományon alapuló írásmagyarázatok és elbeszélések gyűjtőneve. Első egységes kiadása a 16. században jelent meg, magyarul részleges fordításban elérhető.

[4] A Sekina (héber: שכינה) szó jelentése I–ten jelenléte vagy I–ten dicsősége; a zsidó vallásban I-ten közvetlen megnyilvánulása volt. Az ószövetségi zsidó hit és kultúra középpontjában a frigyláda fedele fölött, a két kerub között lakó sekina állt. A templom szentélyében a második függönyön túl volt a szent Sekina – I–ten dicsőségének látható megmutatkozása –, amely elé csak a főpap léphetett be évente egyszer úgy, hogy életben is maradt. A főpap a nép bűneiért engesztelő áldozati vért mutatott be, hogy a bűnbocsánat és Isten jelenléte a zsidóság között maradjon. A Midrás-Tanchuma szerint ahhoz, hogy az ember I–ten szellemének és jelenlétének felfogására alkalmas legyen, alá kell vetnie magát az alámerülésnek. A víz alá merülés nem csupán a vétkezés és a papi tisztasági törvények áthágásának kiengesztelésére irányult, hanem a szent élet és az Istennel való szorosabb kapcsolat előkészítésének jeléül is fogták fel azt. (Ilyen értelemben beszél Josephus Flavius, zsidó történetíró Jochanán ha-Kohenről, vagyis Bemerítő Jánosról).

[5] Salamon ben Jicchák (héberül: רבי שלמה יצחקי), rövidített nevén RáSI (Rabbi Slomo Itzhaki, héberül: רש”י) (Troyes, 1040. február 22. – Troyes, 1105. július 28.) középkori franciaországi Biblia- és Talmudtudós. A korszakban virágzó wormsi és mainzi talmudiskolákban tanult, ahol alaposan megismerkedett a héber és a rabbinikus irodalommal. A Talmudhoz és a Héber Biblia legtöbb könyveihez írt kommentárokat, amelyet szabatosságuk, egyszerűségük, józan felfogásuk és világos nyelvezetük kiemelt a kortárs alkotások közül. Mózes öt könyvéhez írt magyarázatához később további magyarázatok készültek. A Talmud-kommentárja körül ugyancsak nagy mennyiségű irodalom keletkezett, és hatalmas lendületet adott a Talmud-tudományoknak. Olyan nagy volt Rási hatása, hogy a Talmud tanulmányozása műve nélkül alig képzelhető, és a különféle Talmud-kiadásokban a főszöveg körül általában Rási kommentárja foglal helyet, kommentárjai így tulajdonképpen magának a Talmudnak is a részét képezik.  Rásinak fennmaradtak döntvényei és néhány liturgikus költeménye is. Életéhez sok monda fűződik (Wormsban évszázadok múlva is mutogatták imaszobáját és székét), az utókor pedig a Pársándáta („törvénymagyarázó, a törvények ismerője”) dísznévvel tisztelte meg. Életéről lásd bővebben: Wellesz Gyula: Rási élete és működése, Izraelita Magyar Irodalmi Társulat, Budapest, 1906. Valamint: Róna Tamás: Rabbi Slomó Jicháki – Rási (1040–1105). A Pársándátá, in Uő: Kiáltó folyam, avagy a hullámtörés analógiája. Róna Tamás főrabbi egybegyűjtött írásai, Budapest, Magyarhoni Zsidó Imaegylet, 2022, 355–363. https://zsima.hu/wp-content/uploads/2022/08/rt-05-kialto-folyam-1.pdf

[6] Vö. Menáchem Meron: Az élő Biblia, szerk. Haraszti György–Schőner Alfréd, Budapest, Országos Rabbiképző  – Zsidó Egyetem, 1999, 121–123.

[7] Jesájá 58:3–58:8.

[8] Jom Kippur ünnepéről a zsidó hagyományban lásd bővebben: Oláh János: Judaisztika 1. Ünnepek, emléknapok, gyász- és böjtnapok, nevezetes napok, Budapest, Filum Kiadó, 1999, 46–51.

[9] Rós Hásáná ünnepéről a zsidó hagyományban lásd bővebben: Oláh János: Judaisztika 1., 40–46.

[10] 3 Mózes 16:30.

[11] A Bar Kohba-felkelés (132–135) a zsidók második nagy felkelése volt a Római Birodalom ellen, Hadrianus római császár uralkodása idején. A szabadságharc a vezetőjéről, Bar Kohbáról kapta a nevét. Vannak források, amelyek a 115–117-es eseményeket is beleszámítva ezt a harmadik zsidó felkelésként tartják számon. Lásd bővebben: The Documents from the Bar Kokhba Period in the Cave of Letters (Judean Desert Studies), Jerusalem: Israel Exploration Society, 1963–2002; Martin Goodman: The Ruling Class of Judaea. The Origins of the Jewish Revolt against Rome, A.D. 66–70, Cambridge, Cambridge University Press, 1987.

[12] Akiba ben Joszef, közismertebb nevén Rabbi Akiba vagy Akiva (Lod, 50 körül – Caesarea Maritima, 135) rabbi, Talmud-magyarázó. Akiba életéről nagyon sok feljegyzés található a Talmudban, illetve más korabeli forrásokban, azonban ezeket a feljegyzéseket annyira átszövik a legendák, hogy pontos élettörténetét igen nehéz megállapítani. Tény, hogy ifjúkorában pásztor volt, az viszont minden bizonnyal legenda, hogy egy gazdag jeruzsálemi birtokos leányát vette feleségül. Felesége Ráchel volt, Jósué leánya. Rabbi Akiba későn, férfikorában kezdett tanulni, egészen addig a rabbik ellenségének számított. A mester, akit szülővárosában, Lyddában hallgatott, Rabbi Eliézer ben Hyrkanos volt, aki már Jochanán ben Zákkáj halála után működött. Akiba tizenhárom éven át tanult, mindeközben családjáról is gondoskodnia kellett. Másik tanítómestere Rabbi Tarfon volt, aki később maga is tanítványa és csodálója lett Akibának. Amíg Rabbi Eliézer élt, Akiba Lyddában működött, mestere halála után Bené Berakban, Jaffa közelében, később Ziphrónban, ezután Jabnéban, ahol a szanhedrin elnöke lett. A későbbi legkiválóbb tannaiták az ő tanítványai közül kerültek ki, a Talmud számukat 12000-re tesz. Leghíresebb tanítványai Rabbi Méir és Simon bar Jocháj voltak. Akiba Bar Kohbát – feltehetőleg nacionális okokból – Messiásnak tartotta. A zsidó szabadságharcban való részvételéről ez a legfőbb adat. A Talmud számos utazásáról is említést tesz: 95-ben Rómába utazott, ahol két éven át tartózkodott, kiterjedt nyelvtudása okán a császárhoz intézett követség tagjaként. Ez alkalommal Galliában is megfordult, 110 körül pedig a babilóniai Nehardeában járt, ahol a zsidóság egyik nagy kulturális központja volt. Halálát a Talmud szerint az okozta, hogy megszegte Hadrianus római császár rendeletét, amely megtiltotta a zsidó vallás tanítását, illetve törvényeinek magyarázását. Sok éven át börtönben tartották, hogy a valóságban hogyan is végezték ki, a rengeteg legenda miatt nagyon nehéz pontosan megállapítani. A leírások alapján az a legvalószínűbb, hogy hosszas tortúra után elevenen elégették. A legenda szerint Akiba ezt a legnagyobb türelemmel viselte, és a körülötte állóknak erkölcsi tanításokat adott, majd a „Semá Jiszroél” imát mondva halt meg.

[13] A jom kippuri háborút (héberül: מלחמת יום הכיפורים, Milhemet Jóm Hakipúrím, és említik még 1973-as arab–izraeli háborúként és negyedik arab–izraeli háborúként is) Izrael vívta egyes arab államok Egyiptom és Szíria vezette koalíciója ellen 1973. október 6. és október 26. között. Jordánia, Szíria, valamint a haditechnikai eszközeinek jelentős részét elveszítő Egyiptom meggyengülve került ki a szintén Izrael ellen vívott hatnapos háborúból, amikor Izrael alig egy hét alatt hirtelen a közel-keleti térség abszolút urává vált. A váratlan sikert nehezen feldolgozó országot hajszál választotta el attól, hogy kiharcolt helyzetét ugyancsak néhány nap alatt el is veszítse a jom kippuri háborúban. A jom kippuri háború bizonyította, hogy az arab országok még a számukra teljes katasztrófával végződő hatnapos háború után is képesek felállni és újra hadba szállni a célért, hogy az országuktól az 1967-es háborúban elszakított területeiket visszafoglalják, és a 25 éve létező Izraelt megsemmisítsék, lakosait kiűzzék és lemészárolják, területét pedig odaadják a palesztin lakosságnak. Ez eredményezte ezt a többi arab–izraeli háborúhoz hasonlóan gyors, intenzív harcot.

[14] Júda Löw ben Becalél (1512 és 1526 között–1609), prágai rabbi, korának kiemelkedő vallástudósa, a prágai zsidó városrész polgármestere, aki a zsidó hagyomány szerint gólemet, azaz életre keltett agyagszobrot alkotott. Életéről lásd bővebben például: Nathan Grün: Der hohe Rabbi Löw und sein Sagenkreis, Brendeis, Prága 1885.

[15] A gólem alakjáról a zsidó vallásban lásd bővebben: Moshe Idel: Golem. Jewish Magical and Mystical Traditions on the Artificial Anthropoid, Albany, State University of New York Press, 1990.

[16] Sir hásirim 5:2.

[17] Rabbi Chanina ben Pappa a 3–4. században élt rabbi volt, akinek tanításai a Talmudban maradtak fenn.

[18] Smuel bar Nachmann 3–4. századi rabbi, a Talmud nagy tanítóinak egyike, Jonathán ben Eleázár rabbi tanítványa volt.

[19] Zsoltárok 69:14.

[20] Zsoltárok 65:6.

[21] Dvarim Rabba 2:12.

[22] Jesájá 55:6.

[23] Talmud, Misna, Moéd, Rós Hásáná traktátus 18a.

[24] Hósea 14:9.

[25] 3 Mózes 16:30.