Szukkot ünnepének közepén járunk, pár nappal ezelőtt köszöntött ránk Ros Hásáná, végig böjtöltük Jom Kippurt, és pár napja teljesítjük a sátorban lakás micváját is! Ebben a közel három hétben megéltünk örömöt, reményt, félelmet és szomorúságot. Nem telt el napunk őszinte ima, segítségkérő fohászok nélkül. A segítségkérés köré fonódik az ünnep hetedik napja is, melynek külön neve van, Hosáná rábá, azaz a nagy segítségkérés napja.
A Tórából az aznapi áldozatbemutatásokra vonatkozó részeket olvassuk fel, majd a körmenetek következnek, melyet héberül hákáfotnak nevezünk. Ezek a körmenetek a Szentély fennállásának idejére emlékeztetnek bennünket, amikor is annak idején hétszer járták körül az oltárt. Mi is hétszer járjuk körbe a bimát, kezünkben tartva az ünnepi csokrot, a lulávot, és hozsánnákat mondunk közben. Ezek után végleg letesszük a lulávot. Majd egy 5 fűzfaágból készített csokrot veszünk a kezünkbe. Elmondunk néhány zsoltárt, majd ezek után ötször a földhöz verjük a gallyakat. Tesszük mindezt azért, mert egy magyarázat szerint a fűzfa levelei az ember szájához hasonlóak, ahhoz a szájhoz, mely az imákat mondja, hiába ütik, verik! Természetesen más magyarázat is van, mely szerint jelképesen így rázzuk le bűneinket.
Szukkot nyolcadik napja, smini áceret, Ez a nap egy önálló ünnep, bár bizonyos mértékben összefügg Szukkottal.
A smini áceret szavak jelentése: nyolcadik napi záróünnep, ünnepi gyülekezet. Maimonides így magyarázza smini áceretet: „Azért ünnepeljük, hogy teljessé váljék örömünk, amely nem lehet oly tökéletes a sátrakban, mint a szilárd házakban.”
Pészáchtól harmatért, Smini ácerettől már esőért imádkozunk! A Tóra örömünnepe, Szimchát Tórá, másképp kiejtve szimchász tajró, jiddisül szimhesztojre. A Szukkot és Smini áceret ünnepe után tisri hónap huszonharmadik napján ünnepeljük. A Tórát, Mózes öt könyvét, egy év alatt olvassuk fel a zsinagógákban.
Hétfőn, csütörtökön, és szombaton, illetve böjt és ünnepnapokon. Minden hétnek megvan a maga szidrája, hetiszakasza, amit olvasunk, lejnolunk. Szimchát Tórá napján érünk a végére és kezdjük azonnal újból elölről. Jelképezve azt, hogy a Tóra tanulása sohasem szűnik meg és, hogy egy végtelen körforgás, egy örökre szóló kapcsolat van a zsidóság és a Tóra között.
A leglátványosabb és legszínesebb és legvidámabb szokások egyike a zsinagógai körmenet a Tóra örömünnepén. Ilyenkor az összes tóratekercset kivesszük a frigyszekrényből és énekelve, táncolva, hétszer körbejárunk velük a zsinagógában. A gyerekek zászlókat lengetnek, mindenki örül, a lányok és asszonyok cukorkát dobálnak, akárcsak bármicve vagy bátmicvá alkalmával.
Az természetesen nagy megtiszteltetés, ha valaki a Tóra befejező részét olvashatja fel, vagy olvassák fel neki, és annak is jár a kóved, aki megint elkezdi az első rész olvasását vagy olvassák fel neki. Oly annyira, hogy ezeknek a személyeknek külön nevet is adtak. Aki a végét olvassa fel, ő hátán Tórá, a Tóra vőlegénye. Aki pedig kezdi, ő hátán B’résit, azaz a kezdet vőlegénye. Közvetlenül a Szimchát Tórát követő szombatnak is külön neve van, Sábát B’résit, azaz a kezdés szombatja.
Szukkot egyik legörömtelibb szokása a bét hásoévá, a vízmerítési ünnepség volt. Amikor még állt a jeruzsálemi Szentély, minden áldozathoz tartozott boráldozat, melynek során a bort az oltárra öntötték. Szukkotkor vizet is öntöttek az oltárra, és egész éjszaka tartó zenével és tánccal ünnepeltek.
Szukkot minden reggelének napfelkeltekor a kohaniták és léviták egy csoportja ment le a Siloách-patakhoz, és húztak friss vizet onnan, később pedig a reggeli áldozat során öntötték az oltárra. Ma, amikor már nem áll a Szentély, a vízáldozat sem létezik, de számos közösségben mégis ünneplik a szimchát bét hásoévát éjszakánként, zenével és tánccal!