Szimhát Tóra

Készítsünk saját tekercset

Elérkezett Szimhát Tóra, azaz a Tóra örömünnepe. Az ünnepről Lili és Marci meséje itt olvasható.  A zsinagógában az összes tóratekercset előveszik és hétszer körbeviszik ebből az alkalomból. A gyerekek is csatlakoznak a menethez, készítsünk saját kis tekercset!

Szükségünk van:

• gyermekenként két papírhengerre
• krepp papírra, kék, fehér és barnás-drappos színben
• ragasztóra
• színes ragasztószalagra

A két hengert vonjuk be a drapp krepp papírral. A fehér és a kék papírt hajtsuk megfelelő méretűre és két oldalról tekerjük fel a hengerekre, miután egy csepp ragasztóval rögzítettük őket. Amikor a két tekercs összeér, rögzítsük körben színes ragasztószalaggal. Könnyen elkészíthető és a cukorgyűjtő kosárban pont elfér a zsinagógába menet.

Hág Számeáh!

Berésit, Kezdetben

Mózes első könyvének első fejezete az ünnep utáni első hetiszakaszunk, a világ teremtése, ahogyan azt mi ismerjük. A hetiszakasz rövid “gyerekbarát” tartalma kreatív ötletekkel olvasható.

Mese az Édenkertről és ami utána van

Sziasztok, Éva vagyok! A nevem héberül Hává, ami élőt, életet adót jelent. A férjem neve Ádám, az ő neve annyit tesz: ember. Ha a nevéhez hozzáteszünk egy a betűt, ádámát kapunk, ami földet jelent. Szóval Ádámot az Örökkévaló a föld porából teremtette. Engem pedig neki, hogy ne legyen egyedül. Csodálatos helyen laktunk, az Örökkévaló megalkotta az Édenkertet és minket beköltöztetett oda. Meleg volt, de nem hőség, se éjjel, se nappal nem fáztunk. Virágok nőttek mindenfelé, a fák folyton csak termették a jobbnál jobb gyümölcsöket, még másznunk sem kellett értük, elértük őket lábujjhegyen. Édesek voltak, vagy kicsit savanyúak, pont, ahogy szeretem. Gyümölcssalátát reggeliztem, aztán ebédre avokádót ettem olajbogyóval, estére szedtem ananászt, az volt a kedvencem, meg a datolya. Az életünk könnyű volt, egyszerű és boldog. Sok szabályt nem kellett betartanunk, igazából csak egyet. Egyetlen egyet. Azt, hogy arról az egy fáról, ami a kert közepén áll, ne együnk. Ha eszünk róla, meghalunk. Nem azért, mert mérgező, hanem Ádámtól tudtam, hogy az a fa a jó és a rossz tudásának a fája és, ha eszünk a gyümölcséből olyan dolgokat fogunk tudni, amiket nekünk nem kellene. Egy darabig nem is foglalkoztam a fával. Ott volt, a közelébe sem mentem. Akkoriban még értettük az állatok beszédét, de nem igazán zavartuk egymást. Ők is tettek-vettek, ették, amit mi, itták, amit mi, játszottak, jöttek-mentek, boldogok voltak, pont, mint mi ketten. Kivéve a kígyó. Ő folyton odajött hozzám, hogy mi újság, hogy vagyok, merre megyek, mit csinálok, csak mondta és mondta. Én nem akartam megbántani, szépen válaszolgattam neki, hogy nincs semmi újság, velem minden rendben, megyek a forráshoz inni, mert kicsit megszomjaztam. Ő meg helyeselt, hogy milyen érdekes, jaj, de jó, hogy örül, hogy minden rendben, a forrás vize tökéletes, ő is pont oda tart. És akkor szóba hozta a fát a kert közepén. Mondtam neki, hogy nem szeretnék róla beszélni, mert ha arról ennénk meghalnánk, ezért nem is eszünk. A kígyó meg nagy csodálkozva rám néz, hogy nem haltok meg, ehetsz róla bátran, csak Isten nem akarja, hogy tudjátok, amit ő tud. Szépek voltak a fa gyümölcsei és, ha ez a kígyó ilyen sokat tud Istenről, meg, arról, hogy mit mondott Ádámnak, csak igaza lehet. Így ettem a gyümölcsből és megkínáltam Ádámot is. Ő is evett. A többit már tudjátok. Ugyan meg nem haltunk, csak egy csomó mindent elvesztettünk. Az Édenkertet, az örök életet, a meleget, a termő fákat, a boldogságot, az egyszerű életet és az állatokat sem értettük többé. A kígyó is kapott büntetést. Elmúltak a lábai, csúnya lett és utálatos, az emberek félnek tőle és néha agyon akarják csapni. Ahol most lakunk, közelében sincs az Édenhez. Tiszta homok minden, alig terem meg bármi, Ádám is én is folyton csak dolgozunk, éjjelente fázunk, nappal forr a fejünk a hőségtől. Az állatok már nem annyira a barátaink, inkább némelyiket mi esszük meg, némelyik pedig minket szeretne megenni.

Persze, hogy bánom már a fás dolgot, miért hallgattam a kígyóra? Néha látok egyet a hasán kúszni a forró homokban, nem tűnik boldognak, szerintem ő is sajnálja már, hogy rossz tanácsot adott nekem.

Süssünk Rugelachot!

Azaz rogalát, vagy amilyen néven ismerjük. Ez a hagyományos askenáz sütemény az első izraeli élmények között előkelő helyet foglal el, az illata a sukkon, az íze, a kis sütemények látványa.

Elkészíteni lehet egyszerűen, tejesen és kicsit munkaigényesebben párosan, azaz parvén. Most a tejes, egyszerű verzió receptje kerül bemutatásra, egyetlen bonyodalom vele, hogy a tésztát érdemes előző este elkészíteni és hűtőben tárolni. Eszközigénye egy tésztavágó, nélküle kicsit nehezebb, nekem sajnos valahol elsüllyedt a konyhai eszközök tengerében, így egy késsel próbálkoztam, kevés sikerrel. Szerencsére a végeredmény így is finom lett, azért legközelebb beszerzek egy célnak megfelelő kézi készüléket.

Hozzávalók 24 db kis kiflihez:

Tészta

• 12 dkg krémsajt (nem ömlesztett)
• 12 dkg puha vaj
• 16 dkg finomliszt
• 5 dkg cukor
• csipet só
• 1 db tojás és némi tej a kenéshez

Töltelék

• 5 dkg reszelt fekete csokoládé
• 1 dkg kakaópor
• fahéj tetszés szerint
• 6 dkg barna cukor
• 3 dkg olvasztott vaj a kenéshez

Szirup

• 0,2 dl víz
• 4 dkg cukor

A tésztához a puha vajat, a szobahőmérsékletű krémsajtot és a cukrot kikeverjük, hozzáadjuk a lisztet, olajos kézzel átgyúrjuk, két gombócot formázunk, lelapítjuk és műanyag fóliában hűtőbe tesszük.

A hideg tésztát alaposan lisztezett felületen 22 cm-es kör alakúra nyújtjuk, vajjal bekenjük és 12-12 cikkre vágjuk. A tölteléket rászórjuk, a szélén kis részt kihagyva. A szélesebb részétől befelé óvatosan feltekerjük és sütőlapra helyezzük. Hűtőben fél órát pihentetjük. A sütőt közben 180 fokra melegítjük. A kihűlt kifliket lekenjük egy felvert tojás és két evőkanál tej keverékével. Szórhatjuk fahéjas cukorral. 20 percig sütjük, majd a sütőt kikapcsoljuk. Egy óra alatt a sütőben kihűl. Elkészítjük a cukorszirupot és a langyos süteményeket lekenjük.

Napokig friss marad egy zárható dobozban.