A világ tökéletesítői

2022.10.21.

„ És az Örökkévaló Isten asszonnyá alakította a bordát, melyet az emberből kivett és odavitte az emberhez.” ( I.M. 2/ 22.)

I-ten, miért nem teremtette közvetlenül Évát? Miért alakította asszonnyá Ádám, az első ember bordáját?

A római császár egy alkalommal így szólt Rabban Gámliélhez: Istenetek tolvaj, amint írva van. „Akkor bocsátott az Örökkévaló Isten mély álmot az emberre, hogy elaludt, ekkor kivett egyet annak bordáiból és húst zárt helyébe” (2:21). Ekkor kéretlenül megszólalt Rabban Gámliél lánya és mondta a császárnak: „Gondold el, hogy rablók törnek házadba, és az ott található ezüsttel teli edényedet arannyal telire cserélik. Hát, nem járt jól a férfi, hogy a tőle elvett borda ellenébe asszonyt kapott vissza”?  (Szanhedrin 39a)

„Isten asszonnyá alakította a bordát…” Ő volt Éva! Nem is volt kiválóbb nő, mint Éva, míg meg nem született Sára, Ábrahám felesége! Sára sátrában, élete minden napján három csodás jel volt.  Felhő lebegett a sátra fölött, a szombati gyertyák égve maradtak a következő szombatig és az általa dagasztott és sütött chálá- kenyér friss és meleg maradt egész héten.

A három csodás jel, három dimenzió: A felhő a sátor felett a tér dimenziója. A sábeszi gyertyák, melyek égve maradtak az „én”, a lélek dimenziója A chálá, ami friss és meleg maradt az idő dimenziója. A nő tehát képes megjavítani az ember kapcsolatát a térrel, idővel és az személyes énnel, gyógyulást, javítást hozva a világra. Erre a tökéletesítésre csak a nők képesek! A nő ez által magasabb szellemi szinten van, mint a férfi. (Bérésit rábá 60/15.)

„ Mikor a nőről van szó, Isten hatalma kedvességgé finomul. Ádámról, az első emberről úgy szól az Írás, hogy Isten „megteremtette”, (Vajicer) Évát ellenben „felépítette” (Vajiven), tehát formálta, gyöngéden alakította mennyei bölcsességgel. Ádámot „megfogta” (vajikach) és úgy helyezte el az édenkertben. Éváról ellenben az van írva, hogy odavitte (Vajvieeho) a férfihez. Odavitte, odakísérte, bátorította. Az első kedveskedés a nő iránt a világon, magától I-tentől származott”

Rabbi Simon ben Menásszát kérdezte: De mi van, ha a borda arcot jelent? A két arc, a női és férfi arc (értsd: személyiség) közül vajon melyik a meghatározó, melyik irányítja lépteinket?

„A férfinak nem szabad a nő mögött haladnia, mert megzavarják gondolatait, mivel a nő erotikus jellegét természeténél fogva viseli magán.”

Mánoah, Sámson apjának, járatlanságára és tanulatlanságára célzás van az Írásban: „És felkelt Mánóách és ment felesége után.” (Bir.13/11.) De vajon Elisa próféta nem ment Sunémi asszonyhoz?  (II. Kir. 4/11.) A „ment oda” azt is jelenti követni, amit úgy kell érteni: ment megfogadni tanácsát.

Lényegi szempont: az emberek közötti kapcsolatban adott az egyenlőség, a nő felsőbbrendűsége ugyanakkor releváns. A nő tud tanácsot adni és irányítani. Csak a nő rendelkezik Isten teremtő képességével, csak nő tud életet adni. A férfi rendelkezik az – állítólag csak rá jellemző- racionalitás képességgel. A nő viszont rendelkezik a megérzés, biztos előrelátás képességével, ami nélkül nincsen racionalitás.

I-ten csak Ádámot űzte ki a paradicsomból. Sehol se olvassuk, hogy Évát is kiűzte volna az Éden kertjéből! Rabbi Simon bar Jochaj így magyarázta: Évát nem kellett kiűzni. Éva önként követte Ádámot a száműzetésbe. És ez Éva örök dicsősége. Mert Éva magával vitte az Éden kertjét, és ahova követte a férjét, ahol sátrat ütött a hitvesével, ott a „Paradicsom kertje” volt.”