Ha létezik igazi hungarikum, (a piros paprika és a szatmári szilvapálinka mellett) az bizony az operett, mint zenei műfaj. Hidegen senkit nem hagy ez a zene: sokak kedvence, míg legalább ennyien nem kedvelik. Ha hivatalos definíciót kell megadni, akkor az operett énekes-hangszeres könnyed színpadi mű, illetve komolyzenei műfaj, sok humorral kevert (jellemzően szerelmi) történettel. Az operett témája vidám, tele komikus vagy gúnyos elemekkel. A cselekmény fonala éneklés nélküli jelenetekben bontakozik ki, amelyekhez zenés részek kapcsolódnak.
Népszerűsége ma is töretlen, gyorsan készítettem egy összehasonlítást a Youtube megtekintések alapján: a Csárdáskirálynőből a Hajmási Péter, Hajmási Pál betétdal Németh Marika, Latabár Kálmán, Latabár Árpád és Rátonyi Róbert előadásában 600.000 megtekintésnél tart, míg ugyancsak a Csárdáskirálynőből a Húzzad csak kivilágos virradatig dal egy 2000-es évekbeli felvételen Oszvald Marika, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Mészáros Árpád Zsolt, és a műfaj koronázatlan királynője, Lehoczky Zsuzsa előadásában 2,6 millió megtekintésnél jár. Nem olyan rossz, ha összevetjük az Omega Gyöngyhajú Lányával, mely 15 milliós megtekintést regisztrált, míg mind az operett, mind a magyar rock klasszikusa messze lemarad Majka papa Belehalok számának 75 milliós megtekintésével. Ebből messzemenő következtetéseket természetesen nem lehet levonni, inkább csak azt, hogy kirajzolódik egy korfa, miszerint az idősebb generációk kevésbé a Youtube-n, mint inkább hagyományos formátumokon (rádió, televízió, CD) hallgatnak zenét.
Mai hősünk, a műfaj egyik megteremtője, Kálmán Imre a napokban (1882. október 24.) született 140 évvel ezelőtt a Balaton déli partjának fővárosában, Siófokon. Kálmán Imre születésének napja mai napig vita tárgyát képezi, hiszen 1882. október 24-én éjfélkor született a budapesti zsidó születésű Koppstein Károly (1850–1921) és a horvátországi, varasdi születésű Singer Paula (1853–1933) fiaként. A vita onnan származik, hogy az egyik nagybácsi, aki éppen a Koppstein családnál vendégeskedett, megállapította, hogy a baba éjfél után, azaz október 25-én jött világra, az apa szerint viszont egy perccel éjfél előtt.
A négyéves Imre imádta a színházat és amikor éppen nem ott tartózkodott, akkor a család zeneszobájában ült és nővérét, Vilmát hallgatta zongorán gyakorolni. Nagy hatással volt Imrére a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara koncertmestere, Liedl Ferenc professzor látogatása: a négyéves gyermeket lenyűgözte az öregúr tehetsége, és szívesen hallgatta őt hegedülni. Elemi iskolai tanulmányait a siófoki izraelita népiskolában végezte. A siófoki zsidó iskola nagyon jó hírnévnek örvendett, keresztény szülők is szívesen járatták oda gyermekeiket. Nemcsak a városszerte elismert kiváló pedagógus, Rónai Adolf miatt, hanem azért is, mert itt német nyelvet is tanítottak.
A zene annyira elbűvölte, hogy már szinte csak annak élt, emiatt osztálytársai Fúgának csúfolták. Erre a csúfnévre azonban büszke volt. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten, a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Bár két iskolában is tanulmányokat folytatott – gimnáziumban és zeneiskolában –, amint egy órácska szabad ideje támadt, azonnal a zongorához ült, Schumann és Chopin szerzeményeit tanulta.
Sikeres érettségije után, illetve a zeneiskolai tanulmányok végeztével a szülők óhajának megfelelően beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Jogi Karára, ahol nyolc szemesztert végigjárt, az összes vizsgát letette, azonban nem doktorált. Közben teljes óraszámmal tanult a Zeneakadémián is.
Amiért jogot tanult, kapott a családtól zsebpénzt, de a zeneakadémiai oktatást saját erejéből kellett finanszíroznia. Mivel reumája miatt zongorázni nem tudott, újságírásra adta a fejét: a Pesti Napló számára írt recenziókat hangversenyekről, előadásokról. Mivel azonban sem családja, sem zeneakadémiai tanárai nem helyeselték gyakornokoskodását az újságnál, megvált a laptól, és tanulmányainak befejezésére összpontosított. Jogi tanulmányai befejezése után elszegődött bojtárnak egy ügyvédi irodába. Periratok helyett azonban saját kompozícióival foglalkozott, első szimfóniáját írta.
Az első világháború idején egyszerre két művön is dolgozott: a Zsuzsi kisasszony és az Éljen a szerelem (melyet aztán Csárdáskirálynő címen mutattak be) darabokon. Az előbbi ősbemutatója Budapesten volt a Vígszínházban, 1915. február 23-án. A darab langyos sikert aratott, azonban Miss Springtime címmel hamarosan megnyerte az amerikai közönség szívét.
A Marica grófnőt 1924. február 28-án mutatták be a Theater an der Wienben. A darab hatalmas siker volt, a közönséget a Komm mit nach Varasdin (magyar fordításban Szép város Kolozsvár) kettőse bűvölte el leginkább, amelyet a premier utáni napon már az osztrák főváros utcáin is hallani lehetett. Kálmán tovább folytatta a komponálást. 1926. március 26-án a Theater an der Wienben bemutatták A cirkuszhercegnőt. Majd 1927-ben egy New York-i színigazgató felkérésére megírta a Golden Dawn című operettjét, amelyet 1927 októberében mutattak be Washingtonban.
Kálmán Imre 1928-ban ismerkedett meg a permi születésű, 24 éves orosz táncos- és színésznővel, Marie Mendelsohnnal (1907–1999), akivel a 25 év korkülönbség ellenére egy évvel később össze is házasodott Bécsben. Mendelsohn egész életén át úgy tett, mintha egy elszegényedett orosz nemesasszony, bizonyos Vera Makinskaya lenne. Haláláig eltitkolta valódi kilétét, állítólag még a valós születési dátumát sem árulta el a nagyvilágnak. A házasságból Kálmánnak három gyermeke született: 1930-ban Károly Imre Fedor, 1931-ben Elisabeth Vera és 1936-ban Yvonne Sylvia Marica. Bár Mária (néhol Marietta) egy másik férfi miatt nem sokkal a gyerekek születése után elhagyta az idősödő Kálmánt, a zeneszerző kapcsolatuk kudarca ellenére később mégis visszafogadta a nőt.
Az utolsó magyar Kálmán-premier 1937-ben volt a Városi Színházban. A Josephine császárné címszerepét az európai operaházak csillaga, Németh Mária énekelte. Ezenközben Európa arculata, és ennek megfelelően a közönség hangulata is napról napra változott. Így például Bécsben is csökkent az érdeklődés az operett iránt. Puskaporos volt a levegő, amikor 1938-ban az osztrák határon német katonák zúdultak át. Az Anschluss után Ausztriában is megkezdődtek a zsidóüldözések, Kálmán tovább nem maradhatott az országban. Először Zürichbe, majd Párizsba, legvégül pedig az Egyesült Államokba utazott.
1940-ben a Genovából induló hajó, a Conte di Savoia fedélzetén érkezett meg a Kálmán-család New Yorkba, majd Grace Moore színésznő unszolására Hollywoodba utaztak. Ott Louis B. Mayer, az MGM stúdió főnöke fogadta őket, aki korábban már megszerezte a Marica grófnő megfilmesítésének jogait. Eleinte szállodában laktak, majd egy családi házat béreltek. Hollywoodi tartózkodása idején Kálmán sok német menekülttel találkozott, mint például Billy Wilder rendezővel, Habsburg Ottóval és Franz Werfel íróval. A zeneszerzőt lekötötték a Marica grófnő megfilmesítésének előkészületei, ami azért is fontos volt, mivel operettzene komponálásáról abban az időben szó sem lehetett. Éppen tetőzött a nacionalista hullám, az amerikaiak háborús filmeket, hőstetteket akartak látni, derűs témák iránt nem volt kereslet. Mivel Kálmán úgy érezte, Hollywoodban nem terem számára babér, úgy döntött, átköltözik New Yorkba. A Central Park nyugati oldalán bérelt lakást, egy bérház 11. emeletén. Felesége nagyszabású estélyeket adott, amelyekre a város hírességei ellátogattak, azonban a pénztelenség miatt hamarosan arra kényszerült, hogy elszegődjön manökennek egy szőrmeüzletbe.
Kálmán Imre 1942-ben elvált feleségétől, azonban egy év múlva ismét összeköltöztek. Házassági válsága megoldódása után Kálmán ismét belevetette magát a munkába. A Rudolf herceg és Maria von Vetsera tragikus történetéről szóló Marinka szövegkönyvét Farkas Károly és George Marion írták. A darabot 1945. július 18-án mutatták be a New York-i Winter Gardenben, hatalmas sikerrel. Egy hónappal a bemutató után egy újságcikkből értesült arról, hogy húgai, Ilonka és Milike, Győr közelében meghaltak, a holokauszt áldozatai lettek.
1949-ben egészsége egy heves szívroham miatt megtört. Néhány hónap pihenés után úgy döntött, hogy visszatér Európába. Június 5-én hajóra szállt. Kálmánék első állomása Baden-Baden volt, majd Karl Renner államfő meghívására visszatért Bécsbe, majd Stockholmba utazott, ahol átvette az Észak Csillaga kitüntetést V. Gusztáv svéd királytól. Zürichben szeretett volna megtelepedni, felesége unszolására azonban Párizsba költöztek, ahol megkapta a francia Becsületrend tiszti keresztjét.
Még az év végén visszatért Amerikába, ahol fia, Charly még nem fejezte be tanulmányait. December 20-án szélütést kapott, aminek következtében fél arca lebénult. Az orvosok magas vérnyomást állapítottak meg. Alighogy felépült, 1950 márciusában Párizsba utazott lányának esküvőjére. Rövid időre Baden-Badenbe is ellátogatott. Idejét komponálással töltötte, a társasági élettől teljesen visszavonult. A halál 1953. október 30-án, álmában érte. Ausztria állami pompával temette el, ahova kívánta: a bécsi központi temetőbe, Beethoven, Brahms és Mozart szomszédságába. Utolsó művét, az Arizona Ladyt fia fejezte be; 1954. január 1-jén mutatták be a berni Stadttheaterben.
Siófoki szülőházában múzeumot rendeztek be hátrahagyott tárgyaiból.
