Verseket és novellákat író rabbi, aki műfordításai által hozta közelebb hozzánk az andalúziai héber költészetet. 1940. november 14-én (hesván 13.) hunyt el dr. Kiss Arnold rabbi. Rá emlékezünk.
Klein Adolf néven született Ungváron 1869-ben. Édesapja, Klein Mór, aki szintén rabbi volt, elsőként fordította le magyarra Maimonidesz fő művét, a Tévelygők útmutatóját.
Kiss Arnold tanulmányait Nagyberecsken, majd a pesti Rabbiképzőben végezte. Ezzel egyidőben párhuzamosan tanult a pesti egyetem bölcsészkarán is, ahol 1893-ban szerezte meg a doktori címet. 1894-ben avatták rabbivá, és még ebben az évben megválasztották a zsolnai hitközség rabbijának. 1896-tól veszprémi rabbiként tevékenykedett, majd 1901-ben kapta meg kinevezését a Frankel Leó utcai zsinagógába, ahol a budai főrabbi tisztet haláláig betöltötte.
Tanárként és irodalomtörténészként is jelentős munkát folytatott, fő kutatási területe a héber irodalom volt, amit a Rabbiképzőben is tanított. A spanyol zsidó korszak költőinek versfordításai mellett talmudi és jiddis legendákat is feldolgozott. Irodalomtörténészként bemutatta a magyar zsidó irodalom nagyságait, többek között Kiss Józsefet. Legfontosabb művei közé tartozik a középkor nagy költő-hadvezéréről, Samuel Hanagidról 1893-ban megjelent kis monográfiája, valamint általa ismerhetjük meg a kor másik költőóriását, Slomo ibn Gabirolt is.
Vallási munkái közül a legfontosabb a Mirjam címet viselő nők részére készült imádságos könyve (1889), és a lányoknak készített Noémi (1909). Mint ahogyan abban az időszakban szokás volt, Kiss Arnold is kiadta beszédeinek gyűjteményét, és megjelentek Kossuth Lajos és Kölcsey Ferenc emlékére tartott beszédei is.
Számos költeményt, novellát, ünnepi beszédet publikált, melyeket a Múlt és Jövő, Magyar Zsidó Szemle, vagy a Pesti Napló jelentetett meg. Ezek közül ízelítőként álljon itt egy részlet a Vallomások című verséből, amit 1905-ben az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve tárt a nagyközönség elé. Költeményében szüleihez fűződő mély érzéseit önti rímekbe. A tisztelet, a hűség, a szeretet árad szavaiból, mint ahogy egész lényét élete végéig ez járta át.
Kiss Arnold: Vallomások
(részlet)
Két képet nézek méla merengéssel,
Fölém hajolnak, s a szivembe látnak,
Szobám falán két arczkép lóg fölöttem.
Értem aggódnak, mindig reám várnak.
Ha hazatérek gondból, küzdelemből,
És szempillámon titkolt könny rezeg:
Végigsimítnak áldó pillantással:
Oh édes, édes balzsamos szemek!
Az egyik arczkép szelid nőt ábrázol,
Átfonva haja ezüst zuzmarával,
Korán hullott a dér áldott szivére,
Az ősz borult rá bús fellegbabával.
A tűnt napok sok boldogsága ott ég
Bűbájos szeme varázsos tűzében,
Tündérmeséknek rejtelmes világa
Borongva villan csudás nézésében.
A másik kép egy komoly férfi arcza,
Egy férfié, ki eszmékért csatázott,
Ki papköntösben hirdette a szépet,
Hevült, didergett, rajongott és fázott.
És bárha ő is megtanult csalódni,
És álmaival egyedül bolyongott:
Hitének tüze tövisek közt égett,
És elhamvasztott szúró tüskét, gondot.
(…)
Elnézem kedves arczaitok mását,
A két szemem égő harmatban úgy forr:
A sorsom útja oly hasonló ahhoz,
A melyet ti is bejártatok egykor.
Az ifjúságom, küzdőkorom egy sor
A tiétekkel, — álmodom sokat,
S az alkonyidő úgy esik rám halkan:
Mint tifölétek szállt az alkonyat.
S én áldalak, ti sorsom útjelzői!
A bánatért, s az örömömért egy kép,
Mert mit is ér a gyorsan tünő élet,
Ha nincsen benne dal és hit és árnyék?!
Tudom, ha ti is újra kezdhetnétek,
A múltak útján járnátok ti újra, —
Kezet a kézben csak úgy álmodnátok,
Mint fiatok most, elétek borulva.
Felhasznált forrás:
Komlós Aladár: Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holokausztig 1-2., Múlt és Jövő, Budapest, 2001.
