Ahelyett, hogy a szellemi és fizikai áldást megosztotta volna Jákob és Ézsau között, Rebeka úgy látta, hogy Jákobnak mindkettőt meg kell kapnia.

A Parasat Toldot bemutatja Jákob pátriárkánkat, valamint testvérét, Ézsaut, és már az elején felhívja a figyelmünket a kettejük közötti közelgő konfliktusra. A Tóra az anyjuk méhében zajló “harcukról” mesél, és fiatal felnőttként egészen másként írja le őket.

Ézsau “vadász, a mező embere”, míg Jákob (איש תם) “Is tam” (egyszerű/teljes férfi), aki sátorban ül. Ezek a szövegbeli leírások – mutat rá Rási és Ibn Ezra – arra utalnak, hogy Ézsau “szélhámos”, olyan ember, akiben nem lehet megbízni, míg Jákob “egyszerű” vagy “naiv” pásztor, aki a Tóra tanulmányozásával tölti napjait.

Ki az áldozat?

Mégis, úgy tűnik, hogy a (ראשונים) „rishonim” (középkori bölcsek) megjegyzései, amelyek tükrözik a (חז”ל) Chazal[1] (rabbinikus bölcsek) megjegyzéseit, ellentmondanak az elbeszélés egyszerű megértésének.

Gondoljuk végig, ahogy a részlet eseményei kibontakoznak, ki a szélhámos és ki az áldozat. Már a születésükkor Jákob megragadta Ézsau sarkát, és megpróbálta magát előbb kipréselni az anyaméhből.

Később, fiatal felnőttként Ézsau éhesen és kimerülten tér vissza egy napi vadászatról, és ételt kér a öccsétől. Jákob követeli Ézsau elsőszülöttségi jogát egy kis ételért cserébe. Azután, amikor Rebeka azt javasolja, hogy Jákob öltözzön Ézsaunak, hogy “ellopja” Izsák bracháját (áldását), Jákob tiltakozik – nem a csalás miatt, hanem azért, mert fél, hogy lebukik, és ennek következtében apja megátkozza.

Mindazonáltal, Jákob cselvetésére és Ézsau áldozattá válására utaló jelek ellenére Chazal találnak jeleket Ézsau gonoszságára. Rámutatnak arra, hogy hajlandó volt eladni a (בכור)-át „bechor”-át (elsőszülöttségi jogot), valamint a nem megfelelő feleségek, akiket elvett, és akik felbosszantották anyját, Rebekát. Így Chazal meglátásainak fényében még elképesztőbbnek tűnik, hogy Izsák látszólag nem vett tudomást Ézsau gonoszságáról és Jákob jóságáról, olyannyira, hogy az áldását Ézsaura akarta ruházni.

Az áldások megértése

Hogyan kell megértenünk Jákob korai cselekedeteit, Izsák tervét, hogy megáldja Ézsaut, Jákob bracha-lopását és az ezt követő konfrontációkat, amelyekkel szembesült – mindezt úgy, hogy üzenetet hagyjon nekünk, gyermekeinek?

Ahogy a Neciv (Naftali Cvi Jehuda Berlin rabbi, 19. századi kommentátor) megjegyezte, Izsák azt tervezte, hogy megáldja Ézsaut a birchat háárec-cel (a föld áldásával) – fizikai teljességgel és a fizikai világ feletti uralommal. Jákob számára pedig tartogatta – mielőtt Lábán házába menekült-, a birchat Ávrahám-ot (Ábrahám áldása) – azt az áldást, amelyet Ábrahám kapott és amely biztosítja, hogy leszármazottjai I-ten választott népe legyenek.

Izsáknak nem volt oka azt gondolni, hogy valamelyik fiát elutasítják; úgy gondolta, hogy mindketten társakként fogják vezetni ezt a kiválasztott népet, Ézsau mint hadvezér, aki a fizikai világot uralja, Jákob pedig mint főpap, aki a szellemi örökséget viszi tovább.

 

Erő kombinálása

Rebeka azonban, a két testvér édesanyja, és ami fontos, Lábán húgaként nevelkedett (amint azt a tórai rész második verse is hangsúlyozza), tudta, hogy egy ilyen társulás lehetetlen. Megértette, hogy Jákobnak mindkét áldásra szüksége van – a szellemi erő és a fizikai világ feletti uralom ötvözésére -, hogy a zsidó nemzet atyja lehessen.

Ennek megfelelően a fizikai áldás “ellopását” olyan kontextusban rendezte meg, amelyben Jákobot beavatják a sorsába – hogy olyan ember legyen, akinek (קול יעקב) „kol Jákov” (Jákob hangja) mellett (ידי עשו) „jedé Észav” (Ézsau keze) is van.

Ezért azt akarta, hogy Jákob az ő bátyjánál, Lábánnál, a mesteri szélhámosnál töltsön egy kis tanulóidőt, hogy tudja, hogyan kell ezeket a tulajdonságokat ötvözni. A fizikai világ feletti uralmat akkor érte el, mutat rá a Kli Jakar (17. századi kommentátor) (1M31/1), amikor felülmúlja Lábán azon képességét, hogy ellenfeleit rászedje.

 

E “nevelés” után a teljes mértékben éretté vált Jákobnak I-ten megparancsolja, hogy térjen vissza Kánaánba, ahol aztán birkózik Ézsau angyalával, és új nevet kap: Jiszráél. Ez az új név a befejezett fejlődését mutatja, egy olyan név, amelyen mi, az ő leszármazottjai is nevet kapunk: (בני ישראל) B’né Jiszráél (Izrael gyermekei).

Minden olvasónknak békés, szép Szombatot!

[1] Chazal vagy Hazal (héberül: חז״ל), a héber “Ḥachmenu Zichronam Liv’racha” (חכמינו זכרונם לברכה, “Bölcseink, áldott legyen az emlékük”) rövidítése, a Misna, a Tosefta és a Talmud korszakának összes zsidó bölcsére utal