Izsák feleségül veszi Rebekát. Húsz évig nem született gyermekük. Imádkoznak Istenhez, imáik meghallgatásra találnak, és Rebeka megfogan.

Terhessége nehéz az anya számára, mert: „a gyermekek tusakodtak a méhében”. (I.M. 25/22.)  Rebeka Istentől tudja meg, hogy „két nemzet van a te méhedben”, és hogy a fiatalabb uralkodni fog majd az idősebb felett. (I.M.  25/19–23.) A Talmud szerint az anyaméhben egy angyal megtanítja a születendő gyermeket az egész Tórára. Jákob kitörési vágya az anyaméhből eszerint indokolatlan. Hol találhatott jobb tanítót, felkészültebb mestert az oktató angyalnál, a biztonságot jelentő anyaméhen kívül?

Rabbi Simon Szofer egri rabbi (1850-1944) tanítása: „A rossz társ akár a kiváló mester tanításának áldó hatását is semlegesíti, ezért akart Jákob mielőbb megszabadulni “társától”, Ézsautól”.

“Válassz magadnak mestert és szerezz magadnak barátot, társat!” (Misné Ávot 1/6) Eszerint a jó barát, jó társ akár a kiváló mester értékét is felülmúlja.

Rabbi Jehezkél a kuzmiri rabbi szerint érthető, hogy Jákob nem tudott világra jönni, hiszen Ézsau gyűlölete elzárta előle az utat. Ézsau Jákob iránti gyűlölete erősebb volt, mint akár a bálványok iránti rajongása. Nem akart megszületni, hogy megakadályozza a testvérét, hogy világra jöjjön. És itt az emberben levő rossz természet kérdése. Olvassuk:

„….nagy az ember gonoszsága a földön, szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság” (I.M. 6/5)

A gonosz arról ismerszik meg, hogy még  bűnös szenvedélyeiről is képes lemondani, hogy másoknak árthasson. Ez az önfeladás egyik speciális módja, ami kizárja a megtérés, a jobbá válás lehetőségét. Ebből viszont az is következik, hogy mindig van remény a megtérésre, a jobbá válásra, amíg nem engedjük át magunkat a rosszindulatnak.

Rabbi Józsua rákiáltott egy zsidó besúgóra (moszer), aki a római kormánynak árulta be a zsidó bujdosókat:

– Semmirekellő! Meddig még? Meddig szállítod még a hóhéroknak a mi I-tenünk népét?

– Ó, Mester, – sóhajtotta- én csak tövist irtok. Kigyomlálom a tövist. Kihúzom a tövist az Úr szőlőjéből!

De rabbi Józsua hangja újból megdördült:

– Tövist irtasz?- kiáltotta- Te? Hát tied ez a szőlőskert? Hát van neked jogod ott irtani és gyomlálni? Ott fenn lakik fölöttünk a szőlőkert gazdája. Övé a szőlő és övé a tövis. Csak Ő, – értsd meg gaz áruló, – csak Ő irthat! Csak Ő irthat! Csak Ő gyomlálhat! Csak Ő tisztíthat! Csak Ő, senki más! Várj csak bűnös lélek, mert:„ …kik jogtalanságot cselekszenek, mint a fű csakhamar lekaszáltatnak, és mint a zöld pázsit gyorsan elhervadnak!” ( 37. Zsolt. 1-2.)

Ugyan ki dönthet le földre engem? -mondta a besúgó nagyképűen!

Mire rabbi Józsua: „Ha magasra, mint a sas, ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan döntelek le, úgymond az Örökkévaló!” ( Obadja /4.)

A besúgó nevetve fordított hátat a Mesternek. Rabbi Józsua dühösen nézett utána, mire az ember megbotlott egy kőben, elesett és szörnyethalt. Rabbi Józsua mondta erre szomorúan: -Lám! Isten akarata nélkül még kisujja sem görbül meg az embernek. (Talmud Chullin 7b.)