Sport vagy komplex önvédelmi program? Kiss Zsolt december 11-én tart Targated Krav Maga szemináriumot Kecskeméten és ennek apropójának kérdeztük a harcművészt erről a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő önvédelmi rendszerről.
Honnan jött az ötlet, hogy megalapítsd a Targeted Krav Magát?
2016-2017 környékén felmentésemet kértem mesteremtől, ahol 2003 óta tanultam. Utána döntöttem úgy, hogy az Izraelben és más területeken megszerzett tudást Magyarországon is szeretném minél többeknek átadni egy olyan stílusban, amit magam fejlesztettem és folyamatosan fejlesztek.
Miért kezdted ezt csinálni?
1995-től dolgozom biztonsági szakmában, különböző helyeken, különböző pozíciókban képviseltem a biztonságot. Előtte is próbáltam különböző küzdősportokat, de egyik sem volt az, ami összegezte volna számomra azt a tudást, felfogást, amit a Krav Maga tud adni.
Mi az a tudás, amit ez a sportág adhat?
Fontos megjegyeznem, nem sport, hanem egy összetett gyakorlati alapokon nyugvó önvédelmi rendszer. A legfontosabb az elkerülés, hogy könnyen és gyorsan felismerjük azokat a helyzeteket, amiket el kell kerülnünk. Mindehhez egy olyan fizikai és mentális felkészültséget is fontos biztosítani, elsajátítani, amivel jó eséllyel ki tud szabadulni az egyén egy szorult helyzetből. A lényeg, ne legyél áldozat!
Tehát a Targeted Krav Magában ugyanolyan fontos a mentális felkészültség, mint a fizikai? Talán fontosabb is?
Jelentős része erről szól, igen. Szituációkat szimulálunk, és elmondjuk az embereknek, mikor, mit csináljanak. Ez minden edzés része; hiszen egyfajta automatizmussá kell válnia ennek ahhoz, hogy megfelelő védelmet adjon. Mikor védekezünk? Mikor támadunk? Milyen pozícióból? Egy vagy több támadóval szemben! Jobb megoldás átadni néha az értékeinket, mint felvenni a kesztyűt! Az emberi élet megóvása a legfontosabb! Fontos a helyzetfelismerés, térlátás, ne szűküljünk be, több támadó is lehet – ennek a fejlesztése életet menthet; például rengeteg olyan lehetőség, tárgy lehet egy utcán, amivel védekezhetünk egy támadás ellen. Igen, sokaknak megdöbbentő, de az eszközhasználat fontos.
Most, ha itt beszélgetés közben meg akarnálak támadni, mit használnál?
Az asztalon van papír, toll és egy pohár víz, mindhárom alkalmas lenne arra, hogy használjam. Persze ehhez kell valamilyen szintű képzettségi szint, hogy megvédjem magam. Kiemelném, hogy a legálisan hozzáférhető, önvédelmi eszközökről is szót ejtünk, hiszen hiába van az embernél például egy gázspray, ha rosszul használja, lehet, hogy saját magában okoz kárt és nem a támadóban. Ugyanez igaz lehet a fegyvertartási engedéllyel rendelkező emberekre is. Hiába van engedélye, fontos elmélyíteni, készségszintre gyakorolni használatát.
Akkor jó leszek! Ahogy elmondod nagyon férfias sportnak tűnik a Krav Maga, miközben rengeteg nő és gyerek is űzi világszerte.
Kifejezetten ajánlott számukra is, hasznos mentális és fizikai tudást tud adni számukra is. Bármilyen meglepő, vannak olyan technikák, helyzetek, amikkel egy 50 kilós hölgy vagy kissrác is meg tudja védeni magát egy 100 kilós grizzly medve méretű férfival szemben. Többek között ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokat is bemutatok december 11-én, a Kecskeméten megrendezett Targeted Krav Maga kurzuson.
Hogyan osztja fel a Targeted Krav Maga a szituációk élességét?
Általában három távolság van a Targeted Krav Maga felfogása szerint, de ez változhat. A citromsárga szerint: körülbelül tíz és öt méterre vagyunk egymástól a potenciális veszélyforrástól. Itt maximum verbális inzultusba keveredünk, kivéve ha a másik valamilyen fegyverrel rendelkezik, ez pedig bizony előfordulhat. A narancssárga rész már sokkal közelibb, itt már pár lépésnyire vannak a felek és a támadás bármikor bekövetkezhet, testi épséget, akár életet veszélyeztető szituáció alakulhat ki. De itt még szintén jelentős az esélye a békés végkifejletnek.
Fontos, hogy erre törekedjünk?
Azt próbálom a tanítványokba sulykolni, hogy próbáld elfelejteni az egódat !
Mi a harmadik vonal?
Már nincs gondolkodás. Felszólítottam, megkértem rá, hogy fejezze be, amit csinál, de nem teszi. Belépett a terembe, testközelben van, bármi történhet. Ez már az a szint, amikor igazából az életemért küzdök. Erre az esetre készít fel a Krav Maga! Az utcán nem tudjuk, hogy mikor fog eljönni a küzdelem ideje. Az embereket erre kell felkészíteni, hogy folyamatosan figyelje a támadó egész testét, kezének mozgását, azt, hova nyúl, mit csinál. Nem tudjuk mikor fog támadni, fontos a helyzet felismerés, nem szabad lefagyni. Vannak olyan szituációk, amikor mérlegelek és nekem kell megtennem az első lépést.
Szégyen a futás?
Nem, abszolút hasznos tud lenni, ha gyorsan fel tudod mérni a lehetőségeidet. Lehet kint van valaki, aki tud segíteni, vagy van egy eszköz, amivel védekezni tudsz. Kiabálni sem ciki, a figyelemfelkeltés egyik eszköze. Merjünk segítséget kérni! A lényeg a tudatosságon és a gyors helyzetfelismerésen van.
Mi a helyzet a fizikai állóképességgel?
Nagyon fontos, folyamatosan fejlesztjük az állóképeséget . Olyan pontokat támadunk sok esetben, amihez minimális erőnlét is elegendő és nincsenek megengedve a versenysportokban. Értem ezalatt a szem, ágyék, fej, orr, akár a gége támadását is, ha indokolt. Igen, valós helyzet, hogy egy hölgynek azt tanítom, rúgja nyugodtan ágyékon a támadóját, amennyiben nincs más lehetőség. Fizikai erő nélkül nem lehet tudást adni, mert hiába mondom el valakinek, mit kell csinálnia, ha nem tudja időben és kellő erővel végrehajtani a feladatot. Készség szintjére kell kigyakorolni a technikákat, de ehhez kell a fizikum, amit folyamatosan építünk.
Fiúk, lányok, gyerekek? Kik azok, akik most tapasztalatod szerint leginkább érdeklődnek?
Jelenleg a középkorosztály, akiket leginkább érdekel a Krav Maga, de nem egyszer volt már arra is példa, hogy gyermekek jöttek. Targeted Krav Magát 12 év alatt még nem oktatunk, ellenben, ha ennyi idősen valaki bejön edzésre, megnézzük a fizikai és mentális érettségét és ha alkalmas, akkor már jöhet is az edzésekre. Férfiak és nők vegyesen jönnek, ami kifejezetten izgalmas és dicséretes.