A tórai rész azzal kezdődik, hogy József megfejtette a fáraó álmait, majd ezt követően hatalomra került Egyiptomban. A fáraó és József közötti párbeszédet alaposan elemezve alapvető különbségeket fedezhetünk fel szemléletükben.

A fáraó bálványimádó volt, és ő is, mint minden egyiptomi, a Nílus folyót, a létfenntartásuk legfontosabb forrását imádta. Álma leírásában a fáraó azt mondja, hogy “a folyó fölött állt“.[1] E vers egyszerű értelmezése szerint a Nílushoz viszonyítva a fáraó fizikai helyzetét közvetíti. De az istenéhez való viszonyáról is tanít bennünket – a vers hangsúlyozza, hogy a Nílus fölött állt, felsőbbrendűségi helyzetben. Ez nem tűnik tiszteletteljes módszernek az ő istenéhez való viszonyulásra. Ez azt jelképezi, hogy a fáraó nem a Nílus javát szolgálta, hanem a saját hasznát. Szüksége volt a Nílusra, ezért imádattal kedveskedett neki, de végső soron a Nílus szolgálta őt, nem pedig fordítva.

Az egyiptomiak istenükhöz való hozzáállását még élesebben mutatja a Mózes korában élt fáraó viselkedése. Ő kora reggel szokott kimenni a folyóhoz, hogy benne végezze el a testi szükségleteit,[2] ami aligha nevezhető nagy tiszteletadásnak az ember istene iránt! A Talmud még tovább megy, és azt mondja,  azt hitte, hogy valójában ő teremtette a Nílust.[3] Ezek a források arra utalnak, hogy az egyiptomiak isteneinek “szolgálata” abból a vágyból fakadt, hogy megkapják tőlük, amire szükségük van – a Nílus végső soron azért volt, hogy őket szolgálja.

A fáraó hozzáállása szöges ellentétben áll Józsefével. József óriási alárendeltséget tanúsít I-ten iránt, amikor a fáraó kérésére válaszolva megmagyarázza az álmokat. Első szavai a fáraóhoz: “Ez nem az én hatásköröm, I-ten az, aki majd válaszol a fáraónak“.[4] József szavai meglehetősen hihetetlenek. Tizenkét évig volt bebörtönözve egy pokolfészekben, és végre kap egy óriási lehetőséget a szabadság elnyerésére. Ha meg tudja győzni a fáraót, akkor új életet kezdhet. Tudta, hogy a fáraó nem hisz a zsidó I-tenben, hanem magát tartja istennek, és arroganciája páratlan. Mit mondana az ember ilyen körülmények között?

József joggal gondolhatta volna, hogy nem most van itt az ideje, hogy mindent I-tennek tulajdonítson. Most annak lenne itt az ideje, hogy minél jobban eladja magát és a tehetségét. József azonban nem habozott, hogy minden tehetségét I-tennek tulajdonítsa. Ez az alázatosság figyelemre méltó megnyilvánulása, amely szöges ellentétben áll a fáraónak az istenével szembeni arroganciájával.

József Jákobtól örökölte az I-tennek való alárendeltséget. A Vájécé hetiszakaszban, amikor Jákobnak híres álma volt, a Tóra azt mondja nekünk, hogy “I-ten állt fölötte“.[5] A hangsúly itt azon van, hogy Jákob I-ten alatt állt, nem pedig fölötte. Ez azt jelképezi, hogy nem Jákob határozta meg I-ten szolgálatát, hanem I-ten. Saját vágyait semmissé tette, és csak I-ten akaratát akarta teljesíteni.

Ez a szemléletbeli ellentét a zsidó nép és a görög birodalom világnézetének összeütközésében is erősen megjelenik. Erről azért is aktuális szólni, mert általában a Mikéc szidrát a Hanuka szombatján olvassuk. A görögök sok istent imádtak, ám a görög ideológia középpontjában nem a bálványimádás állt. Ők az emberiség tökéletességének koncepcióját hangsúlyozták, leginkább egy emberközpontú világegyetemben hittek, amelyben az istenek célja az volt, hogy az ember vágyait teljesítsék. Sok görög, köztük Arisztotelész is, azt a hitet hirdette, hogy a Föld a világegyetem középpontja, ami az emberiség felsőbbrendűségét tükrözi. Hangsúlyozták az emberi test szépségét és az emberi ész uralmát a bölcsesség minden más formájával szemben.

Ez a filozófia egyértelmű ellentétben állt a Tórával – a judaizmust az általuk dédelgetett hitük ellenpólusának tekintették, mert mindenekelőtt az ember I-tennek való alárendeltségét és tökéletlenségét hangsúlyozta. Ez a felismerés segít megérteni, hogy miért tiltották meg a zsidó népnek a körülmetélkedés betartását és a Tóra tanulását. A körülmetélés azt a hitet tükrözi, hogy az ember testi mivolta nem tökéletes. A görögök úgy vélték, hogy az ember teljes egésznek teremtetett, és nem lehet javítani rajta – a teste egy részének levágása az ő szemükben rendkívül elítélendő cselekedetnek számított. A Tóra tanulása azt jelenti, hogy az ember megpróbálja képezni az elméjét, hogy megértse, hogyan tekint I-ten a világra, és megtanulja, hogy ugyanígy tekintsen ő is a világra. A görögök ezzel szemben úgy vélték, hogy az embernek egyedül az esze a bölcsesség végső forrása, és hogy azt nem szabad alávetnie semmi másnak.

A hanukai csata két ideológia összecsapása volt – az egyik I-tent helyezte a középpontba, a másik pedig az embert. Kívánom, hogy mindannyian kövessük Jákob és József példáját abban, hogy I-tent helyezzük életünk középpontjába.

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot!

Jegyzetek: 

[1] Mikéc, 41/1.

[2] Vaéra, 7/15, Rásival.

[3] Moed Katan, 18a, Rásival.

[4] Mikéc, 41/16.

[5] Vajécé, 28/13.