Prof. dr. Róna Tamás: Szükségünk van erre a fényre és az apró csodákra

Kovács Szilárd
2022.12.23.

Több mint százan gyűltek össze december 18-án, kora este a Kecskeméten, a Nagykörösi út 5. szám alatt, a MAZSIHISZ Közép-magyarországi Területi Csoport Zsinagógájának nagytermében. Az ünnep fényeit a ZSIMA elnöke, Prof. dr. Róna Tamás főrabbi és dr. Feldmájer Péter, MAZSIHISZ Közép-magyarországi Területi Csoport elnöke gyújtották meg. Hívek tucatjai gyűltek össze, akik együtt várták a csodát, amit a Hanuka jelent számukra.

„A Hanuka története és annak ünneplése nem is lehetne aktuálisabb. Emlékszünk, a történet szerint az újjá avatott Szentélyben csak egy napra elegendő olaj maradt a hanukia lángjának meggyújtásához, ám az új olaj előállításához nyolc napra lett volna szükség. Ekkor csoda történt: a meglévő kevéske olaj nyolc napig égett. Manapság szükség van erre a fényre, a hitre és azokra a kis mindennapi csodákra, amiket talán észre sem veszünk, de itt vannak körülöttünk, az Örökkévaló pedig mutatja az utat, hogy mindezt megélhessük. Túl egy járványon, a szomszédunkban éppen háború dúl, miközben egy globális válság sújtja a világot…hiszem hogy szükségünk van erre a fényre és az apró csodákra” – osztotta meg a főrabbi ünnepi gondolatait az egybegyűltekkel.

A híveket azonban más meglepetések is várták: az összegyűltek egy hatalmas kivetítőn izgulhatták végig a foci VB döntőjét, majd a közös ima, éneklés és a hanukia meggyújtása után jöhettek az édes és meghökkentő meglepetések. A ZSIMA főszakácsa, több száz, sajátkészítésű fánkkal várta az ünneplőket, akiket mindeközben a Dumaszínház komikusa, Janklovics Péter szórakoztatott hol polgárpukassztó, hol elgondolkodtató poénjaival.

Tekintsék meg az eseményről készült galériánkat: