Leo király a világ trónján

2022.12.25.

Izraeli sikerek a palánkok alatt

Előző jelentkezésünkkor még csak épp véget értek a csoportküzdelmek az idei labdarúgó világbajnokságon, azóta pedig – 36 év után ismét – megkoronázták Argentínát és végre Lionel Messi is megszerezte az oly vágyott trófeát. Nem is akármilyen teljesítménnyel… A kosarasoknál folytatódtak az európai kupaküzdelmek, s inkább több, mint kevesebb izraeli sikerrel. A Maccabi Tel-Aviv például végre idegenben is nyert meccset, ráadásul már kettőt.

Lionel Messi a siratófalnál

Mint arról novemberben beszámoltunk, hosszas egyeztetés után az izraeli szurkolóknak is lehetőségük nyílt arra, hogy Katarban, a helyszínen nézzék a labdarágó világbajnokságot. Nos, az izraeli komikus, Guy Hochman (azaz Nice Guy) az iráni táborban készített egy rövid filmet:

De térjünk vissza a pályára, bár a hollandok és az argentinok egy rövid időre izgalmassá tették az Egyesült Államok, illetve az Ausztrália elleni meccsüket, azért gond nélkül léptek a nyolc közé. Az angoloknak és a franciáknak nem kellett idegeskedniük Lengyelországgal és Szenegállal szemben. Brazília bő fél óra alatt lelépte Dél-Koreát, a portugálok könnyedén lőttek hatot a svájciaknak, ekkor senki nem gondolta, hogy már a következő körben búcsúzik mindkét együttes. A dél-amerikaiak hiába játszottak fölényben, s támadták végig a meccset, majd szereztek vezetést a 2X15 túlórában a szünet előtt, a Japánt 11-esekkel búcsúztató horvátok egalizáltak és ismét a büntetők után örülhettek. Marokkó tizenegy emberrel bekkelt és ha a labda nem volt a közelben, játékosai akkor is csíptek, rúgtak, löktek – de megtehették, ahogy később is, mert a játékvezetők rendre engedték. A spanyolok nem találták sem a rést, sem az ellenszert, unalmasan passzolgattak, s csak elvétve jutottak lehetőséghez, az utolsó másodpercekben a kapufa is ellenük dolgozott, hogy aztán a büntetők után Marokkó ünnepelhessen. Az arabok – a portugál kapusnak köszönhetően – kaptak egy ajándékgólt és minden létező… eszközzel őrizték előnyüket. Sikerrel, s így első afrikai együttesként jutottak a négy közé. Ahova a címvédő franciák az angolok ellen nagy csatában kivívott sikerrel kerültek. Az argentinok meg 2-0 után a 101. percben kapták a hollandoktól a második gólt, s végül 11-es párbajt követően léptek tovább.

A korábban csak egyetlen öngólt kapó Marokkó ellen a gallok már a mérkőzés elején betaláltak, s úgy érezték, ettől kezdve inkább a döntőre tartalékolnak – szó se róla, akadt néhány meleg helyzet a kapujuk előtt. Végül tíz perccel a vége előtt eldöntötték a meccset.

A másik elődöntőben az argentinok 3-0-lal vágtak vissza a négy évvel korábbi, szintén 3-0-s vereségért a horvátoknak. Messi szerzett vezetést, majd a harmadik gól előtt alaposan megforgatta a vébé hátvéd felfedezettjét, Gvardiolt.

A bronzmeccsen a horvátok 2-1-re verték a főként a reklamálásokban jeleskedő Marokkót, így Modricék az oroszországi vébé ezüst után ismét éremmel távozhattak.

A döntőt sokan Messi és klubtársa, Mbappe csatájaként harangozták be, végül nekik lett igazuk, végül róluk szólt a találkozó. Pedig majd nyolcvan percig ennek nyoma sem volt… Lionel Messi az első játékrész közepén értékesített egy büntetőt – a tornán már a negyediket – ezzel elsőként szerzett gólt a kiesés szakasz összes mérkőzésén és a csoportban is. Bő tíz perccel később már kettővel álltak jobban a gauchók, a régi kedves csapattárs, Di Maria az első lett, aki olimpiai -, kontinentális bajnoki és világbajnoki döntőben is betalált.

A folytatásban sem változott semmi: az argentinok uralták a középpályát, a védelmük remekül szűrte meg a halovány francia kísérleteket és olykor még helyzetig is eljutottak. Úgy tűnt, nincs miért izgulniuk az értük szorítóknak, s Messi és csapata begyűjti az oly annyira vágyott világbajnoki címet. Ám tíz perccel a vége előtt, az addig kiemelkedően teljesítő Otamendi hibázott egy előrevágott labdánál és nem rúgta el, majd későn, már a büntetőterületen belül szabálytalankodott. Mbappe köszönte a lehetőséget és szépített, majd alig 1,5 perccel később egyenlített.

Mbappe kezében a gólkirályi cipővel, előtérben a világbajnoki trófea

A hosszabbítás második félidejének elején Messi újra vezetést szerzett, már csak három percet kellett volna kibírni, amikor egy szögletet követő francia lövés egy argentin könyököt talált el. Mbappe pedig újra belőtte a büntetőt. Ahogy nem sokkal később, a 11-es párbajban is, melyre válaszként Messi sem hibázott, ahogy társai sem tették meg, a gallok közül viszont ketten is. Így az argentinok harmadszor, de már végleg megnyerték a döntőt, s (harmadszor) a világbajnoki trófeát. A hétből öt mérkőzés és a torna legjobb játékosának is választott Messi pedig felért a csúcsra – aminek még számos egykori brazil klasszis is örült…

Argentína világbajnok

A Maccabi Tel-Aviv a férfi kosárlabdázók Euroligában nem kezdte jól a decembert, mert a Bayern vendégeként vereséggel indított, otthont legyőzte a Valenciát, majd a hónap közepén, a sorozat hatodik idegenbeli fellépésén nyert Milánóban is, aztán Bolognában szűken kikapott. Végül bár a szünetig hatpontos hátrányt szedett össze Berlinben, egy pazar utolsó negyeddel (22-7), simán verte az Albát.

A Bajnokok Ligájában az izraeli bajnok Hapoel Holon otthon 32 ponttal verte a Legiát, ám a belga Oostende vendégeként hosszabbításban kikapott. Ez sokba került, mert így lecsúszott a csoport első helyéről és ahhoz, hogy a felsőházba folytathassa túl kell esnie egy párharcon. A bosnyák Igokea pedig nem feltétlen félelmetes ellenfél…

A bajnoki ezüstérmes, Bnei Herzliya viszont hiába győzött Litvániában, s hiába vezetett még a záró tíz perc kezdete előtt a görög Peristeri ellen – hazai pályán kikapott és a csoport utolsó helyén végzett és kiesett, így mostantól megint az izraeli Szuperligára koncentrálhat.

A többszörös bajnok Hapoel Jerusalem mindhárom ellenfelét megverte, sorrendben Bakken Bears, Ludwigsburg, Darussafaka, s ezzel megnyerte a négyesét. Azt már tudjuk, hogy a felsőházban a Strasbourg biztos a csoportjában lesz.

Az Európa Kupában a Hapoel Tel-Aviv Hamburgban ugyan hosszabbításban bukott, ám azt követően nyert a Slask és a Promitheas ellen is. Jelenleg tíz csapat közül a negyedik helyen áll.

 

A férfiakhoz hasonlóan, a női kosarasoknál szintén négy együttes játszott az Euroligánál szerényebb erősségű kupacsatákban. Ám a hölgyek csak az Európa Kupában érdekeltek. A bajnokcsapat, az Elitzur Ramla előbb az addig hibátlan Pécset verte, majd a bolgár Beroe-t lépte, s zárt a csoport második helyén.

Shakira Austin (jobbra) 22 pontot szórt a Pécsnek

A hazai bajnokság ezüstérmese, a Maccabi Ashdod szintén mindkét decemberi mérkőzésén győzött (Vilnius és Botas) és szintén egy magyar csapat (Győr) mögött lett második. A következő körben pedig biztos lesz izraeli együttes, ugyanis megismétlődik a bajnoki döntő és a Ramla az Ashdod egymással csatázik január 5-én és 11-én a legjobb 32 között.

A Holon sem akart lemaradni az előző kettőtől és ugyancsak két decemberi sikerrel ért oda a négyes második helyére. A 16 közé jutásért a Panathinaikosz következik.

A Ramat Hasharon egyetlen csoportbeli győzelmét éppen a görögök otthonában aratta, ám ez csak szépségtapasz lehetett. A város azért nem maradt siker nélkül, a férfi kézilabdázóknál, szintén az Európa Kupában a Ramat Hasharon kettős győzelemmel lépett túl a cseh Plzen-en. A nyolc közé jutásért már lényegesen komolyabb vetélytárs következik februárban, a svéd Alingsås.

A hölgyeknél a Maccabi Arazim Ramat-gan sem adta alább és mindkét mérkőzését megnyerte a macedón Cair ellen. A lányok viszont már január 7-én folytatják a török Izmir ellen a nyolc közé jutásért.

A Challenge Kupában a Maccabi Tel-Aviv viszont már a nyolc között van miután kettős győzelemmel búcsúztatta a görög PAOK-ot. Az elődöntőért a ciprusi Omonia Nicosia következik.