Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amit Kánaánnak hívtak. Ebben az országban éltek a zsidók, amíg nem jött a nagy szárazság. A növények megbarnultak, letöredeztek, az állatok szomjasak voltak, nem találtak maguknak még csak egy icipici pocsolyát sem, amiből ihattak volna. Ezért hát a zsidók összecsomagolták a cókmókjukat, összeterelték a szomjas állataikat és elindultak. A szomszéd ország, Egyiptom királya, akit fáraónak neveztek, szívesen fogadta őket, hiszen a legkedvesebb embere is zsidó volt, akit Józsefnek hívtak. Ő volt az, aki megfejtette a fáraó álmát, amiben megálmodta, hogy jön a nagy szárazság. Ezért a fáraó és József ügyesen tartalékolt mindenből. Volt gabona kenyérnek, volt takarmány az állatoknak. Így esett, hogy a kánaániak szépen letelepedtek Egyiptomban és boldogan éltek.
Telt múlt az idő, a fáraó öreg lett és meghalt. Jöttek sorban az új uralkodók, mígnem az egyikük magához hívatta a legfőbb emberét.
“Te ismered a zsidókat?” -kérdezte tőle.
“Igen, felség, ismerem őket. Gósenban laknak, József leszármazottjai” -válaszolt a legfőbb ember a fáraónak.
“József? Ki az a József? Én nem ismerek semmiféle Józsefet! Sose hallottam róla!” – mérgelődött a fáraó. A legfőbb ember megrémült, hogy valami rosszat mondott és bajban van, így azonnal javította is magát.
“Felséges uram, József már nagyon régen meghalt, nem csodálom, hogy nem hallottál róla!” -mondta reszketve.
“Na csak azért! Ezek a zsidók nagyon sokan lettek! Még a végén katonákat küldenek a palotámba és megölnek engem! Vagy téged, ami a jobbik eset!” -mondta a fáraó.
“Mostantól a zsidókat dolgoztasd az építkezéseken, de ne adj nekik fizetést! Az se baj, ha néha megcsapjátok őket az ostorotokkal!” -rendelkezett a fáraó.
A legfőbb ember elment és közzétette a fáraó parancsát. Fogták a zsidó fiúkat és a férfiakat, és elvitték őket a nagy építkezésekre nehéz köveket cipelni, téglát készíteni és sarat kavarni. Nem kaptak fizetést, csak gonoszságot és verést. A fáraónak ez sem volt elég. Nagyon haragudott a zsidókra, így újabb szörnyűséget eszelt ki ellenük. Hívatta a zsidó bábákat, hogy amikor szüléshez mennek, csak a lányokat hagyják életben. A bábák nem engedelmeskedtek, így a fáraó fejét elöntötte a méreg! Ismét hívatta a legfőbb emberét. “Ezek a zsidók nagyon makacsak! Majd most én móresre tanítom őket! Szedjétek össze a fiú csecsemőket és dobjátok be az összeset a folyóba!” -tajtékzott a fáraó. A legfőbb ember arcizma sem rándult, futott, hogy teljesítse a gonosz fáraó parancsát. Ám a zsidók megneszelték az aljas tervet, és ahol kisfiú született, azt jól elrejtették a fáraó emberei elől. Így történt ez Joheved és Ámrám házában is. A kislányuk, Mirjám után született egy kisfiuk, akit minden áron próbáltak elrejteni a fáraó rettenetes katonái elől. Három hónapig rejtegették, dugdosták a kisbabát, aki szerencsére keveset sírt és tetszett neki a folytonos bújócska. Hol a ládába, hol a padlásra, hol a tehenek közé rejtették, ő meg csak mosolygott, mintha ez a világ legjobb játéka lenne. Aztán ahogy nőtt, növögetett az anyja egy napon így szólt:
“Ez a kicsi mindjárt forogni kezd, aztán mászni, akkor hogyan fogom elrejteni? Kell egy terv! Mirjam, gyere ide, kislányom, gondolkodjunk.”
Mirjam nagyon okos lány volt és szívesen szőtt terveket. A kistestvérét is nagyon szerette, így törni kezdte a fejét, hogyan menthetnék meg a babát.
“Valahogy le kellene vinnünk őt a Nílushoz, ahová a fáraó lánya és a szolgálói járnak és oda kellene adnunk nekik, hátha felnevelik!” -mondta Joheved.
“Jó ötlet! De ne adjuk oda nekik, mert akkor lehet, hogy nem veszik el, inkább ők találjanak rá!” – szólt Mirjam, aki tényleg nagyon okos kislány volt.
“Igazad van, lányom, találjanak rá a vízben!” -okoskodott tovább Joheved.
“A vízben? Na de a baba nem tud úszni! Én sem tudok jól és ráadásul mindenféle állat is él ott, még a végén megeszik!” -aggódott Mirjam.
“Mirjam, mi lebeg a vízen?” -kérdezte Joheved.
“A kenyér?” -kérdezte Mirjam.
“Mi lebeg még a vízen? Gondolkodj!” -oktatta türelmesen az anyja.
“A sás. A sás lebeg a vízen. Ha készítünk egy sás alapú kosarat, körbetekerjük és belekötjük a babát, akkor biztonságban lesz! Tapasszuk be az oldalát, hogy ne menjen bele a víz!” – lelkesedett Mirjam.
Így is tettek. Elkészítették a lebegő bölcsőt, Joheved megetette a babát és lementek együtt a Nílushoz. Elbújtak és várták, hogy a fáraó lánya és a szolgálói megérkezzenek. Ekkor Joheved leengedte a babát a folyón, Mirjam pedig egy bokor mögül várta, hogy a fáraó lánya meglássa a csomagot. A terv működött. A lány meglátta az úszó csomagot, odaküldte az egyik szolgálólányát, aki kihúzta a vízből. Kibugyolálták a babát és a fáraó lánya felkiáltott:
“Micsoda gyönyörű zsidó baba! Adjátok ide nekem, hadd vigyem fel a palotába!”
A szolgálók félve kérdezték, hogy nem fél-e az apjától, de a fáraó lánya hajthatatlan maradt. Ekkor Mirjam kilépett a bokor mögül és megszólította a lányt:
“Ismerek olyan zsidó nőt, aki segíthetne neked a babával. Etetni is tudja.”
“Rendben van, küldd hozzám azt az asszonyt! Felveszem dajkának, még fizetést is kap” -válaszolt a fáraó lánya. A szolgálók csodálkoztak a kislány bátorságán, hogy így mer beszélni az uralkodó lányával. Összecsomagolták a babát és a fáraó bátor lánya sajátjaként nevelte fel. Az asszony, akit Mirjam küldött nem más volt, mint Joheved, a baba anyukája. Így együtt maradt anya és fia, Mirjam pedig sokszor látogatta a palotában cseperedő kistestvérét.
A fáraó lánya bátorságáért elnevezhette a csecsemőt, akit az egész világ azon a néven ismer, amit ő adott neki. Mose, azaz Mózes, akit a vízből húzott ki.
Juttasd el a baba Mózest Johevedtől a fáraó lányáig!
Ajánlott életkor: 2-4 év
Készítsük el a Nílus rövid szakaszát és a bébi Mózest a kosarában. A feladat: egy zsinór segítségével ügyesen elhúzni a mózeskosarat Johevedtől a fáraó lányáig, kikerülve a köveket.
Szükségünk van egy doboz tetejére, lehetőleg legyen kicsit magasabb fala, hogy nádast is tehessünk a folyó mellé. A mózeskosárhoz és a babához kartonpapírt, egy darab rongyos pólót, egy kicsi gömböt és némi természetes alapú zsinórt vagy kötelet használunk. Jovehed, Mirjam és a fáraó lánya jégkrém pálcikából készül, a lábuk lehet kávékapszula, vagy feltekert papír, attól függően, hogy mekkora “pályát” csinálunk. Mirjam bokrának egy darab zöld anyag vagy papír tökéletes, ragasszuk fel a doboz falára, hogy el tudjon mögé bújni. Kellenek még tereptárgyak, kövek, esetleg műanyag halacska, vagy igazából bármi, ami lehet a Nílusban. A köveket le lehet ragasztani, vagy változtathatjuk is helyüket.
Rajzoljuk fel a folyót, fessük kékre, lehetőleg temperával. A hullámokhoz használjunk fehér temperát. A partot földszínekkel jelezzük, remek alkalom némi színtanulásra. A doboz oldalára fessük fel a nádast, többféle zölddel, majd a tetejüket kis sárgával húzzuk fel.
A kész mózeskosárra kössünk egy puha madzagot, rögzítsük a doboz oldalában, ha nincs ott luk, csináljunk rá egyet, hogy azon keresztül húzza a gyermek a kosarat. A szereplőket is rakhatjuk különböző helyekre, kivéve Mirjamot, hacsak nem mobil bokrot csinálunk neki.
Jó ötlet a mózeskosarat nagyobb dióhéjból elkészíteni, nagyobb gyerekekkel diorámát is csinálhatunk, gyöngy babával és apró tájelemekkel.
