Együtt és mégis külön – nők a zsinagógában

Somos Péter
2023.01.22.

És a király házát és a nép házát tűzben égették el a káldeusok…” – írja Jeruzsálem pusztulásáról Jirmeja próféta (39. 8). A nép házát bölcseink a zsinagógával azonosítják, ez pedig annyit jelent, hogy az első szentély lerombolásának idején már létezett ez az intézmény. Felmerül a kérdés: vajon ezekben az években vagy a babiloni fogság utáni időkben volt-e helye a nőknek a zsinagógában, megvolt-e a lehetőségük, hogy együtt imádkozzanak a férfiakkal, vagy külön térben vehettek csak részt az istentiszteleteken, mint napjaink legtöbb közösségében szokás? Erre keres választ blogjában Chen Malul, az Izraeli Nemzeti Könyvtár szerkesztője.

Mózes V. 11. 19-ben ez áll: „Tanítsátok meg ezeket fiaitoknak…”, amit többféleképpen lehet értelmezni. A radikálisabb szemlélet azt mondja, hogy a nők nem tanulhatnak Tórát, az engedékenyebb úgy fogalmaz, hogy nem kötelességük ugyan, de mivel nincs határozott tiltás, akár tanulhatnak is. A döntéshozók azonban egyetértenek abban, hogy minden zsidó embernek joga és kötelessége meghallgatni az imákat és az aktuális hetiszakaszt, többségük szerint olyan formában, hogy a férfiak aktív, a nők passzív részesei az istentiszteleteknek.

A mai ortodox irányzatban elképzelhetetlen, hogy nők és férfiak együtt üljék végig a szertartást. Alexandriai Philón zsidó filozófus (kb. i. e. 25-20 – kb. i. sz. 41-45) feljegyzéséből kiderül, hogy a második szentély idejében a két nem képviselői külön-külön csoportosulva, de egy térben voltak jelen; sem karzat, sem paraván nem választotta el őket egymástól. A kairói geniza 1864-ben felfedezett dokumentumai arról tanúskodnak, hogy Egyiptomban a zsidó lányok már a középkorban elsajátították az írás és olvasás tudományát, hogy képesek legyenek követni és megérteni az imák szövegét. A lánygyermekek vallási nevelése az apa feladata volt, de akadt rá példa, hogy tanítónőkre bíztak egy-egy nagyobb csoportot. A nők gazdasági függetlenséget élveztek, aminek köszönhetően tevékenyen részt vettek a hitélet fenntartásában: adományaikkal hozzájárultak zsinagógák építéséhez és karbantartásához, vagy szerényebb összeggel olajat vásároltak a lámpásokba, hogy biztosítsák a férfiak részére az éjszakai tanulás körülményeit.

Ugyancsak a kairói geniza egyik iratából derül ki, hogy a XI-XII. században a nők az imaterem fölötti térbe vezető külön bejáraton jutottak be egy különterembe. Worms német város 1175-ben újjáépített zsinagógájához 1212-ben hozzáépítettek egy női részt, ahol a férfiaktól külön tartott istentiszteleten az imát női előimádkozók és kántorok vezették. A worms-i zsidó temetőben ma is látható az 1275-ben elhunyt Urania (Orania) bat Abraham sírköve, aki korának elismert női vallási vezetője volt. Európában ezeknek az írástudó, alapos vallási ismeretekkel rendelkező, gyakran híres rabbik vagy kántorok családjából származó nőknek a jiddis elnevezése firzogerin vagy zogerke volt.

A XVII. században az askenázi zsidóság körében a női és férfi imaterek már egy termen belül kaptak helyet. Ekkor gyökerezett meg az „ezrát nasim” kifejezés, ami a zsinagógai tértől-, ahol a szertartás zajlott, -jól láthatóan elválasztott női részt jelent. Meg kell jegyezni, hogy a jeruzsálemi szentélyben is létezett ilyen rész, amelynek célja a nők és a férfiak különválasztása volt az illetlen viselkedés megelőzése céljából. Franciaországban és Spanyolországban a női részt a zsinagóga alatt alakították ki. Az iszlám világ országaiban zsidó körökben is jóval korlátozottabb volt a nők jelenléte a vallási életben, így például Jemenben egyáltalán nem juthattak semmiféle szerephez.

Jeruzsálemben sajátos rendeletek és szokások születtek az évszázadok során. Volt olyan időszak, amikor a nőknek tilos volt meghallgatni a szertartás végén elhangzó teljes, úgynevezett „titkabel” kaddist abból az egyszerű okból, hogy legyen idejük a férfiak előtt elhagyni a zsinagógát. 1854-ben szigorítottak a szabályokon: nem engedték 40 éven aluli nőknek a délutáni és esti imákon való részvételt ros ha’sana és jom kippur kivételével. Az oszmán uralom idején a török hatóságok megtiltották válaszfalak felállítását a nyilvános szent helyeken, ezért a nők a zsinagógák helyett inkább a Siratófalat vagy Ráchel sírját látogatták, ahol együtt imádkozhattak a férfiakkal. A később visszaállított korlátozások ellenére sok nő megtalálta a módját, hogy hozzájáruljon a hitélethez. A szegényebbek kanócokat készítettek a mécsesekbe vagy terítőket varrtak és hímeztek, a tehetősebbek, akárcsak fentebb említett egyiptomi hittestvéreik, adományokat gyűjtöttek és maguk is kivették részüket a költségekből. 1913-ban hat olyan zsinagóga volt Jeruzsálemben, amelyet befolyásos hölgyek gyűjtéséből és adományaiból hoztak létre. Szervezett formában és magánkezdeményezésekkel ez a szép hagyomány a mai napig folytatódik.

 

Forrás