Szülői feladatok

2023.01.25.

Tisztelt Rabbi. Ki volt Mózes apja?  Köszönöm a választ.

 

A rabbi válaszol:

Kedves kérdező, Mózes apja, egy Amrám nevű levita férfi volt. A Tórából tudjuk, hogy: És elvette Amrám Jókhébedet, a nagynénjét magának feleségül és Ő szülte neki Áront és Mózest. / 2 Mózes 6: 20/

Amrám Kehát fia volt, a három levita törzs egyik vezetője.

Ahogy már fent idéztem a Tórai részt, 2Mózes 6:20-ban, szinte minden információt megtudunk Mózes apjáról, többek között a nevét: Amrám, aztán a felesége nevét: Jókhébed, aki az apjának a húga volt. Megtudjuk, hogy két fiút szült Áront és Mózest, sőt még azt is megtaláljuk ebben az egy mondatban, hogy mennyi ideig élt: 137 évig. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy abban az időben a közeli rokonok közötti házasságok, törvényesek voltak és semmi szokatlan nem volt azokban. Amrám és Jókhébed házassága akkor nem utalt semmi illetlenségre.

Mózes apja egy átlagos ember volt, akit az Istenbe vetett hite és a családja iránti szeretete vezetett. Isten gondviselése folytán Amrám kisebbik fia, Mózes Izrael történelmének egyik legnagyobb vezetője lett. Ennek emlékeztetőül kell szolgálnia számunkra, hogy minden nagyszerű férfinak vagy nőnek vannak szülei, nagyszülei és dédszülei. Ami azt tanítja meg, a számunkra, hogy hűségesen kell teljesítenünk az Istentől ránk bízott szülői feladatokat.

A rabbi

Megjegyzés

a Tórai szöveg magyar fordításához, és a héber nevek magyarra való fonetikus átírásához,  a (néhai) Raj Tamás főrabbi által szerkesztett, a Makkabi Kiadó gondozásában megjelent Bibliát használtam.