Ezen a héten Bo hetiszakaszát olvassuk fel a Tórából. Az egyiptomi rabszolgaság időszaka a végéhez közeledik. Már hét csapáson túl van Egyiptom népe, mindenki tudja, hogy a rabszolgasorsba taszított héberek miatt van minden, akik egy ismeretlen istennek akarnak áldozni, és ezért azt kérik a fáraótól, hogy engedje el őket.
A nyolcadik csapásnál azonban olyan dolog történik, amire eddig nem volt példa! Miután Mózes bejelenti a sáskajárást, a fáraót körülvevők megpróbálják meggyőzni őt, hogy elég volt már a csapásokból és engedje el a zsidókat, hadd menjenek! A fáraó már-már hajlandónak tűnik a kérés teljesítésére, de miután visszahívatja Mózest és Áront a palotájába, újra alkudozni kezd velük. Kérdésére, hogy kik azok, akiket el kellene engednie, Mózes válasza: az egész népet. A fáraó roppant dühbe gurul és nemleges választ ad, majd szinte elkergeti Mózest és Áront! A sáskajárás egész Egyiptomot sújtja, nem kerüli el Gósen tartományát sem, ahol a zsidók élnek. Ennél a csapásnál már nincs kivétel, a sáskák mindent elpusztítanak, a termést és a fák gyümölcseit egyaránt!
A már jól ismert forgatókönyv szerint a fáraó megrémül és magához hívatja Mózest. Bevallja neki, hogy vétkezett az Ö-rökkévaló ellen, bocsánatot kér, és szinte mindent megígér, csak a sáskahad tűnjön el! Mózes imádkozik, mire jön egy erős nyugati szélvihar, ami a sáskákat a Vörös-tengerbe söpri. Természetesen a fáraó ezután sem engedi el a népet. Döntésének következménye a kilencedik csapás, ami nem volt más, mint a sötétség. Ez a csapás hirtelen jött, minden bejelentés nélkül. Annyira váratlanul, hogy mindenkit megbénított. A szinte tapintható sötétség mindenkit odaszegezett, ahol éppen volt, aki állt, nem tudott leülni, aki ült nem tudott felállni. Miután ez a csapás sem segített a helyes döntés meghozatalában, következett a tizedik csapás, az elsőszülöttek halála. Niszán hónap 15-én éjfélkor minden egyiptomi elsőszülött meghalt (2Mózes10,11). Minden családban volt áldozat, embert és állatot egyaránt érintett a súlyos csapás.
Izrael népe megkapja az Örökkévalótól az első „feladatát”. Naptárat kell létrehozni a hold havonkénti újjászületésére. Ugyancsak utasítást kapnak arra, hogy hozzanak pészáchi áldozatot az Ö-rökkévalónak. Ez azt jelentette, hogy minden zsidó otthonban le kellett vágni egy bárányt vagy egy gödölyét, és a vérével meg kellett kenni a két ajtófélfát és a szemöldökfát, hogy a halál angyala elkerülje ezeket az otthonokat, amikor jön, hogy végezzen Egyiptom minden elsőszülöttjével.
Az áldozati bárány tűzön megsütött húsát még aznap éjjel kell elfogyasztani mácával, (kovásztalan kenyérrel, közismertebb nevén pászkával) és keserű füvekkel. (2Mózes12,1-28). Az elsőszülöttek halála végre megtöri a fáraó ellenállását, és szabályosan kiűzi, kihajtja a zsidókat Egyiptomból. Ők pedig olyan kapkodva távoznak, hogy nincs idő megkelni a tésztájuknak, így kovásztalan kenyeret tudnak magukkal vinni az útra. (A pászkáról Pészách előtt bővebben is fogunk tanulni.) Távozásuk előtt még arany és ezüstedényeket, valamint ruhákat kérnek az egyiptomiaktól, így sarcolva meg Egyiptom javait (2Mózes12,29-51). Az Ö-rökkévaló elrendeli, hogy Izrael gyermekei szenteljék neki minden elsőszülöttjüket, és azzal ünnepeljék meg minden évben a Kivonulás évfordulóját, hogy eltávolítanak otthonaikból minden kovászos ételt, hét napon át maceszt esznek, és elmesélik gyermekeiknek megszabadulásuk történetét.
Azt is megparancsolja nekik, hogy karjukon és homlokukon tfilint viseljenek, emlékeztetőül a Kivonulásra (2Mózes13,1-16). A tfilin felrakása az egyik legfontosabb micvá, amit említ a Tóra. Két kis fekete bőrdobozból áll, amik bőrszíjban végződnek. Az egyiket a fejre teszik a férfiak (tfilin sel ros), a másikat a kézre teszik (tfilin sel jád). A két dobozban tórai idézeteket találunk, melyek közül az egyik a Smá.
„Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”
A mezuzá a tizedik csapásra emlékeztet bennünket. A tizedik csapás az elsőszülöttek halála volt. A zsidó házakat azonban elkerülte ez a csapás, mert az áldozati bárány vérével meg kellett kenniük a házak ajtaját. Ez volt a jel, hogy a Halál angyala kerülje el a zsidók házait.
A zsidó házak, zsidó otthonok egyik legszembetűnőbb ismertetőjele egy kis, ferdén felhelyezett doboz az ajtófélfán, ami nem más, mint a mezuzá. Maga a szó is ajtófélfát jelent. Ez emlékezteti az érkezőt és a távozót, hogy ez a ház zsidó emberek otthona, akiknek eszmei hagyományait a mezuzába foglalt írások őrzik. Egyben az isteni gondviselés jelképe is, amely védelmezi a házat és a benne élőket. A micvá célja, hogy jártunkban-keltünkben emlékeztessen bennünket az Ö-rökkévalóba vetett hitünkre. Tehát amikor valaki elhalad az ajtófélfája mellett és látja az ott elhelyezett dobozt, rögtön eszébe jut, juthat, hogy mi is van beleírva, Smá Jiszráél, azaz Halljad Izrael. A mezuzá micvája tórai tevőleges parancsolat, forrása a Smá Izráél első és második szakaszának a végén is említve van, „uchtávtám ál mezuzot béjtechá uviseárechá”, fordítása: „és írd azokat házaid és kapuid ajtófélfáira”.
A mezuzá emlékeztet bennünket az Ö-rökkévaló létezésére, egységére.
A kis dobozban, melynek neve bájit, egy pergamentekercs, úgynevezett kláf van, amire két tórai rész van írva, a Smá Izráél az első szakasza. (5Mózes6,4-9 és 5Mózes11,13-21). A doboz külsejére az Ö-rökkévaló egyik nevét a S-D-J-t, vagy annak csak a kezdőbetűjét, a sin betűt szokták írni. A mezuzá készülhet fémből, fából, műanyagból. De a színe és a díszítése is nagyon eltérő lehet, az egyszínűtől a színesig, az egyszerűtől a díszesig. De hová kell, vagy hová nem kell rakni? Minden olyan bejáratra, ajtóra kell rakni, aminek két ajtófélfája és egy szemöldökfája van. Ha egy háznak több bejárata van, akkor mindegyikre kell rakni, nem csak arra, amit rendszeresen használnak. Nem kell viszont tenni a fürdőszoba és a mellékhelyiség ajtajaira. A mezuzát csak állandó tartózkodást szolgáló házra vagy lakásra kell feltenni. Bérelt lakásba a beköltözés után harminc napon belül fel kell tenni, saját lakásba lehetőleg azonnal. Ha fennáll a veszélye annak, hogy a mezuzánkat leszedik, megrongálják, helyezzük az ajtón belülre. Ha kiköltözünk a házból vagy lakásból, és tudjuk, hogy a következő lakók szintén zsidók lesznek, hagyjuk fent a mezuzákat; ha ebben nem vagyunk biztosak, inkább vegyük le őket, az előbb említett dolgok elkerülése miatt.
Ki teheti fel?
A mezuzákat tulajdonképpen bármelyik családtag felteheti, még a ház asszonya is, sőt, a bár- illetve bát micvához közeledő gyermekek is, lényeg az, hogy tisztában legyenek a jelentőségével és megértsék az ezzel járó kötelezettséget.
Hogyan és mivel rögzítsük?
A mezuzát rögzíteni is kell az ajtófélfára! A legjobb, ha felszögeljük vagy felcsavarozzuk. Ebben az esetben két szögre vagy csavarra lesz szükségünk, egyet felül és egyet alul kell bevernünk az ajtófélfába. Mert ha csak felül lenne odaszögelve, ugyan nem esne le, de mozgatható lenne, és a mezuzának stabilan kell állnia a helyén! Ragasztóval is lehet rögzíteni, amennyiben az elég erősen megtartja, bár ez nem annyira elterjedt szokás. Általában a bérelt lakások vagy házak esetében alkalmazzák, hogy a szögek, csavarok ne hagyjanak lyukat az ajtófélfában. Minden áldás elmondásánál szabály az, hogy rögtön utána, megszakítás nélkül el kell kezdenünk a micvá gyakorlati végrehajtását, ezért célszerű, ha minden szükséges eszközt a kezünk ügyébe készítünk! Gondolok itt a szögekre vagy csavarokra, kalapácsra.
A mezuá feltevésekor mondandó áldás:
Báruch Átá Á-donáj, Elohénu Melech HáOlám, áser kidsánu bömicvotáv vöcivánu likboá m’zuzá.
Áldott vagy Te Ö-rökkévaló I-stenünk a Világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival és meghagyta nekünk a mezuzá feltevését!
