A zsidóknak végre eljött a szabadulás órája I-ten segítségével. Nagy sietségben hagyják el Egyiptomot, a „rabszolgaság házát”. Midrás beszéli el, hogy I-ten utasította a kutyákat maradjanak csöndben, a kutyák pedig szót fogadtak. Az egyiptomiak házőrző kutyái némák maradtak, nem ugatták meg a zsidókat szabadulásuk útján. Hallgatásukkal segítettek Mózesnek és népének szabadulásukban.

Bölcseink ambivalens módon vélekedtek a kutyatartásról.  Rabbi Eliezer szerint: „az, aki kutyát tart, semmiben sem különbözik olyan embertől, aki disznót tenyészt” (Bava Kama 7) A Misna kiegyezik a kutyatartással, de úgy szabályozza, hogy kutyát kizárólag láncon szabad tartani. Máshol a kutya  „felavatott parázna férfi”(férfi prostituált) szinonimája. (V.M, 23/19) Senki se csodálkozzon, ha ennyi negatív előzmény után zavarba jövünk a kutyatartás kérdésében!

A Talmudban szerepel néhány jó vélemény is a kutyatartás előnyeiről. Kutyák őrizték Izrael északi határait. Hatodik érzékükkel megérezték a Halál Angyala közelségét, amikor ugyanis a Halál Angyala a városhoz ért, minden kutya egyszerre kezdett ugatni. Ezzel szemben, amikor Illés próféta jelent meg a város határában, a kutyák barátságos hangot hallattak.

Abahu rabbi egyszer látogatóba érkezett Cézáreába. Vendéglátója kutyája fekhelye mellett szállásolta el. A vendég sértődötten kérdezte: „Mivel szolgáltam rá, hogy ilyen megaláztatásban részesítesz?” A házigazda válasza: „Végtelen hálával tartozom a kutyámnak: egy napon, amikor rabszolga kereskedők érkeztek a városba, egyikük megpróbálta megerőszakolni a feleségemet, a kutya ráugrott és leharapta a nemi szervét.”

Midrás (Beresit Rabba) Ábel kutyájáról mond megható történetet. A kutya őrizte gazdája juhait, amikor Káin megölte testvérét. A kutya odafeküdt Ábel holtteste mellé, hogy megvédje a ragadozóktól. Az Örökkévaló látta a kitartó állat odaadását. Ezután Ábel kutyáját Káin mellé rendelte, hogy őrizze és védje, miután testvére megölése miatt büntetésül örök bujdosásra lett ítélve. Erre vonatkozik: „Jelt tett az Örökkévaló Káinnak, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál” (I.M.4/15).

Ávoda Zara 22a.: „Jesája rabbi, Chanina Ben Dósza rabbi tanítványa, egyszer nyolcvanöt napon át böjtölt. Miután befejezte, mondta: „Jöjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr, a mi alkotónk előtt!” (95. Zsolt. 6).

Miért áll többes számban? Mondta erre Chanina rabbi: a meghajlás, leborulás az emberen kívül, más élőlényre is vonatkozik…. a kutyára is. Ellentmondás, hiszen a kutyákról Jesájá prófétának nincsen jó véleménye. Azt állítja róluk, hogy  „telhetetlenek, nem tudnak megelégedni” (Jes. 56/11)

Máshol meg az áll a kutyákról: az ember ne társalkodjék velük, mert „gyanúsak a vérontásra.” Egy zsidó nő ne társalogjon velük, mert „gyanúsok a fajtalanságra.” Hogyan lennének hát méltóak arra a kutyák, hogy I-ten előtt énekeljék a maguk dicshimnuszát?  Erre egy angyal felelt a mennyekből: Jesája rabbi Chanina ben Dósza tanítványa! Meddig fogsz böjtölni e célból? Azért böjtöltél, hogy kérdéseddel megalázd a kutyákat?  Ő, a Szent, az Áldott –folytatta az Angyal- már meghozta határozatát; de azóta, hogy Habakuk prófétával közölte, nem tárta a világ elé senki másnak! Jesája! Chanina ben Dósza tanítványa! Hozzád küldtek a Mennyekből, hogy emlékeztesselek: „Izrael fiaira pedig még eb sem feni nyelvét” (II. M. 11/7).

Ami kérdésedet illeti, vond vissza szavaidat és soha többé ne beszélj rosszat a kutyákról! Hiszen írva van: „ki megőrzi száját és nyelvét (lásd itt a kutyák befeketítésétől) a szorongatásoktól őrzi meg a lelkét.  ” (Péld.21,23)