A héten Jitró hetiszakaszát olvassuk fel a Tórából. A szidra olvasása közben tanúi lehetünk a zsidó közigazgatás megszületésének, a kinyilatkoztatásnak és a Tízparancsolat átadásának. Jitró egy személynév, esetünkben ő Mózes apósa, Midján főpapja. Jitró meglátogatja Mózest a táborban, ahol a nemrégen szabaddá lett zsidók éltek. Magával hozta lányát Cipórát, aki Mózes felesége, valamint két fiát, Gersomot és Eliézert. De a szidránk „különlegessége” nem a családegyesítésben rejlik, hanem abban, hogy Jitró hasznos tanácsokkal látja el Mózest!

Történik ugyanis, hogy amikor Mózes törvényt ül, a nép felkeresi őt peres ügyeivel, és szinte egész nap sort állnak a sátra előtt. Apósa szerint nem jó ez így, mert kifárad ő is és a nép is. Tehát szerinte ez a hatalmas feladat előbb-utóbb meghaladja Mózes erejét, nem végezheti, ne végezze egyedül.

Jitró tanácsa szerint Mózes jelöljön ki tehetséges, istenfélő és igazságos férfiakat, nevezze ki őket bíróknak és segédbíróknak, akik az ítélkezés terhét magukra vállalják, és csak a súlyosabb ügyekkel jöjjenek Mózeshez. Bölcseink szerint Jitró nagy érdemére mutat, hogy egy teljes fejezetet neveztek el róla, hiszen az ő tanácsa szerint jött létre a közigazgatás.

Hét héttel a Kivonulást követően, Izrael egész népe összegyűlik a Szináj-hegy lábánál, hogy részese legyen azoknak a perceknek, amikor az Ö-rökkévaló mennydörgés és villámlás, valamint gomolygó füst és a sófár hangja mellett aláereszkedik a hegyre és felhívja magához Mózest, hogy átvegye a kőtáblákat, majd meghallgassák a Tízparancsolatot! Miután mindez megtörtént, megszólalt az égi hang:

 

„Én vagyok az Ö-rökkévaló, a te I-stened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából.

Ne legyenek neked más isteneid az én színem előtt. Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van fent, és ami a földön van lent, és ami a vízben van, a föld alatt. Ne borulj le előttük és ne szolgáld azokat, mert én az Ö-rökkévaló, a te I-stened, buzgó I-sten vagyok, ki megbüntetem az atyák vétkét a gyermekekben, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek, de szeretetet gyakorlok ezred íziglen azokkal, akik engem szeretnek és megőrzik parancsolataimat. 

Ne ejtsd ki az Örökkévaló, a te I-tened nevét hiába, mert nem hagyja büntetlenül az Ö-rökkévaló azt, aki kiejti az ő nevét hiába. 

Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed azt. 

Hat napon át dolgozzál és végezd minden munkádat, de a hetedik nap szombatja az Ö-rökkévalónak, a te I-stenednek, ne végezz semmi munkát se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se barmod, se idegened, ki kapuidban van. Mert hat napon alkotta az Ö-rökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van és megnyugodott a hetedik napon, azért áldotta meg az Ö-rökkévaló a szombat napját és megszentelte azt. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön, melyet az Ö-rökkévaló, a te I-stened neked ad.  

Ne ölj! 

Ne törj házasságot! 

                                                                 Ne lopj!                                                                   

Ne vallj felebarátod ellen, mint hamis tanú.  

Ne kívánd meg felebarátod házát!  Ne kívánd meg felebarátod feleségét, szolgáját, szolgálóját, ökrét, szamarát, semmit se, ami felebarátodé!” (2Mózes20,1-14)

Így kapta meg a zsidóság a Tízparancsolatot, amelyet átadott a világnak, hogy az emberiség erkölcsi kódexévé váljék. Az első öt parancsolat az ember és az Ö-rökkévaló közötti kapcsolatra, míg a másik öt parancsolat az ember és ember közötti kapcsolatra utal!

 

„Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megszenteld azt!”

A Midrás szerint a Tóraadás előtt Mózesnek a zsidó asszonyokhoz kellett fordulnia, és megkérdezni tőlük, hogy hajlandók-e elfogadni a Tórát.

Kellett tennie mindezt azért, mert ők azok, akik a gyermekeket szinte már csecsemőkorban a zsidóság alapjaira oktatják. Barátokat, ismerősöket kérdeztem meg, hogy mi az, ami egy zsidó nővel kapcsolatban legelőször eszükbe jut? Majdnem mindenkitől azt a választ kaptam, hogy a gyertyagyújtás!

„Mert az annyira szép.” „Olyan megható és tradicionális.” „Van benne valami nagyon régi, nagyon ősi.” Ilyen és ehhez hasonlókat mondtak. Szinte az elsők között tanuljuk meg édesanyánktól a gyertyagyújtást. Én nem az anyukámtól, sőt nem is a nagymamámtól tanultam. Nekem felnőtt fejjel kellett bepótolnom mindazt, amit addigra már tudnom kellett volna. Cserébe viszont az a csoda adatott meg számomra, hogy nem csak a gyermekeimet tanítottam, neveltem, hanem az, hogy tőlem tanult az édesanyám is, például gyertyát gyújtani.

Nagyszüleim Holokauszt túlélők voltak, amennyire tudtak, annyira asszimilálódtak, bár azzal a névvel, hogy Mandelbaum, lássuk be, ez azért nem ment könnyen! Többek között ezért is választottam a negyedik parancsolatot, mely a szombat megtartásáról szól.

De miért, kinek, mennyit, és főleg mikor kell gyújtani?

Hat nap alatt teremtette az Ö-rökkévaló a világot, a hetediken megpihent. A hetedik nap neve szombat. A többi napnak nincs neve. Első nap, második nap, végig a hatodik napig. A szombat ebben is különleges, ezzel is jelezve, hogy szent nap legyen ez nekünk örökre. A szombat nem csak a világ teremtésének emlékeztető jele, hanem az egyiptomi kivonulásé is. A Tízparancsolatban a szombattal kapcsolatos parancsolat kétféle kifejezéssel fogalmaz, záchor – emlékezz meg, sámor – őrizd meg.

„Emlékezz meg a szombat napjáról, hogy megőrizzed azt!” 

   

Az első nő, aki fényt gyújtott a szombat tiszteletére, Sára ősanya, Ábrahám felesége volt. A hagyományaink szerint Sára a sátrukban gyújtott gyertyákat, melyek csodálatos módon a következő hét péntekéig égtek. A férjes asszonyok legalább két gyertyát gyújtanak. Kettőt mindenképpen kell gyújtanunk, megőrizve ezzel az „emlékezz meg”, és az” őrizd meg” parancsolatát. Sok olyan szokás létezik, hogy a két gyertyán kívül gyújtanak még plusz gyertyákat, ennek magyarázatai között talán a legelterjedtebb, hogy a gyertyák száma a gyermekek számát jelöli.

Ha példának okáért én négy gyertyát gyújtok, akkor két gyertya meggyújtásával teszek eleget a szombat napjának megtartásának, és mivel két gyermekem van, további két gyertyával adok hálát az Ö-rökkévalónak értük. A gyertyák számát bármikor növelhetjük, de kevesebbet azonban már soha többet nem lehet gyújtanunk.

A kislányok hároméves koruk körül már akár egyedül is el tudják mondani az áldást, megtanulják a mozdulatokat. Anyaként nekem is nagyon fontos volt, hogy kislányom minél előbb tudjon gyertyát gyújtani. Eleinte segítséggel, velem együtt gyújtott, volt, hogy székre állva, mert másképp még nem érte el a gyertyatartót. A gyertyákat naplemente előtt kb. tizennyolc perccel kell meggyújtani, később már nem szabad.

Naplemente után ugyanis tilos gyújtani, mert az a szombat megszentségtelenítésének számít! Segítségünkre van a luách, azaz a zsidó naptár, mely pontosan tájékoztat bennünket az adott szombat bejövetelének és kimenetelének idejéről.

Amikor meggyújtjuk a gyertyákat, a kezünket kiterjesztjük a lángok fölött, három körkörös, hívogató mozdulattal mintegy magunkhoz hívjuk a gyertyák fényét, ezzel is kifejezve, hogy elfogadjuk a szombat szentségét. Azután kezünkkel eltakarjuk a szemeinket, és elmondjuk az áldást.

 

 

„Báruch Átá Ádonáj Elohénu melech háolám, áser kidsánu bemicvotáv, vecivánu lehádlik nér sel sábát.”

„Áldott vagy Te Ö-rökkévaló I-stenünk, a Világ Királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival és meghagyta nekünk, hogy szombatra gyertyát gyújtsunk!”

Ha valaki egyszer elfelejtette vagy nem tudta időben meggyújtani a gyertyákat, a következő héttől eggyel többet kell gyújtania, hogy az a gyertya mindig emlékeztesse, nehogy újra hibát vétsen! Abban az esetben, ha a ház asszonya nincs otthon, akkor a férj köteles gyertyát gyújtani. Amikor azt mondom, hogy nincs otthon, nem arra gondolok, hogy átugrott a szomszédba öt percre, és feladatként meghagyta, hogy félóránként valaki keverje meg a levest, hanem olyan esetekre, amikor például valaki kórházi kezelésre szorul vagy fekvőbeteg. A férfi, aki egyedül lakik, szintén köteles gyertyát gyújtani. Nagyon szép szokás, amikor a férj, a ház ura készíti elő és tisztítja meg a gyertyatartót és készíti be a gyertyákat. Azt mondták bölcseink, aki rendszeresen igyekszik, hogy szépre készítse a szombati gyertyákat, annak bölcs fiúkat fog adni az Ö-rökkévaló! Tapasztalatom szerint ez a megállapítás igaz!

Sokan úgy tartják, hogy a gyújtás ideje különösen alkalmas arra, hogy egészségért és boldogságért imádkozzunk. Az ilyen ima hamar meghallgatásra talál, mert a szombati gyertyagyújtás nagy micvájának teljesítése közben mondjuk.  Életem legszebb pillanatai szorosan kapcsolódnak a szombati gyertyagyújtáshoz. Több mint húsz évvel ezelőtt nem csak a szombati gyertyáim lobbantak lángra, hiszen közvetlenül utána ismertem meg a férjemet. Kisfiam születése után pénteken engedtek haza bennünket a klinikáról, így a születése után az első gyertyagyújtásnál már együtt voltunk. Kislányom pénteken délután született, így sábeszre már négyen lettünk a családban. De a legszebb pillanat a bátmicvája előtti gyertyagyújtás volt.

 

Családon és közösségen belül ezekben a pillanatokban összekapcsolódik számomra a múlt, a jelen, és a jövő. Ugyanúgy, ahogy a szombat összekapcsol bennünket, zsidó lányokat és asszonyokat, bárhol is éljünk a nagyvilágban!