„És mondta Jiszró: áldott az Örökkévaló, aki megmentett titeket…” (II.M. 18/10).

Jiszró, Midján főpapja, Mózes apósa volt. Mi volt Jiszró érdeme, hogy annak ellenére, hogy bálványimádó pap volt, róla kapta nevét a hetiszakasz, mely a Tízparancsolatot tartalmazza? Jiszrónak hét neve volt. Elismerte I-tent egyedüli, igaz I-tennek. Ekkor Jeszer volt a neve. Majd nevéhez „Jud betűt” csatoltak, így lett Jeszerből Jiszró. Ezen a néven ismert, de összesen hét néven említi a Tóra: Reuel, Jeszer, Jiszró, Hováv, Héver, Kéni, Putiél. Felhagyott a bálványimádással, amiért népe kiközösíttette.

Jiszró legnagyobb érdeme, hogy felhívta a figyelmet, egy megtörtént esemény okán áldást kell mondani I-tenre. „És mondta Jiszró: áldott az Örökkévaló, aki megmentett titeket…” ( II.M.18:10). Az egyiptomi fogság kétszáztíz (más helyen négyszázharminc) éve alatt a bálványimádó egyiptomi néppel élve a zsidóság eltávolodott az Örökkévalótól. A népben az általuk tapasztalt csodák, a tíz csapás, mellyel I-ten Egyiptomot sújtotta és a Sás tengeren való csodálatos átkelés élménye után vezetőjük, Mózes tudatosította az EGY I-ten mindenhatóságát. Ez viszont Jiszró, a midjanita főpap érdeme volt, aki felhívta Mózes és általa a nép figyelmét, hogy bár elmulasztották, utólag is áldást lehet és kell mondani I-tenre a szabadulásért!

„Azt mondta Jiszró: áldott az Ö-való… aki megmentette a népet Egyiptom keze alól” (II.M.18:10)

A Talmud felhívja figyelmünket, hogy csak olyan csodáért kell áldást mondani, ami az egész néppel történt, olyanért nem, ami az egyénnel történik.

„Rabbi Johanán mondta: Volt egy ember, aki Ávár Jeminába ment. Az úton egy oroszlán támadt rá. Csoda történt, és az ember megmenekült. Elment Rávához, aki ezt mondta neki: bármikor, ha odaérsz arra a helyre, ahol veled a csoda történt, mondj áldást. Áldott, aki csodát tett velem ezen a helyen! Már, Ráviná fia egyszer Árávot völgyében megszomjazott, de nem volt víz a völgyben. Csoda történt: egy forrás jelent meg előtte és ő ivott belőle. Ugyancsak ő, Már, Révina fia, egy másik alkalommal Mehuza piacán volt, amikor rátámadt egy megvadult teve. Csoda történt: leomlott egy ház fala, elbújt a romok között és megmenekült. Mit tett az ember? Ment Árávotba és áldást mondott: Áldott, aki csodát tett velem Árávotban és a tevével! Amikor a mehuzai piacra ért, azt mondta: Áldott, aki csodát tett velem és a tevével Árávotban”!

Ekkor mondják neki: „Olyan csodáért, amely a sokasággal történt, kötelező áldást mondani, de olyan csodáért, amely az egyénnel történt, csak az köteles áldást mondani, akivel a csoda történt. Bölcsek folytatják: volt, aki azt kérdezte: Velem miért nem történnek csodák? Mondták neki: Belőled hiányzik az élet csodájának felismerése, az, hogy az élet egészében egy csoda! De akinek hite csodákra épül, annak szívében hiba van, mert csodát lehet tenni mágia, varázslat és szemfényvesztés által is.” (Bráchot 54a.)