Vigyázat, szubjektív lesz, de ezt már megszokhatták. Mielőtt a mai ismeretanyag főhősére rátérnék, egy kis szómagyarázat: mi az, ki az a bonviván? A szó elsődleges jelentése a francia bon vivant -ból, bon = jó, vivre = élni szavakból származik, eredetileg olyan fiatal férfi, aki élvezi a jó dolgokat az életben, különösen az ételeket és italokat. A magyar színháztörténetben a kifejezés többlettartalommal bír: klasszikus színházi karakterszerep, az operett elengedhetetlen figurája a primadonna, a szubrett és a táncoskomikus mellett. Magyarul a bonviván leginkább a szívtipró szerepre utal. Zenés vígjátékok és operettek szerelmes hőse.
Életkoromból adódóan a langyos (gulyás) kommunizmus idején cseperedtem fel, mindig szimpátiával figyeltem az átlagból kilógó, a régi polgári világ stílusát megidéző színészeket, akikről sütött az életigenlés. Ilyen kiválóságokra gondolok, mint a már az égi színpadokon játszó Darvas Iván[1] vagy Kállai Ferenc[2], illetve a kiváló orgánumú Szilágyi Tibor[3]. Ezen utolérhetetlen csapatnak örökös tagja Rátonyi Róbert kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, konferanszié, színházi rendező, író, publicista, érdemes és kiváló művész.
Rátonyi Róbert (1923-1992)
Születésének – február 18. – 100. évfordulója alkalmából számos cikk jelent meg a magyar sajtóban, így az ilyenkor „kötelező” életrajzi adalékokból kevesebbet tálalnék, cserébe ígérem, lesznek különleges dolgok.
Nos, tipikus békebeli, dualizmus korabeli nagypolgári családi háttér: Rátonyi Róbert apai nagyapja Reisz Dávid, aki a Klauzál téri csarnokban birtokolt méretes fűszerüzletet, míg az anyai nagypapa, Bronner Miksa, a Nyugati pályaudvar mellett lévő Westend-kávéház tulajdonosa volt. E hely arról volt híres, hogy – micsoda nyugati dekadencia – itt játszottak először Budapesten fekete bőrű dzsesszzenészek a szokott cigánybanda helyett. A szülők Reisz Lajos tőzsdebizományos és Bronner Stefánia Anna voltak. A nagyapa Reisz Dávidnak Reisz Lajoson kívül volt még egy fia, Reisz Ernő, történetemben majd ő is rövid epizódszerepet kap nemsokára.
Vissza az operett-király Rátonyihoz – az utolérhetetlen táncos-komikushoz -, szülei észlelve tehetségét beíratták a Zeneművészeti Főiskolára, amit 1941-ben végzett el hegedű szakon. Ekkor már érdeklődött a színjátszás iránt, ezért egy évvel később jelentkezett Rózsahegyi Kálmán[4] színészképző iskolájába. Rózsahegyi egyszer azt nyilatkozta, hogy a fiatal Rátonyiban megtalálta az új Hamletet, mely szerepet azonban soha nem játszott el. Rózsahegyi javasolta az akkor még Reisz vezetéknevet viselő ifjúnak, hogy magyarosítsa a nevét, a fasizálódó, zsidótörvényektől terhes időkben nem szerencsés a karrier szempontjából a tipikus izraelita vezetéknév. Így lett az ifjú Reisz Róbertből Rátonyi, mint ahogy valamivel korábban a fent említett Reisz nagybácsi pedig hasonló megfontolások alapján Rosta Ernőre magyarosított. (Igen, kedves olvasó, egyre gondolunk. 😊)
Közhely, hogy a tehetség utat tör magának, jöttek is a gyors sikerek: Royal Revüszínház, Pódium Kabaré, Operett. A történelem viharával is dacolt, zsidó származása miatt deportálták, megmenekülése meseszerű. A deportálásokat végző egyik őrmester nagy rajongója volt Rátonyi Róbert művészetének, útban a visszafordíthatatlan tragédia felé egyszer csak azt mondta:
„Művészkém, ugorjunk!”
Azzal kilökte Rátonyit a vagonból, és ő is utána ugrott, bujkált az üldözött művész és a dezertőr katona a felszabadulásig. Később az őrmester egy fellépése alkalmával fel is kereste a zsidó identitására mindvégig büszke, szeretett színészét.
A világégés után, egészen haláláig kísérte a siker, hosszú oldalakon lehetne sorolni a szerepeket, csak ízelítőnek: a Csárdáskirálynő nemcsak itthon volt felülmúlhatatlan siker. A Szovjetunióban este kihaltak az utcák, mert a produkciót élőben közvetítette a rádió és a Moszkvai Televízió. Felléptek az Auróra cirkálón[5] is. (A darabot 1975-ben felújították, és több mint 2000 előadást ért meg.) A Csárdáskirálynőből a „Hajmási Péter” betétdalt – melyben partnerei Németh Marika[6], Latabár Kálmán[7] és Latabár Árpád[8] – volt időszak, mikor hetente kétszer kellett a YouTube-ról lejátszanom a gyermekeimnek.
Kevésbé ismert Rátonyi írói, újságírói munkássága. Írásai rendre megjelentek a korszak fontos kulturális hetilapjában, a Film-Színház-Muzsikában[9], az ország egyik legnagyobb példányszámú hetilapjában, a rejtvénymagazin Fülesben hosszú évekig volt önálló interjú rovata, a népszerű Terefere[10]. Emellett hősünk 12 könyvet is írt, közte a világon egyedülálló 2 kötetes operett történetét felölelő munkát.
Rátonyi Róbert és felesége Németh Margit
A sokak által indokolatlanul lenézett könnyű műfajt a Kritika[11] 1972. 9. lapszámában megjelent „Mitől» könnyű «az, ami nehéz?” című publicisztikájában vette védelmébe, a dolgozat záró sorai ars poeticájának is tekinthető:
„E sorok írója erősen reméli és hiszi, hogy ha a könnyű műfaj átmenti múltjából az összekacsintó játékos kedvet, ugyanakkor műfaján belül kialakítja az igazi eszmények poézisét, felkutatja azokat a jókedvforrásokat, melyek a mai kor emberének humorából erednek, akkor a mához és holnaphoz szól majd — a maga nyelvén.”
Az életrajzi kiegészítéseket, fontos gondolatokat és fotókat köszönöm Rátonyi Róbert két gyermekének, a kiváló színésznő Rátonyi Hajninak és a nagyszerű zongoraművész, zeneszerző ifj. Rátonyi Róbertnek.
A Rátonyi Róbert Színház – névadója születésének 100. évfordulója alkalmából – gálaműsort tart. A gálaműsorban képekkel, felvételekkel, történetek felidézésével emlékeznek az örök Bóni grófra, és felvillantják Rátonyi Róbert sok-sok arcát, egyéniségét, munkáját. Az előadás 2023. március 31-én lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Jegyek: www.ratonyirobertszinhaz.hu és az egyéb jegyértékesítő felületeken.
Szép emlékezést, jó szórakozást kívánok!
Jegyzetek
[1] Darvas Iván (1925-2007 a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.
[2] Kállai Ferenc (1925-2010) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, rendező, főiskolai és egyetemi tanár, országgyűlési képviselő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
[3] Szilágyi Tibor (1942–) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
[4] Rózsahegyi Kálmán (1873-1961) színész, színészpedagógus, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Színi-iskola alapítója, kiváló művész
[5] Az Auróra (magyarul: hajnal) hadihajó az Orosz Császári Flotta páncélfedélzetes cirkálója. Részt vett az 1917-es októberi orosz forradalomban, amelynek egyik jelképévé vált. 1957-től múzeumhajóként Szentpétervárott, a Néván horgonyoz.
[6] Németh Marika (1925-1996) Jászai Mari-díjas operett-énekesnő, színésznő, primadonna, érdemes és kiváló művész.
[7] Latabár Kálmán (1902-1970) Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, ahogy rajongói – főként a gyereknézők – nevezték: a Latyi, a XX. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa.
[8] Ifj. Latabár Árpád (1903–1961) színész. A Latabár-színészdinasztia tagja, Latabár Kálmán öccse.
[9] Film Színház Muzsika: kulturális, képes hetilap, 1957-től 1990-ig jelent meg.
[10] terefere – ‘csevegés, könnyed beszélgetés’.
[11] A Kritika havonta megjelenő társadalomelméleti és kulturális folyóirat. Indulása: 1963. A lapot 1972-ig az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének és a Magyar Írószövetségnek a szerkesztőbizottsága állította össze és az Akadémiai Kiadó jelentette meg. 1972-től – azonos néven és periodicitással – Pándi Pál főszerkesztésében a Hírlapkiadó Vállalat gondozásában jelent meg.