Purim ünnep hallatán mindannyiunknak Eszter könyve jut eszébe. Ez alkalommal azt vizsgáljuk, kik azok a zeneszerzők, akiket megihletett a zsidó származású királyné története.
Mint ahogy az már az előző írásokból kiderült, leginkább a barokk komponisták nyúltak előszeretettel az ószövetségi témákhoz, és ez most sincs másképp. Ezek a történetek ugyanis kitűnő ihletként és alapként szolgáltak a vallásos témájú oratóriumok és kantáták, motetták megírásához, melyek a kor meghatározó műfajai voltak.
A kora barokktól egészen a preklasszikáig több mint egy tucat itáliai zeneszerző írt Ester címmel zeneművet, ezekből azonban elég kevés maradt fenn, illetve vált a nagyközönség számára is elérhetővé. Giovanni Legrenzi, Antonio Caldara, és még sorolhatnánk; az 1600-as évek első felétől egészen az 1700-as évek végéig születtek e történet inspirálta darabok.
Az Alessandro Stradella által 1673-ban (érdekes módon pont az ellenreformáció időszakában, amikor Rómában zsidó gettókat számoltak fel) komponált „Ester, liberatrice del popolo ebreo”, vagyis „Eszter, a zsidó nép felszabadítója” című oratórium kézirata sikeresen átvészelte az évszázadokat. Ugyan pár helyen hiányos a kotta, mégis használható a modern kor régizenei együttesei számára. Több, Stradellával foglalkozó karmester és zenei vezető elővette a darabot, majd koncerteken szólaltatták meg és hanganyagot is rögzítettek belőle az elmúlt évek során. A két részből álló oratóriumot kis apparátusú barokk zenekar, kórus – mint a héber nép megformálója – és szólista énekesek szólaltatják meg. A karakterek követik az eredeti történet szereplőit, egy allegorikus szereplővel kiegészítve azokat, mégpedig a Speranza Celeste vagyis a Mennyei Remény hangjával, alakjával.
Egészen pontosan száz évvel később, – ugorva egy nagyot a korai barokkból a bécsi klasszikába-, a méltatlanul keveset emlegetett osztrák zeneszerző, Carl Ditters von Dittersdorf 1773-ban írta meg La Liberatrice del Popolo Giudaico nella Persia, o sia l’Esther című oratóriumát – mint ahogy az a címből is kiderül – olasz nyelven. Dittersdorf hegedűművész, udvari – és színházi karmesterként dolgozott. Nagyon termékeny zeneszerző volt, darabjait szerte a birodalomban játszották, de nyilvánvalóan Haydn és Mozart kortársaként nem tudott olyan hírnévre szert tenni, mint emblematikus pályatársai. Nagy hatással volt rá az olasz stílusú opera (főként a vígoperák), ezek mentén komponálta első operáit is, melyekben jól ötvözte az olasz és a német népi stílust. Vokális és szimfonikus műveivel kétségtelenül hatással volt a bécsi klasszika fejlődésére. Négy fennmaradt oratóriuma közül egyik az Ester. Érdekesség, hogy Magyarországon, a Hungaroton gondozásában jelent meg lemezfelvétel a műről 1978-ban, a kor ikonikus magyar operaénekeseinek tolmácsolásában, Szekeres Ferenc vezényletével. Íme a felvétel:
A Stradella és Dittersdorf között átívelő száz év közepette született meg az érett barokk egyik gyöngyszeme, amit az első igazi angol oratóriumként tartanak számon: Georg Friedrich Handel Esther című zeneműve.
Nem ez az első alkalom, hogy a kedves olvasó Handel nevével találkozik ezekben az írásokban, főként ha oratórikus művekről van szó. Legutóbb a Júdás Macchabeusról tudhattunk meg többet, a Purim kapcsán ezúttal pedig az Esther-t állítjuk középpontba. Eredetileg 1718-ban született a mű első változata, de jóval később, 1732-ben lett kész a végleges változat, komoly átírások és bővítések által. A korai verzió egyfajta kis kamaradráma volt, amely inkább – legtöbbször privát szórakoztatásra íródott – udvari zene volt. Handel előtt Purcell komponált ilyeneket az angol udvar számára. Handel az angliai évei elején írta az első változatot a később igen csak híressé vált Acis és Galateával egy időben. Kórus még nem volt benne, a szólisták énekelték az együttes részeket is. A következő évtizedben zeneszerzőnk Londonban is letette névjegyét, mint operaszerző, természetesen az olasz stílusú operái nagy sikerének köszönhetően. Az Esthert is ezen stílusjegyek mentén szerette volna átformálni majd’ tizenöt évvel az első változat után, de hasonló akadályokba ütközött, mint Itáliában: vallásos tematikájú zeneműveket nem adhattak elő szcenírozva. Az apropót pedig, hogy az Esthert bemutathassák, második György király koronázása adta, amire Handel grandiózus, nagyméretű zenekart és vegyeskórust magába foglaló koronázási himnuszokat komponált. Ezek a himnuszok belekerültek az Estherbe, s így kórusrészekkel bővült az egyébként szólista – és áriaközpontú alkotás. Így született meg tehát a körülmények egybevágó nyomására az angol oratórium. Handel kedvenc olasz sztárénekesei jelmez nélkül, koncertszerű előadáson énekelték a művet, angol nyelven, a számukra idegen nyelv minden nehézségével birkózva. A kórusrészek pedig
a zsidó nép és a perzsa katonák tömegét illusztrálták. Az Esther ilyen formában hatalmas sikert aratott a londoni közönség berkeiben.
Az első részlet Esther első áriája, az „Alleluja” című igencsak virtuóz, koloratúrás ária, mely mind a közönség, mind Handel kedvenc szopránénekesnőjének igényeit kielégítette.
A szólóária ellenpontjaként álljon itt egy, a királyt dicsőítő kórusrészlet is:
Végül pedig hallgassunk bele a záróduettbe. Ha még emlékeznek a Júdás Macchabeus bukolikus duettjére, vagy netán visszahallgatják, észrevehetik a sok hasonlóságot a két duett között, főként, ami a dallamfordulatokat illeti, bár az utóbbi némileg virtuózabb. Külön érdekesség, hogy egyik megszólaltatója mindkét esetben az Izraelita Nő alakja.
Bízom benne, hogy a részleteket hallva a mű egészéhez is kedvet kap a kedves olvasó. Ez esetben a virtuóz koloratúrák, éljenző dinamikus zene mellett lágy, finom muzsikával is találkozik majd, ahol a continuo hangszerek mellett a vonósok delikát hangzásvilága és a barokk fúvóshangszerek, leginkább a barokk oboa éteri játéka áll e kiváló zene homlokterében.
