A Ki-Sziszo hetiszakasz az „aranyborjú bűnéről” szól, melyet a nép 40 nappal a Tóraadás után követett el. A Tízparancsolatban, -mely I-ten szájából hangzott el- az első két parancs, egyes szám első személyben van írva. A zsidók ezt a két parancsot szegték meg azzal, hogy aranyborjút készítettek. Megtagadták az egy „szabadító I-tenüket” azzal, hogy bálványt készítettek!
A zsidó nép kimondta, feltétel nélkül kész megtenni az Örökkévaló parancsolatait. I-ten ekkor a halhatatlanság szintjére emelte őket. Arra a szintre, melyen egykor Ádám és Éva volt a tiltott fa gyümölcsének fogyasztásának bűne előtt. Az aranyborjú vétke után I-ten visszataszította őket a halandóság szintjére! Ez volt büntetésük az egyistenhitet meghatározó két parancs megszegéséért! (Smot rábá 32.)
Bölcseink közül sokan próbálták „tisztára mosni” a zsidó népet!
Avráhám Ibn-Ezra szerint: Áron valóban készített aranyborjút, de oltárt is épített, hogy másnap azon áldozatot mutassanak be az Örökkévalónak. Hiszen ez olvasható: „..holnap ünnep lesz az Örökkévalónak.” (II.M. 32/5.)
Ramban (Nachmanides) „Az aranyborjú bűne” művében (32/1) állítja:
„A nép zavarodottságában aranyborjút kért Árontól. De a nép tulajdonképpen azt akarta, hogy legyen valaki Mózes helyett, aki utat mutat a népnek országuk felé. Amikor látták Mózest visszatérni kezében a kőtáblákkal, tűzbe vetették az aranyborjút, hamvait víz színére szórták.”
Zohár szerint az Áron körül összegyűlt követelőzők Egyiptom varázslói voltak. Azért csatlakoztak Izrael népéhez, hogy gátolják I-ten működését. I-ten utasította Mózest, hogy ne fogadja be a „gyülevészeket”. Mózes azonban szólt:
„Világ Ura! Hadd jöjjenek, hogy minden nap tapasztalhassák nagyságodat, erős jobbodat és kinyújtott karodat, hogy megtanulják, nincs más, csak TE, az Örökkévaló I-ten….ezért befogadom őket!”
A Ki-Sziszo szombatján egyes közösségekben megemlékeznek a második jeruzsálemi Szentély, „Nagy Heródes” által végrehajtott felújításáról és bővítéséről, ami 8 évig tartott, i.e. 19 és 11 között. A zsidó nép többsége zavartan és aggódva nézte a munkálatokat, mert nem látták tisztán az építtető, Heródes király célját és motivációját. A többséget azonban elkápráztatta a felújított, kibővített Szentély. Aki nem látta Heródes épületét, az életében nem látott még ilyen nagy és szép épületet.
Heródes megölette az építkezést ellenző rabbikat. Bává ben Butá-t megvakíttatta, de életben hagyta, hogy tanácsadója legyen. Egy nap Heródes hangját elváltoztatva, leült Bává ben Butá-t rabbi elé, felszólította, hogy átkozza meg Heródes királyt. A rabbi a következőt válaszolta: „Még gondolatban se átkozz királyt!” (Koh. 10:20) De hát nem is király ő – folytatta Heródes elváltoztatott hangon – tórai előírás szerint nem is lehetne király! A rabbi csendesen ezt válaszolta: „Ne átkozd néped vezetőjét!” (II.M. 22/27) Heródes erre meghökkent: „Ha tudtam volna, hogy a rabbik ilyen körültekintőek, nem ölettem volna meg őket.” Bává ben Butá erre azt mondta: “Mivel kioltottad a világ fényét (a rabbik meggyilkolásával), menj és vegyél részt a világ fényének növelésében a Szentély munkálatai által!” (Talmud Bává Bátrá 3b-4a)
A történet megértéséhez tudni kell, hogy Heródes vér szerint nem volt zsidó. Anyja Kufra nabateus, apja Antipatrosz edomita volt. Antipartosz Julius Caesartól kapott római polgárjogot, később kinevezte Júdea helytartójának, majd királlyá avatta. Heródes tőle örökölte királyságát! Mariamnét, a zsidó hercegnőt vette feleségül, hogy az rangjával megerősítse az ő királyi rangját. A zsidók nem tartották zsidónak, bár lelkiismeretesen betartotta a zsidó törvényeket. Nagyszabású építkezéseivel akarta megnyerni a zsidó népet: felújította, kibővítette a jeruzsálemi Szentélyt, felépítette Caesarea kikötőt, végül megépítette Masszáda erődöt, hogy legyen hova menekülnie, ha a nép fellázad ellene.
