„Függetlenségi harcunkban, 1848–49-ben zsidó honfitársaink is odaadóan részt vettek.”
(Klapka György)
Most pedig következzen néhány a szabadságharcban fontos szerepet játszó zsidó személyiség.
Holländer Leó (1805-1887)
A szabadságharc kitörésekor két fiával együtt önként lépett a honvédek közé. Kossuth Lajos felismerve képességeit őrnagyi rangban, főhadbiztosnak nevezte ki. A 48-as magyar honvédség élelmezési, ruházási és elhelyezési ügyeinek legfőbb vezetője és a honvédelmi minisztérium gazdászati osztályának irányítója. Részt vett Komárom várának védelmében. A vár kapitulációjának feltételei megmentették ugyan az emigrációtól, de a politikai rendőrség minden lépését ellenőrizte.
Klapka György így írt Kohn Sámuel pesti főrabbinak:
„Holländer Leó, vezető hadbiztosom Komáromban, aki a helység utóvédharcai során, annak ellátásáról gondoskodott mint őrnagy, s aki a civil lakosságnál – melynek szenvedéseit a lehetőségekhez képest enyhíteni tudta – ugyanolyan szeretetnek örvendett, mint a hadseregnél. Hála elővigyázatos működésének és lelkiismeretességének, a helység sohasem szenvedett hiányt.”
1839-ben tagja, 1848-ban elnöke lett a magyar izraeliták érdekeinek képviseletére alakított választmánynak, amely az Országgyűléstől a zsidók egyenjogúsítását kérte. Eötvös József meghívására jelentős szerepet játszott az 1868–69 fordulóján megtartott zsidókongresszuson, amelynek korelnöke volt. Az 1877-ben alakult Országos Rabbiképő Intézet létrehozásának egyik tevékeny munkálója és az intézet tanácsának tagja. Később a 13-ik községkerület és az eperjesi hitközség elnökeként, nagy érdemeket szerzett a sárosi zsidóság kulturális és hitéleti fejlesztésében.
Korányi (Kornfeld) Frigyes (1827-1913)
A legismertebb zsidó orvos, aki tudásával segítette a magyar csapatokat. Korányi nem csak a szabadságharcban, hanem azt követően is hatalmas szolgálatot tett a nemzetnek. Mint orvostanhallgató vett részt a szabadságharcban, ezért büntetésül, a diploma megszerzése után sem Bécsben, sem Pesten nem kezdhetett praxist, így szülőföldjén, Nagykállóban praktizált. A mellőzöttség ellenére több külföldi tanulmányutat tett, tapasztalatait szaklapokban publikálta.
1859-ben Nagykállón kórházat alapított. Korányi politikai nézetei, amelyeket nem rejtett véka alá, rendre hátráltatták szakmai előmenetelét, így munkája csak a kiegyezés után kapott elegendő figyelmet. Részt vett az orvosképzés reformjának kidolgozásában, majd megépíthette azt a kórházat, amelyben a kor legkorszerűbb tudományos ismereteit alkalmazta.
1878-ban kezdődött meg az I. belklinika (ma Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, rövidebb nevén „Korányi Kórház”) építése saját tervei alapján, melynek átadása (1880) után egészen haláláig igazgatója lett és maradt. „Klinikáján” – Magyarországon elsőként, de a korban sem túl elterjedt módon – bevezette a laboratóriumi kutatást, a vegyi-, bakteriológiai- és röntgenvizsgálatokat. Előadásaiban, szakirodalmi tevékenységében a kor leghaladóbb, legkorszerűbb tudományos nézeteit propagálta és érvényesítette.
Kiemelkedő munkássága elismeréseként 1884-ben nemesi rangot kapott, később báró és a főrendiház tagja lett. Teljes egészében neki köszönhető az Erzsébet királyné Tüdőszanatórium 1905-ös megnyitása, mely a saját tervei alapján az általa gyűjtött adományokból épült fel.
Lőw Lipót (1811-1875)
A híres prágai rabbi, Jehuda Lőw ben Besalel leszármazottjaként született Morvaországban. Tökéletesen beszélt magyarul, olyannyira, hogy ő volt az első, aki a zsinagógában is magyarul prédikált, nem kis visszatetszést váltva ki ezzel konzervatív hittársaiból. Első magyar nyelvű prédikációja 1845-ben jelent meg nyomtatásban. 1844-ben kezdte meg a magyar zsidók egyenjogúsítása érdekében kifejtett irodalmi tevékenységét.
Ő vezette a mozgalmat egészen addig, amíg el nem érték céljukat: 1867-ben az országgyűlés mondta ki a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását. Az 1848-as forradalom kitörése Pápán érte. A helyi nemzetőrségnek számos zsidó is tagja lett, Lőw pedig tábori lelkészként követte híveit; „nagyra becsült vitéz társainak” ajánlott tábori beszéde „Az Isten velünk vagyon” címmel nyomtatásban is megjelent.
A szabadságharc leverése után ellenségei feljelentették, felségsértés és lázítás vádjával börtönbe vetették. Szabadulása után végül 1850-ben beiktatták a szegedi főrabbi hivatalába, amit haláláig megtartott.
Híres beszéde itt olvasható teljes terjedelmében.