Pekudé

Miután a Miskan (pusztai sátor) építése befejeződött, a munkások nem tudták felállítani a sátrat hatalmas súlya miatt. Mivel Mózesnek nem volt része a Miskan tényleges elkészítésében, I-ten azt akarta, hogy őt érje a megtiszteltetés, hogy felállítsa azt. Ennek megfelelően I-ten azt mondta neki, tegyen kísérletet, és a Miskan magától fog felállni, és a szemlélők számára úgy fog tűnni, mintha ő maga állította volna fel[1].

 

Ez az eset nehézséget okoz: Mózesnek tulajdonították a Miskan felállítását, de valójában nem tett semmit; I-ten maga végezte el a felállítását? Hogyan érthetjük ezt? Valójában csak azért vagyunk képesek bármilyen micvát végrehajtani, mert I-ten lehetővé teszi számunkra, hogy megtegyük; Ő folyamatosan fenntartja a világot és benne minden embert. E nélkül a Mennyei Segítség nélkül nem lennénk képesek semmire. Az egyetlen különbség a Miskan felállítása esetében az, hogy az egy nyílt csoda volt, míg minden micva, amit mi végzünk, egy rejtett csoda. A jutalmat, amit kapunk, nem az eredmény, hanem erőfeszítésünk miatt kapjuk. Mózes megtette az erőfeszítést a Miskan felállítására, ezért olyan elismerést kapott, mintha ő maga végezte volna el.

Sifsei Chaim[2] továbbfejleszti ezt a témát; azt írja, hogy mindannyian felismerjük, hogy I-ten nélkül nem vagyunk képesek semmit sem elérni a fizikai világban. Ha ez így van, akkor miért teszünk annyi erőfeszítést? Ádám bűne után I-ten elrendelte, hogy az embernek fizikai erőfeszítést kell tennie a túlélés érdekében, azonban fel kell ismernünk, hogy valójában semmit sem érünk el, minden cselekedetünk csak a szükséges erőfeszítés kifejtése, ami a “homlokod verejtékével eszel kenyeret” vers beteljesülése.[3] Minden munkánk valójában a létfenntartásra való törekvésünk, és más világi tevékenységünk is ennek a rendeletnek az eredménye, azaz, hogy az embernek fizikai erőfeszítést kell tennie, bár fel kell ismernünk, hogy végső soron csak ezzel valójában nem érünk el semmit.

Kevésbé vagyunk azonban tudatában annak, hogy ugyanez igaz a spiritualitás területén is. Van ugyan szabad akaratunk, vagyis az a képességünk, hogy eldöntsük, a jót vagy a rosszat választjuk-e, de a végeredményt nem mi irányítjuk. Például, lehet, hogy valaki nagy erőfeszítéseket tesz egy gyönyörű etrog megvásárlására, de amikor Jom Tovkor használni akarja, leejtheti az etrogot, és a pitom (szár) eltörhet, ezáltal az etrog használhatatlanná válik. Meghozhatjuk a döntést, hogy megtesszük a micvát, de csak I-ten képes ténylegesen képessé tenni bennünket arra, hogy teljes mértékben teljesítsük azt.

Abból az elvből kiindulva, hogy az a szabály, hogy az embernek erőfeszítéseket kell tennie, egyformán vonatkozik a fizikai és a szellemi világra, más módon is egyenlőségjelet tehetünk a két világ között: az I-tenbe vetett bizalom fontosabb, mint az erőfeszítés a fizikai világban, és minél több bitachon (I-tenbe vetett bizalom) van bennünk, annál többet fogunk kapni, függetlenül attól, hogy milyen erőfeszítést teszünk. Így a szellemi világhoz is ugyanezzel a hozzáállással lehet közelíteni; a szellemi világban a fő feladat a bitachon, és az erőfeszítés csupán másodlagos tényező.

Sifsei Chaim azonban hangsúlyozza, hogy ebben a tekintetben helytelen teljesen egyenlőségjelet tenni a szellemi és a fizikai világ közé. Azt állítja, hogy a kettő között döntő különbség van:

“A fizikai dolgokban a szükséges erőfeszítés egy büntetés, amit meg kell fizetni, és nem jó hozzátenni a büntetés megfizetéséhez [azaz az embernek a lehető legkevesebbre kell csökkentenie az erőfeszítéseit]. Ezzel szemben I-ten szolgálatában a lehető legnagyobb erőfeszítést kell tennie, és minden erejével erre kell törekednie…”.

Ezt a gondolatot illusztrálja a következő történet, amelyben Rav Sraga Feivel Mendlowitz érintett.

“Tizenévesként Hertzl Sechter mindig elkésett néhány percet Reb Sraga Feivel 9 órai Tanach (Szentírás) órájáról, és egy nap értesítést kapott, hogy ‘a főnök’ beszélni akar vele. Hertzl remegve lépett be a terembe. “Nu, Hertzl, mikor kezdesz el már időben jönni?”, kérdezte Reb Sraga Feivel. Hertzl kényelmetlenül forgolódott a székében, és nem tudott mást mondani, mint: “Im jirce HaSem”.[4] De Reb Sraga Feivel nem hagyta magát ilyen könnyen elbizonytalanítani. “Nein”, kezdte fejét rázva, “nem im jirce HaSem, im jirce Hertzl – nem ha HaSem akarja; inkább ha Hertzl akarja”. Vannak esetek, amikor az embernek nem szabad azzal vigasztalódnia, hogy HaSem majd gondoskodik arról, hogy minden simán menjen, sokkal inkább magának kell kezdeményeznie.

 

Ha van egy tévhit az erőfeszítés szerepéről a saját személyes istenszolgálatban, akkor ez minden bizonnyal így van a zsidó nép helyzetével kapcsolatban is. Az ember könnyen kísértésbe eshet, hogy azt gondolja, hogy bármennyire is rossz a helyzet, I-ten nem hagyja, hogy a végtelenségig romoljon, és bízhatunk abban, hogy végül a dolgok “maguktól” javulni fognak. Ez súlyos tévedés. Ha az emberek nem tesznek lépéseket a zsidó nép problémáinak megoldása érdekében, akkor azok továbbra is fennállnak – I-ten azt kívánja tőlünk, hogy saját erőfeszítéseinkkel hozzunk javulást.

 

Ezt a gondolatot fejezi ki a Misna a Pirké Avotban:

ובִמְקוֹם שֶׁאֵין אֲנָשִׁים, הִשְׁתַּדֵּל לִהְיוֹת אִישׁ:

“Egy olyan helyen, ahol nincsenek emberek, igyekezz ember lenni”.[5]

 

Sok kommentár ezt úgy magyarázza, hogy amikor hiány van a közösség szükségleteit szolgáló emberekből, akkor fel kell állni és be kell tölteni a hiányt.[6] Rav Samson Raphael Hirsch azt írja, hogy normális körülmények között szerénynek kell lenni és kerülni a nyilvánosságot; amikor azonban emberekre van szükség a közösség szolgálatában, akkor az alázat és a szerénység teljesen helytelen. Inkább meg kell tenni mindent, ami szükséges a helyzet javításához, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy nem kívánt nyilvánosságot kapunk.[7]

 

Figyelemre méltó, hogy a Misna a “histadél” szót választotta, amikor egyszerűen azt is mondhatta volna: “Olyan helyen, ahol nincsenek emberek, légy ember“. Ennek oka az, hogy a ‘histadél’ szó nagy erőfeszítést feltételez; a Misna arra tanít bennünket, hogy nem elég csupán ‘megpróbálni’ segíteni a közösséget, hanem nagy erőfeszítéseket kell tenni az adott feladat érdekében.

 

Mózes egész életében hajlandó volt nagy erőfeszítéseket tenni I-ten akaratának teljesítése érdekében. Ennek eredményeként I-ten megadta neki a képességet, hogy emberfeletti eredményeket érjen el, mint például a Miskan gerendáinak felemelése. Ebből megtanulhatjuk, hogy I-ten csak annyit kér tőlünk, hogy fokozzuk az erőfeszítést; az eredmény az Ő kezében van.

 

Minden olvasónak békés, szép Szombatot!

Jegyzetek:

[1] Rási, Pekudé, 39:33.

^[2] Chaim Friedlander rabbi összes kötete

^[3] Sifsei Chaim, Midot v’Avodat Hasem, 2. Chelek, 24. oldal.

[4] Ezt szó szerint úgy fordítják, hogy “ha I-ten úgy akarja”.

[5] Pirké Avot 2:6

[6] Lásd Rási, Bartenura, Tiferet Jiszráél, Mili d’Avot, Rav Hirsch az Avot-ról.

[7] Ugyanott.