„ Ha hálaáldozásul áldozza……” (III.M. 7/12.)
A jeruzsálemi Szentély idején négy esetben hoztak hálaáldozatot. Akkor, ha valaki sikeresen átkelt a tengeren, vagy sivatagon, ha valaki betegségből felgyógyult, és ha valaki börtönből szabadult. A Szentély lerombolása után a hálaáldozat helyét átvette a gojmel-bencsolás, aminek szövege érzékelteti a hálaáldozat lényegét:
„ Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki jót tesz az érdemtelenekkel is, és velem is jót tett!”
Nusson Sternhartz breszlávi rabbi (1780-1845) tanítása szerint:
“aki hálaáldozatot mutat be, az nem egyszerűen csak köszönetet mond I-tennek, hogy támogatásával megsegítette.”
Miért tesz I-ten jót az érdemtelenekkel? A Próféta így értelmezi:
„Minden szorultságukban Ő ( I-ten) szorul meg, …angyala segítette meg őket, szeretetében és könyörületében Ő váltotta meg őket ; felvette és vitte őket az őskor napjaitól kezdve.” (Jes. 63/9)
Rabbi Mose ben Maimon (1137-1204) Rámbán „Tévelygők útmutatója” filozófiai könyvében Arisztotelész metafizika művéből kiindulva kifejti, hogy a minden időn, téren és anyagin fölött álló Örökkévaló I-ten fölötte áll a mindennapi emberi problémákon is. Akkor mégis hogyan tehet „jót” az érdemtelennel? I-ten két immanens attribútuma (járulékos „tulajdonsága”) a mindenhatóság és mindentudás! A Tórában olvassuk:
„Van-e lehetetlen dolog az Örökkévaló előtt?” (I.M. 18/14.)
Ebben a logikai kontextusban tehát az emberi szenvedés I-tennek is fájdalmas. „Közel van az Örökkévaló, minden hozzá kiálltóhoz, mindazokhoz, aki igazából hívja” (145. Zsolt/18.) A mondatban az „igazából” kifejezés az emberi elkeseredettségre utal. Elkeseredettségében az ember hajlamos megfeledkezni I-tenről! Az I-tenről megfelejtkezett ember magára marad, értelmetlen dolgokat követ el. I-tent száműzi szívéből, bánatát fizikai vágyainak mértéktelen kielégítésével próbálja enyhíteni. A Pillanat, ami a fent említett gojmel bencsolás lényege, a néma megszólalás lehetősége! A Teremtő segített neki, és ő hálája jeléül áldozatot mutat be! Cselekedetével a Sehinát, I-ten jelenlétét is visszahozza szívébe!
A Talmud szerint, az, ha valakit kígyó vagy skorpió közelít meg négykönyöknyi távolságon belül, nem véletlenül történik. Megjelenésük azért lett elrendelve, hogy megijesszék és megtérésre késztessék. (Sábát 74b)
Raphael Mose Luria izraeli kabbalista rabbi (1932-2022) tanítása:
„a hirtelen ránk törő veszély nem más, mint I-ten üzenete, és amennyiben megmenekülünk, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy a veszély valóban elmúlt-e, vagy csak haladékot kaptunk. Izrael gyermekei a Nádas-tengernél pusztító veszéllyel szembesültek, amikor mögöttük Fáraó hadserege, előttük a tenger háborgó vize. A veszély Isten rendelete volt. Az Örökkévaló haladékot adott, és kettéválasztotta előttük a tengert, de a rendeletet nem törölte el, és Purim napjaiban, Hámán által ismét előkerült. Az ilyen és ehhez hasonló „nehéz végzéseket” csak engesztelő cselekedetekkel, ezen belül hálaáldozattal, a Szentély hiányában imával lehet megszüntetni”.
Szota 32b:
„Mózes kétkedve fordul Istenhez: Hogyan helyezzek el hatszázezer embert nők és húsz éven alóli fiatalokon kívül a bejáratnál, hogy hálát adjanak Neked, hiszen nem férnek majd el a Bizonyosság Sátra előtt?! Isten felel neki: Előttem nem létezik lehetetlenség, csoda vagy képtelenség. Nem-e Én terjesztettem ki az eget a föld fölé mint kárpitot? Nem én helyeztem el őket a Szinaj tövében ahol rajtuk kívül tömérdek angyal is volt? Nem én keltem életre a holtakat és adok helyett mindenkinek az idők végén? Ez úton is lehetővé teszem ami számodra lehetetlennek tűnik! És felelte Mózes: Dicséretét az Örökkévalónak hirdesse a szám, és áldja minden test szentséges Neved mindörökre” (145. Zsolt/21.)
