Ezen a héten a Cáv szakaszt olvassuk fel a Tórából. A szidrá nagy része a Szentélyben bemutatott áldozatokról szól.

„Ami pedig megmarad belőle, azt egyék meg Áron és fiai; kovásztalanul egyék meg, szent helyen, a találkozás sátorának udvarában egyék meg azt… Szentek szentje az, mint a vétekáldozat és mint a bűnáldozat.”  (3Móz.6. 9-10.)

A zsidó nép pusztai vándorlása idején, mielőtt belépett volna Izrael földjére, a hús felhasználása a szentségel volt összekapcsolva. A felhasznált hús minden egyes része a Miskánban feláldozott állatból származott, egy olyan tettből, mely közelebb hozza az embert I-tenhez. A héber szó az áldozatra a korbán. A szó gyökbetűi (kof, rés, vét) megegyeznek a kárév szóéval, melynek jelentése közeledő, közeledik. Az áldozaton keresztül, az áldozat által az ember közelebb került I-tenhez.

„…mindenki Izrael házából, aki levág ökröt vagy juhot vagy kecskét a táborban, vagy aki levágja a táboron kívül, s a találkozás sátrának bejáratához nem vitte el, hogy bemutasson áldozatot az Örökkévalónak, az Örökkévaló hajléka előtt: vérnek számíttatik be azon férfiúnak, vért ontott; írtassék ki azon férfiú népe közül.” (3Móz.17. 3-4.)

Tehát, igencsak szigorúan áll a Tóra az állati élet kioltásához is, mely gyilkosságnak számít, hacsak nem szent helyen, szent céllal történt. A húsfelhasználás nem volt olyan természetes, mint napjainkban. A felajánlót nagy mértékben bevonták az áldozás folyamatába. Minden áldozatnak egyértelmű célja volt: hálaadásból való felajánlás, vezeklés vétek elkövetéséért, szent nap megünneplése, vagy azért, hogy az ember közelebb érezze magát I-tenhez.

Azok, akik áldozatot ajánlottak fel, úgy érezték, hogy egy értékes dolgot adtak át a vagyonukból, javaikból. Az emberek az állataikra úgy tekintettek, mint munka és élelemforrásra, vagyonuk bázisára; az állatot a szentélybeli rítussal kapcsoltban vágták le, így a jövedelmük és élelmük értékes forrását mutatták be áldozatként.  Az állatot nem tartották rideg árucikknek, mint manapság általános, hanem teremtménynek, mellyel kapcsolatban felelősséggel tartoznak. Pl. egy anyaállatot és kicsinyét nem lehetett egyazon napon feláldozni. (3Móz.22.26-28.) Azoknak, akik áldozatot mutattak be, tisztában kellett lenniük a feláldozandó állatok „családi kapcsolataival”.

A felajánlókat jelentős mértékben bevonták az áldozati folyamatba. A vétekáldozat bemutatásánál arra kérték a felajánlót, hogy tegye rá az állatra a kezét, pontosabban támaszkodjon rá és tegyen beismerést, vallja meg bűnét a levágás előtt. Ezzel a folyamattal az érzelemkiváltás volt a cél; a felajánlóban, aki elhozza áldozatát és látja, amint megölik, jó esetben az az érzés támadt, hogy vétkéért tulajdonképpen neki kellene az oltáron lennie. Ekképpen megtapasztalhatták a t’suvá, a megtérés érzését.

A naponta végrehajtott áldozatbemutatás relatív kis száma azt jelentette, hogy minden egyes állat pusztulását számontartották. A szentség a fizikai teljességgel és tökéletességgel függött össze. A kohénoknak mentesnek kellett lenniük a testi tökéletlenségtől, a feláldozandó állatoknak pedig hibáktól kellett mentesnek lenniük. Ennélfogva a szentség fogalma fizikai kifejezést nyert a test és a végtagok szentségének fogalmában.

Mennyire más a húsfogyasztás napjainkban! A modern társadalmakban igen nagy a mindennapi húsfelhasználás. Az ember egyéni áldozata helyett, melyet egy szertartás keretében mutatott be, az állatok manapság nagyüzemi gazdaságok irtózatos mennyiségű tömegtermékei.

A kohén helyett, aki a szent feladatra fókuszál a Szentélyben, manapság egy sáchét (metsző) végzi el, aki állatok százait vágja le egy nap, ipari keretek között. E hatalmas változások következtében a mai nagyarányú hústermelésnek és jelentős húsfogyasztásnak negatív hatásai a Szentély idejében nem jelentkeztek. Néhány esetben ezek a negatív hatások ellentétesek a Háláchával és gyakran megsértik az etikai érzékenységet, melyet a Tóra belénk akar nevelni. E negatív hatások, melyek igen sokrétűek, az állatok kihasználásától kezdve a klímaváltozásig, arra hívják fel a figyelmet, hogy változtatnia kell az emberiségnek a Földhöz való hozzáállásán, az életmódján, mert ha nem így tesz, akkor nemcsak az életet adó és védelmező bolygót veszélyezteti, hanem vét I-ten ellen is, mert az ember csupán „kölcsön kapta” a földet – miként a következő két idézetből kiderül:

„… mert enyém a föld; mert jövevények és zsellérek vagytok ti nálam…” (3Móz. 25.23.),

„… hogy művelje és őrizze.” (1Móz.2.15.)

Nekünk zsidóknak, különösen figyelnünk kell erre, mert a Tórától a Talmudig számos helyen felhívja a figyelmünket a Világ Alkotója környezetünk védelmére és az állatokkal való jó bánásmódra. A Peszách ünnepét közvetlenül megelőző szombat különleges jelentőséggel bír; külön neve is van: Sábbát háGádol – Nagy Szombat, pontosabban a Nagynak Szombatja. A hagyomány szerint azért nagy nap a mai, mert ezen a napon fog eljönni Élijáhu próféta, hogy kihirdesse a régóta várt megváltás idejét.

Kívánom, hogy mielőbb eljöjjön, lehetőleg már a mi napjainkban!