Húsz évvel ezelőtt, 2003 márciusában kezdődött az iraki háború. Ugyanannak az évnek a végén Donald Rumsfeld, akkori amerikai védelmi miniszter megkapta az Arany bika díjat, amelyet a legrosszabb nyilatkozatokkal lehet kiérdemelni. A következő kijelentésével szolgált rá:
„Mint köztudott, ismerünk tudott dolgokat, vagyis vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy tudjuk. Azt is tudjuk, hogy köztudottan vannak ismeretlen dolgok; tehát vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy nem tudjuk. De vannak nem tudott ismeretlen dolgok is – azok, amikről nem is tudjuk, hogy nem tudjuk.”
Hogy kerül ez a hír egy peszachi írásba? Úgy, hogy a történészek sokszor kétségbe vonták az egyiptomi kivonulás megtörténtét, miután nincsenek olyan archeológiai leletek abból a korból, amelyek tömeges népvándorlásra utalnának. A hívők viszont nem is akarnak történelmi és archeológiai elemzésekbe bocsátkozni. Amit tudunk a kivonulásról, azt a Tórából tudjuk (no meg a peszachi Haggadából), és ez mindig is elegendő volt az ünnep méltó megüléséhez.
Bizonyára nem meglepő, hogy kételkedők zsidó körökben is vannak. A Los Angeles-i Sinai zsinagóga rabbija, David Wolpe például 2001 peszachján, hívei előtt tartott ünnepi beszédében kijelentette: „Az Ószövetség nem úgy írja le a kivonulást, ahogyan az megtörtént – ha egyáltalán megtörtént…” Nem csoda, hogy beszéde felháborodást és heves vitákat váltott ki, hiszen ezzel egyúttal akarva-akaratlan megkérdőjelezte a Tízparancsolat első mondatát is: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom országából, a rabszolgák házából”. Később valamit finomított kijelentésén, mondván, hogy egy kisebb létszámú csoport elérkezhetett Egyiptomból Kánaánba és befolyásolhatta az őslakosok hitét.
Jóval Wolpe viták sorozatát kiváltó megnyilatkozása előtt Achad Ha’am cionista újságíró, a zsidó nemzeti újjáéledés egyik élharcosa (eredeti nevén Asher Zvi Hirsch Ginsberg, 1856-1927) frappáns választ adott azoknak, akik kétségbe vonták az egyiptomi kivonulás megtörténtét, merthogy előfordult ez az ő korában is. Úgy vélte, amennyiben bebizonyosodna, hogy a kivonulás kitalált történet vagy hogy Mózes egyáltalán nem is létezett, az sem tenné tönkre mélyen gyökerező hagyományunkat. Az Egyiptomtól napjainkig megtett hosszú úton legnagyobb prófétánk jelképesen mindvégig népünk élén haladt, mutatva az utat, amelyet, mint tudjuk, minden szabadságszerető embernek végig kell járnia.
A nézőpontok ütköztetése helyett álljon itt a továbbiakban egy-egy vicc a kételkedők, a szilárdan hívők vagy az ingadozók – egyszóval mindenki – számára.
Peszach közeledtével egy apa megkérdezte a fiát, mit tanultak az egyiptomi kivonulásról, annál is inkább, mert tudta, hogy tekintettel az ünnep fontosságára, egy rabbit küldtek az iskolába. Azt mondta a rabbi – kezdte a fiú –, hogy izraeli páncéloshadosztály biztosította a gyalogos kivonulást. Az utászok villámsebesen hidat építettek a Vörös tenger fölé, aztán miután a zsidók átkeltek és az egyiptomi csapatok a nyomukba eredtek, az izraeli légierő gépei lebombázták a hidat az üldözőkkel együtt. Micsodaaa? – szörnyülködött az apa. Ezt mondta volna a rabbi? Hiszen ez úgy hangzik, mint a legvadabb kitalált történet! A gyerek szégyenlősen sütötte le a szemét: bevallom, ezt nem a rabbi mondta, de tudod, mit? Most hallgasd meg, hogy ő milyen lehetetlen történetet mesélt!
Egy kisváros nagytekintélyű embere közismert volt vallásellenességéről. Egy szép napon a zsinagóga mellé érve meghallotta, hogy egy fiatalember áhítattal imádkozik. Benyitott az ajtón, odament hozzá és megkérdezte, miről szól az ima. Hálát adok az Örökkévalónak a csodákért, amiket népünkkel tett – jött a válasz –; most éppen azért mondok köszönetet, hogy a segítségével átkelhettünk a Vörös tengeren. Nem volt ott semmiféle csoda – igyekezett lehűteni lelkesedését a férfi. – Jobb, ha tudod, hogy abban az időben, amikor atyáid átkeltek a tengeren, a víz nem volt mélyebb harminc centiméternél. A fiatalember csodálkozva nézett rá, aztán még nagyobb lendülettel kezdett imádkozni. A férfi meglepetten és dühösen kérdezte: most miért folytatod? Kétségbe vonod, amit mondtam? Felelt a fiatalember: nem vonom kétségbe, de most külön hálát adok az Örökkévalónak azért a csodáért, hogy harminc centis vízbe sikerült belefullasztania az egész egyiptomi sereget!
