Mózes harmadik könyve Smini hetiszakasza –többek között- a kóser étkezés alapját jelentő tiszta és tisztátalan állatok felsorolásával foglalkozik. Midrás Vájikrá Rábbá felteszi a kérdést: „Miért érdekli I-tent, hogy kóser módon vágják le a fogyasztásra szánt állatokat?” Van ennek bármi jelentősége, élettani hatása a fogyasztóra?

Bölcseink különös módon Salamon királytól vett gondolattal közelítik meg a kérdést: „ha bölcs lettél, magadnak lettél bölcs” (Mislé 9:12). Hogyan egyeztethető össze ez az alapkérdéssel? Abból kell kiindulni, hogy a vallási parancsok (Micvák) célja, hogy az embernek érdemet szerezzenek betartásukkal! A parancsok lényege nem „miért”-jükben, hanem betartásuk „hogyan”-jában van. A parancsok betartása morális tartás, érdem és az ember önképének lélektisztitó faktorra. Erre vonatkozik:

„Az Örökkévaló szava salaktalan (megtisztít), pajzsa Ő mindenkinek, aki benne keres menedéket”. (18. Zsolt.31)

Önmagában nem csak annak van jelentősége, hogy a levágásra szánt állat, a kóser állatok kategóriájába tartozik, hanem levágásának módja is. Erről a Talmud rendelkezik:

„Az állat tiltottnak minősül addig, amíg be nem bizonyosodik, hogy kóser módon volt levágva. Ha a fogyasztható állatok csoportjába tartozó állatról a rituális vágás (sehita) előtt, közben, vagy után kiderül, hogy nem egészséges, nem fogyasztható.” (Talmud Hullin 9a)

Metsző (sajchet) csak jól képzett, rabbi bíróság előtt sikeres vizsgát tett tapasztalt, gyakorlott és istenfélő férfi lehet. A Hászid rabbik gyakran ellenőrizték a megsző vágásait, abból kiindulva, hogy a gyilkolás és rituális vágás között az egyetlen különbség, ha az utóbbi alapja a kegyelem gyakorlása az állattal. A metszőnek úgy kell nagytestű vagy szárnyas két nyaki ütőerét, lég és nyelőcsövét elvágnia, hogy az állat ne szenvedjen, a hirtelen nagy vérvesztesség következtében minél hamarabb múljon ki. Fontos szempont, hogy az állat a kivéreztetés okán múljon ki, nem bármi más következményeként. Ezért nem megengedett az állat kábítása, mivel egyrészt az állat nem tud kivérezni, másrészt a metsző nem tudja megítélni, hogy az állat nem-e a kábítás alatt vagy az áramütés miatt múlt ki.

Tórai előírás, hogy tiszta, azaz fogyasztásra alkalmas az a négylábú, aminek külső, belső jele van. A belső „jel” az, hogy kérődző. Külső jellel bír az, aminek patái hasítottak. A nem kóser és ezáltal tiltott állatok között a Tóra hármat emel ki, melyekben megvan egy-egy belső, vagy külső jel: a tevét, hegyi nyulat, nyulat. A disznó nem rendelkezik se külső se belső tisztasági jellel. A disznót a zsidók a tisztátalanság szimbólumává tették. Disznóhoz hasonlítják az embert, kinek viselkedése külsőleg elismeri Isten szentségét , de belül tagadja azt. Ilyan a disznó aminek patái hasítottak, de jobban illenének hozzá a karmok, mert természete ragadozó és fukar voltára utal.

Rabbi Chaim Ozér Grodzenski (1863-1940 Vilna) tanításán részt vett a radini Jiszráél Meir Hákohen Káhán rabbi (1838-1933) is, aki kijelentette, hogy aki rossznyelvűség (losen hárá) vétkébe esik olyan mintha disznóhúst enne. Rabbi Chaim Ozér kételyének adva hangot azt mondta vendégének:

“Tudod barátom, ez nem egyértelmű és azzal a veszéllyel jár, hogyha nézeted elfogadásra találna, azzal a következménnyel járna, hogy nem a rossznyelvűségre fognak nagyobb bűnként tekinteni, hanem a disznóhús evésének tilalma veszíti el jelentőségét…Tartózkodjunk hát attól, hogy rosszat beszéljünk másról és attól, hogy disznóhúst fogyasszunk.”

Rav Jichak Arama spanyol rabbi (kb.1420 – 1494) tanította:

„tudnunk kell, hogy a Tóra nem egészségügyi okból tilt bizonyos ételeket. Ha így lenne, a Tóra egy orvosi könyv szintjére süllyedne. Ne racionális okból fogyasszunk, vagy ne fogyasszunk bizonyos állatok, madarak, halak csúszómászók húsából, hanem kizárólag Isten parancsának elfogadása miatt.”