Izrael Államában a zsidó naptár szerint minden év Niszán hónap 27. napján tartják a Jom HaZikaron laSoá ve-laG’vurah-t, (héberül: יום הזיכרון לשואה ולגבורה), mely szó szerinti fordításban a „Holokauszt és hősiesség emléknapja“. Az emléknap során – mely idén a polgári időszámításunk alapját képező Gergely-naptár[1] szerint április 18-ára esik –hajt fejet Izrael Állam lakossága a náci Németország és csatlósai által meggyilkolt hatmillió zsidó áldozat emléke előtt. Az emléknapban a „hősiesség” szimbólumát a varsói gettófelkelés[2] tölti meg tartalommal, melynek kezdetéhez datálták az emléknapot is.

A varsói gettót 1939 novemberében hozták létre, a 307 hektárnyi területet háromméteres fal vette körül, tetején szögesdróttal. Kezdetben 250 ezer főt költöztettek be, de hamarosan 400, majd 550 ezer embert zsúfoltak össze, egy szobában 8-15 személy is lakott. 1942. július 22-én megszállták a varsói gettót, s előírták: a Judenrat[3] naponta 6000 embert állítson ki a rakodótérre: a végcél a treblinkai tábor volt. Mivel nem tudta megmenteni népét, Adam Czerniaków, a tanács elnöke öngyilkos lett. Varsóból aztán 300 ezer főt deportáltak, egymilliót a főkormányzóságból. A passzivitás okai között emlegetik a történészek a németek iránti illúziókat, a népirtás hihetetlenségét, az ellenállás elit jellegét, a fegyverek hiányát és a szervezetlenséget. A népirtás csak azért állt le, mert szükség volt a gettó termékeire. A megmaradt 60 ezer zsidó lassan szervezkedni kezdett, Mordechaj Anielewicz 1942 decemberében létrehozta a ZOB (Zsidó Harci Szervezet) nevű csúcsszervet. Céljuk nem a megmenekülés volt, hanem a becsületes halál. Bunkert, alagutat építettek, katonai kiképzést szerveztek. A gettóba 1943. január 18-án SS-egységek hatoltak be, hogy 16 ezer munkást vigyenek Lublinba. Bár a ZOB-ot meglepte az akció, azonnal harcba kezdett. Egy gyárban gránátot dobtak a nácikra, a németek megzavarodtak, az elfogottak elmenekültek. A rakodótéren is harc folyt, s bár végül hatezer főt elvittek, az esemény visszhangja nagy volt. Több kollaboránst megöltek, szabotázsok kezdődtek, az együttműködés a lengyelekkel szorosabb lett.

A ZOB-nak mintegy 600 harcosa volt, amikor 1943. április 19-én 850 SS-katona megkezdte a gettó felszámolását. A zsidók és a “banditák” – így nevezték a németek a lengyel ellenállás harcosait – Molotov-koktélokkal fogadták őket, két tankot felgyújtottak, a németek elmenekültek. A kitűzött lengyel és vörös zászló a falon kívül is nagy lelkesedést váltott ki. Ezután Stroop tábornok légierőt vetett be, erre a felkelők visszavonultak, a németek pedig dühükben lemészárolták egy kórház betegeit. Másnap tovább folyt a harc, a németek elrendelték az üzemek kiürítését, s amikor ez nem történt meg, ágyúval lőtték szét az épületeket. Mivel a lengyelek nem tudták felrobbantani a gettó falát, az alagutakon át érintkeztek a védőkkel. A bunkerrendszer meglepte a németeket, a harcosok eltűntek, s másik épületben tűntek fel ismét. Mindkét fél gyújtogatott, egyre több ház égett. Április 25-én, húsvétkor a gettó lángokban állt, sokan a tűzbe menekültek a fogság elől. Május 7-én a nácik körülvették a vezetőség házát, de behatolni nem tudtak. Gázt vetettek be, a vezérkar az öngyilkosságot választotta. Később találtak még egy kijáratot, a megmaradtak itt menekültek el. Ezután az ellenállás szétszórtan folyt, május 10-től csak romharcok voltak. Stroop jelenthette: a gettóban minden házat elpusztított. 16-án a zsinagógát is felrobbantották. 56 ezer zsidót öltek meg vagy hurcoltak el, de tízezernél többen maradtak a romok közt, s hónapok múlva is voltak összecsapások. A ZOB megmaradt egysége részt vett az 1944-es varsói felkelésben.

A holokauszt magyarországi áldozataira minden év április 16. napján emlékezünk. A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén.[4] Magyarország náci Németország általi megszállását követően a magyar csendőrség a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt, RSHA) német deportálási szakértőivel együttműködve alig három hónap leforgása alatt mintegy 440 000 zsidót gyűjtött össze Magyarország minden részéről, a főváros kivételével.[5]

Mivel anyai ágról Celldömölkről származom, a celldömölki zsidóság gettóba hurcolását elevenítem fel[6]: Szombathelyről keletre, Sárvárott volt Magyarország egyik legnagyobb internálótábora. A legtöbb politikai foglyot a helyi cukorgyárban és selyemgyárban őrizték. Mint megyei gyűjtőtáborban, Sárváron 3521 zsidót tartottak, közülük mintegy 750 fő a városból került ki, a többiek pedig a Celldömölki és Sárvári járásokból, beleértve Jánosházát.

A helyi lakosság számára a gettót május elején állították fel a zsinagógában és a környező hitközségi épületekben, ideértve a rabbi házát. A sárvári zsidókat csak pár nappal július 4-6-ra tervezett bevagonírozásuk előtt szállították át a selyemgyárba. A zsidók deportálása után a helyi hatóságok sok kisgyermeket és gyermeket fedeztek fel a táborban, s átadták őket a náciknak „németországi munkára”, (valójában megsemmisítésre). A sárvári táborban volt a gyűjtőközpontjuk azoknak a zsidóknak is, akiket szökésen értek a gettókból vagy a főként dunántúli deportálóközpontokból. Őket is „munkavégzés” céljára adták át az SS-nek. A sárvári internálótábor Gribowszky György parancsnoksága alatt hat szállítmány számára szolgált megyei gyűjtőtáborként. A már említett két szerelvényen kívül tehát még négy indult el a táborból. Két kisebb szállítmány, aránylag sok „politikai fogollyal” és tússzal, május 19-én, illetve június 26-án indult innen útnak. A két nagyobb szállítmány pedig, egyenként mintegy 1500 deportálttal, július 24-én, illetve augusztus 4-5-én hagyta el a tábor területét. E két utóbbi deportálást az SS megközelítőleg úgy ügyeskedte ki, ahogyan annak az 1300 zsidónak a deportálását, akiket a kistarcsai internálótáborból indítottak útnak, megszegve Horthy július 7-én hozott, a deportálásokat leállító döntését. Csupán maroknyi orvos, állatorvos és mérnök maradt hátra, mert szükség volt rájuk. Egy becslés szerint Sárvárról mintegy 10 000 zsidót deportáltak hat vasúti szerelvényben.

A celldömölki mártírok emlékműve – mivel idővel minden leszármazó a fővárosba költözött -a Budapesti Zsidó Hitközség Kozmai utcai Központi Temetőjében található az ún. Központi Mártíremlékmű mellett.

 

Valamennyi holokausztban elhunyt áldozat emlékéből fakadjon áldás!

 

Jegyzetek

[1]                                     A Gergely-naptár (más néven gregorián naptár) a ma érvényben lévő naptárrendszerek közül a legelterjedtebb. Eszerint az időszámítás kezdete Jézus születéséhez igazodik. A névadója, XIII. Gergely pápa rendelete szerint az új naptár 1582. október 4-én csütörtökön lépett életbe oly módon, hogy az azt követő nap október 15. lett, a kettő közötti napok abban az évben kimaradtak. Ugyanakkor a hét rendszerét ez nem befolyásolta, mivel 15-e péntekre esett és nem hétfőre, mint amilyen napra kellett volna, amennyiben 4-e csütörtökre.

[2]                                     Múlt-Kor történelmi magazin: A varsói gettó felkelése (2003.04.17.)

[3]                                     zsidótanács: a gettó területén működő zsidókból álló minimális önállósággal rendelkező adminisztratív szervezet

[4]                                     https://hdke.hu/emlekezes/emleknapok/holokauszt-magyarorszagi-aldozatainak-emleknapja-2023/

[5]                                     https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/article/ghettos

[6]                                     Braham, Randolph L.: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon (2. bőv. és átd. kiad. – Budapest: Belvárosi Kvk., 1997.)