Élhetünk bárhol a világon, különböző országokban, különböző szokásokat követve, de zsidóként mégis egy közös nyelvet beszélünk, közös utat követünk és járunk be. Azt a nyelvet, amire a Tóra tanít meg bennünket, azt az utat, amit a Tóra jelöl ki és határoz meg számunkra!

Ötven nappal Pészách után köszönt ránk Sávuot, a tóraadás ünnepe. A gálutban sziván hónap hatodikán és hetedikén, míg Izraelben csupán egy napon, sziván hatodikán ünnepeljük. Az ünnepnek több elnevezése is van: Z’mán mátán Toráténu, a Tóra adás ideje, a Tóra adás ünnepe.

A hagyomány szerint ekkor kapta a zsidóság az Írott Tant, a Tórát, és a Szóbeli Tant az Ö-rökkévalótól, mely akkor, és most is meghatározza a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra adása történt meg, de az elfogadás és az „elsajátítás” azóta is folyamatos. Az ünnep hagyományai, szokásai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak.

 

Az ünnepi tóraolvasás Mózes második könyvének huszadik fejezete.

Ebben a szakaszban található a Tízparancsolat. Míg állt a Szentély, addig a kohaniták minden nap felolvasták a Tízparancsolatot és a Smá Izráelt a hozzátartozó fejezetekkel együtt. A Szentély lerombolása után bölcseink elrendelték, hogy a zsinagógákban minden nap olvassák fel a Tízparancsolatot. Szokás, hogy ezen a tóraolvasáson a hölgyek is részt vesznek.

 

Hág hábikurim a zsengék ünnepe.

Ugyanis azt írja a Tóra: „a zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö-rökkévalónak, heteitek ünnepén…” (4Mózes 28,26).

Ezen a napon a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hétféle gyümölcsöt és termést: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elejét egy felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták.

A zsengék ünnepén mutatták be az új kenyeret is a Szentélyben, hálát adva az Ö-rökkévalónak a kenyérért és az életért.(3Mózes 23,27)

Hág hákácir, az aratás ünnepének is nevezzük Sávuotot, mint már említettem, ekkor fejeződik be az aratás Izraelben, és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása. A Talmud az ünnepet egyszerűen „csak” gyülekezésnek, zárásnak, áceretnek nevezi, mivel ez az ünnep lezárja Pészách napjait, melynek végső célja a Tóra adása volt.

 

Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek törvények, szabályok, ahogy a Talmud is írja:

„A kinyilatkoztatás napja, éppolyan jelentős, mint a teremtés napja, mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.” (Sábát88a)

 

A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz. Az egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: „Megtesszük és meghallgatjuk.” (2Mózes24,7)

A másik esküt maga az Ö-rökkévaló tette: „és ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!”(2Mózes19,6)

Ünnep bejövetele előtt szokás némely közösségben az éjjelt virrasztással és tanulással tölteni, tikunt tartani, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értették meg a nap jelentőségét. A virrasztásra és tanulásra egy külön könyvet is szerkesztettek, a címe Tikkun lél Sávuot, azaz Sávuot éjszakájának önjavító könyve.

Részletek a Szentírásból, a Talmudból, a Zóhárból, és különböző vallási költemények, pijutok szerepelnek benne.  Egy kifejezés még eszünkbe juthat a tikunról, ez pedig a tikun  háolám, azaz a világ jobbátétele, javítása.

A zsinagógát még ünnep előtt szokás zöld ágakkal, lombokkal, virágokkal díszíteni, mert a Szináj-hegy is virágba borult annak idején, a Tóra adásának alkalmából. Más magyarázat szerint a virágok és zöldek látványa oly kedves a szemnek, mint a Tóra szavai a szívnek!

Több helyen szokás, hogy füvet szórnak szét a templomokban. A magyarázat szerint Mózes ádár 7-én született és három hónapig volt elrejtve a Nílusban a sás között, egészen sziván hónap 7-ig. Az elszórt fű a zsinagógákban erre a sásra emlékeztet bennünket.

Sávuot második napján olvassuk Rút könyvét, a Megilát Rutot. Az árpa aratásának idején játszódó idilli történetben igen fontos dolgokról esik szó. Rút volt az a nő, aki önként magára vette a zsidóság törvényeit, és lett gér cedek, azaz igaz betért. Gyönyörű mondatot fogalmaz meg anyósa, Naomi felé:

„Amerre mész, megyek én is, ahol majd lakozol, lakozom én is. A te néped az én népem, a te I-stened az én I-stenem.” (Rut1,6)

 

Rút nevének számértéke 606. Neve utal arra, hogy a zsidó nép a szináji kinyilatkoztatáskor 606 parancsolatot kapott, mivel hét parancsolatot akkor is be kellett már tartaniuk, amikor még nem kapták meg a Tórát. Noé fiainak hét törvénye, melyek annyira fontosak, hogy mindenkinek be kell azokat tartania vallási hovatartozás nélkül! A hét törvény pedig a bálványimádás tiltása, az Örökkévaló nevének felesleges kiejtése, ne ölj, ne egyél élő állatból kivágott részt, ne lopj, ne köss tiltott házasságot és ne létesíts tiltott kapcsolatot, valamint a bíróságok alapításának törvénye.

Ekkor szokás tartani a lányok felavatási ünnepségét, a bát micvát is. Míg a fiúknál a bár micvá ünnepségek időpontjai úgymond egyéniek (13 év plusz egy nap), addig a lányoknál ezt közösen sávuotkor tartják.

 

Általában erre az alkalomra imakönyvet ajándékoz a közösség a bát micváknak. Természetesen más ajándékot is kapnak, kaphatnak. A felnőtté avatást egyre több helyen követi lakoma, fogadás vagy akár kerti parti.