Sütő András Az álomkommandó című darabjának ősbemutatója 1987-ben volt a Gyulai Várszínházban, majd ősszel ez az előadás került át a Vígszínház színpadára. Ha nem is az ősbemutatón, de még abban a színházi évadban 14 évesen én is láttam a darabot többé-kevésbé értve, de minden utalását még sem megértve. A mű nem túl gyakori szereplő színpadainkon, vélhetően összetettsége okán, legutóbbi bemutatója 10 éve volt Budapesten a Pesti Színházban. Jelentősége az előadásnak azonban korszakos, így mindenképpen megér egy kis összefoglalót itt a ZSIMAgazinban.
A vígszínházi premieren a vasfüggöny előtt balról jobbra: Kern András, Sütő András, Lukács Sándor, fotó: Nemzeti Fotótár
Néhány szót az alkotó Sütő Andrásról (1927-2006): a Kossuth-díjas erdélyi magyar író mezőségi szegényparaszti családból származott, szülei Sütő András és Székely Berta voltak. 1940 őszétől a nagyenyedi református kollégium, majd 1945 januárjától kolozsvári református gimnázium diákja volt. Első írását 18 éves korában közölte a kolozsvári Világosság című lap, Levél egy román barátomhoz címmel. 1949-ig Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt, majd tanulmányait megszakítva a Falvak Népe című hetilap főszerkesztője lett. 1951-ben Bukarestbe költözött, mivel a szerkesztőséget oda helyezték át. Nem tudott azonosulni az 1950-es évek politikai viszonyaival ezért 1954-ben lemondott állásáról és Marosvásárhelyre költözött, ahol az Igaz Szó című irodalmi folyóirat főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1958-1989 között a Művészet, illetve az Új Élet című marosvásárhelyi képeslapnak volt főszerkesztője. 1989-ig az Erdélyi Figyelő főszerkesztői pozícióját töltötte be. 1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. 1990. március 19-én a marosvásárhelyi fekete március idején a magyarok és románok között kitört etnikai zavargások során, melyet később fekete márciusnak, a marosvásárhelyi pogromnak neveztek el, az RMDSZ székház ostromakor veszítette el bal szeme világát. Saját kérésére Magyarországra szállították gyógykezelésre.
A darab egy színházi próbával kezdődik. Egy diktatúrában élő ország színháza új bemutatóra készül, mely az auschwitzi koncentrációs táborban, a Sonderkommandó lázadásának idején játszódik. A darabbeli darab harmadik felvonását próbálják épp, melynek helyszíne a tábor egyik szeglete, egy boncterem, Dr. M. dolgozószobája. Dr. M.-et a darabbeli színház igazgatója, Aurél játssza, míg a laboratóriumi boncszolgát, Manót a darab írója, Juliusz. Manó ikergyermekei életéért harcol, akiken Dr. M. kísérletezik. A gyerekek álmait meséli neki, hogy kísérleteihez pszichológiai anyaggal szolgáljon, s így ne kelljen meghalniuk. Amikor kiderül, hogy fiát mégis megölette a lágerorvos, egy pillanatra a kisember hőssé próbál válni, s pisztolyt fog rá, ám elsütni nem tudja a fegyvert. Az elpróbált jelenet után a társulat szünetet tart. Az igazgató és a szerző közti beszélgetésből kiderül, hogy a próbált darabnak és saját helyzetüknek közvetlen párhuzamai vannak. Az író fiát, Tamást egy mondvacsinált ürüggyel börtönbe akarják csukni. Tamás azonban elhatározza, hogy az aznap tartott főpróbán, melyre az Elnök is hivatalos, kegyelmi kérvényével felverekszi magát hozzá a dísztribünre. Az igazgató, Aurél azonban, mikor erről tudomást szerez, figyelmezteti a biztonsági embereket, nehogy Tamás még nagyobb bajba keveredjen. Vagyis feljelenti a fiút. Még vége sincs a próbaszünetnek, mikor Tamás rohan a színházba, akit a belügy biztonsági emberei üldöznek. Apja, Juliusz próbálja elbújtatni a fiút, de nem tud túljárni a belügyiek eszén. Híre jön, hogy a diktátor eljön az esti bemutatóra, Tamás nélkül viszont nem tudják megtartani az előadást, hiszen ő játssza Manó fiát a darabban. A belügyiek így nem tudják letartóztatni a fiút, de őrzésére a színházban hagyják egyik emberüket, aki a színpadra is követni fogja SS-őrnek öltözve.
Tamás és apja kétségbeesett tervet dolgoznak ki: a fiú az előadás közben fogja elmondani a kegyelmi kérvényt, így azt nem lehet majd megakadályozni. Eljön az esti bemutató, ahol az élet és a darab végzetesen összekeveredik. Az előadás és a színház síkjai, melyek között a határok kezdetben élesek voltak, mostanra teljesen elmosódnak. Tamás civilként kezd bele a Elnökhöz intézendő kegyelmi kérvénybe, de az SS-tisztnek öltözött belügyis kivonszolja a színpadról. Majd kintről lövés hallatszik. Manó kirohan, kis zavar után mégis folytatják az előadást. A visszatérő Manó-Juliusz hol Dr. M.-et vonja felelősségre, hol az igazgatót, Aurélt. Nemcsak a színházban, hanem az életben is számon kéri tőle a fiát. Ráfogja a pisztolyt, de ahelyett, hogy letenné a fegyvert, elsüti. Legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy a kellékpisztoly igazi volt, és Aurél összeesik. Meghajláskor Manó kezén bilincs, Aurél hiányzik, a segédrendező pedig felhívást intéz a nézőkhöz, miszerint szeretettel várják őket a másnapi zenés-táncos produkcióra, melyre az Elnök is várható, aki az aznapi előadást egyéb elfoglaltságok miatt nem láthatta.
Hegedűs D. Géza és Fesztbaum Béla a darab 2013-as Pesti Színházi előadásában, melyet Szász János vitt színpadra.
A korabeli kritika így summáza a darabot:
„…Auschwitz egy pillanat alatt már mindenfajta elnyomás, népirtás szimbóluma lesz – nemcsak a néző, de a produkcióban résztvevők számára is. Így kerül egymáshoz közel a szerep és valóság; az író és az általa kitalált figura, a színigazgató és társa-barátja, az író, vagy megalázott foglya – ugyanő….Sütő tehát nemcsak az elnyomás szörnyűségeit, a külsődleges konfliktusokat mutatja be – nem is erre koncentrál. Elsősorban azokat a következményeket elemzi, melyek a tisztességes embereket is eltorzítják, olyan kényszerpályákra állítva gondolkozásukat, morális és politikai reakcióikat, melyeket jobb körülmények között sohasem vállaltak volna.”
Jelenleg a darabot sehol nem játsszák, reméljük a közeljövőben újra repertoárra tűzik.
Források:
Az előadás megértéséhez és feldolgozásához szükséges oktatási segédanyag itt olvasható.
Kritika 16. (1987)1987 / 11. szám Almási Miklós: Sütő András: Álomkommandó
A 2013-as Pesti Színházi előadás színlapja és ismertetője
Idézet Almási Miklós 1987-es kritikájából:
“Sík Ferenc, aki vendégként rendezte a vígszínházi produkciót, a maximumot tudta kihozni játék és valóság, parabola és színház, meglóduló cselekmény és reflexiós dráma közötti súrlódásból. A rendező pontosan találta meg a dráma dinamikájának kulcsát: az olykor felgyorsított színi események így motiválni tudják a leállások meditatív elemeit és fordítva, drámaivá tudják emelni a darab általánosabb, parabolisztikus, olykor líraian izzó szövegrészeit – emberi hitellel tudják megtölteni filozófiáját.”
A drámát elsőként a Gyulai Várszínházban mutatták be 1987.07.19-én. Ugyanez év szeptember 25-én ez az előadás került a Vígszínház színpadára változatlan szereposztással.
Az ősbemutató alkotói:
Bemutató dátuma:
1987.09.25
rendező: Sík Ferenc
zenei szerkesztő: Simon Zoltán
rendezőasszisztens: Buzásy Éva
dramaturg: Radnóti Zsuzsa
díszlettervező: Fehér Miklós
jelmeztervező: Jánoskúti Márta
Szereposztás:
Hoffmann Juliusz: Kern András
Hoffmann Juliusz Manó szerepében: Kern András
Frank Aurél: Lukács Sándor
Frank Aurél Dr. M. szerepében: Lukács Sándor
Erika: Zsíros Ágnes
Erika Krisztina szerepében: Zsíros Ágnes
Hoffmann Tamás: Seress Zoltán
Hoffmann Tamás Robi szerepében: Seress Zoltán
Dr. Adler: Gálffi László
Mussfeld: Sörös Sándor
Zénó: Fonyó József
- Belügyi Biztos: Szarvas József
- Belügyi Biztos: Kaszás Attila
- Sonderes: Rácz Géza
- Sonderes: Cserna Antal
III. Sonderes: incze Gábor Péter, f.h
- Sonderes: Méhes László
- Sonderes: Háda János f.h
- Sonderes: Kárpáti Levente f.h
VII. Sonderes: Kiss Gábor
Súgónő: Földi Teri